Kaneko Miyuji – Kismaros kiemelkedő tehetsége

Kultúra 1 Comment
Miyuji2 Régóta szerettem volna találkozni, vagy legalábbis megtudni valamit a zongoraművész Miyujiról, mivel naponta látom lányom iskolájában a falon fényképét – tulajdonképpen mindig szem előtt van… Most, a Facebook jóvoltából, sikerült felvenni a kapcsolatot vele.

 

Életrajzi adatok:

1989. szeptember 22-én Japánban, Takasaki városában született. Édesapja japán, édesanyja magyar származású. Miyuji hat éves korában Magyarországra költözött anyai nagyszüleihez. Zenei tanulmányait a váci Bartók Béla Zeneiskolában kezdte meg Cs. Nagy Tamásné, Falvainé Sisak Ágnes és Fazekas László tanároknál. Öt év alatt hét országos versenyen 16 díjat nyert.

 

2001-ben tizenegy évesen felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kivételes Tehetségek Képzőjébe. Tanárai Eckhardt Gábor, Keveházi Gyöngyi és Wagner Rita.
2006-tól ösztöndíjjal meghívást kapott a Tokyo College of Music zeneművészeti gimnázium és egyetemre, ahol jelenleg is folytatja tanulmányait. Tanárai Miura Katsuko, Sako Akiyoshi és Shimizu Kazune.
2009-től CHANEL Pygmalion Days Artist.
2010-től a Japan Arts Corporation menedzseriroda kizárólagosan szerződött művésze.
Steinway Artist.

 

Fontosabb versenyeredmények:

2005. Balassagyarmati Muzsikustábor Nemzetközi Verseny, Nagydíj
2005. XI. Konzerteum Nemzetközi Zongoraverseny, Görögország, I. díj
2006. I. USASU Schimmel Nemzetközi Zongoraverseny USA, I. díj
2008. III. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny Szeged, I. díj

Eddigi fontosabb koncerthelyszínek: Japán, Magyarország, USA, Franciaország, Németország, Ausztria, Svájc, Görögország, Románia, Csehország.

 

Forrás: miyuji.jp

Kovács Gabriella: Fényképed ott található a kismarosi Vilcsek Gyula Általános Iskola folyosóján, a bejárattól balra – minden nap látom. Miképpen emlékszel iskoláséveidre itt Kismaroson?

 


 

Miyuji1

Kaneko Miyuji: Kismarosra, Börzsönyligetbe 1996-ban, hat éves koromban költöztem anyai

nagyszüleimhez. Az első osztályt már a Vilcsek Gyula Általanos Iskolában kezdtem, Pappné Kempf Emília tanárnő 17 fős osztályában. Ez nagy váltást jelentett számomra a japán óvodaélet után. Izgultam, hogy egyáltalán sikerül-e majd beilleszkedni az új környezetbe, de ez az izgalom nem tartott sokáig. Diáktársaim és tanáraim egyaránt nagyon barátságosan fogadtak. Szerettem magyar nyelven tanulni, az udvaron játszani barátaimmal, beszélgetni tanáraimmal, továbbá örök emlék a mindennapi finom menzaebéd is.

 

 

 

K.G.: Hogyan kötődsz Kismaroshoz, tartod-e a kapcsolatot régi ismerősökkel?

 

K. M.: Ma is sokszor emlékszem vissza a Kismaroson töltött évekre, a sok kedves emlékre. Ismerőseimmel email-en és a Facebook internetes oldalain keresztül ma is tartom a kapcsolatot.

 

K.G.: Szoktál-e nagyszüleidhez utazni, van-e honvágyad Magyarország iránt?

 

K. M.: Nagypapám sajnos már nincs köztünk. Nagymamámhoz magyarországi és egyéb európai koncertturnéim alkalmával szoktam ellátogatni. Nekik köszönhetem a magyar nyelvtudásomat. Velük töltöttem életem első tizenhat évét, ebből tíz évet Magyarországon, hatot Kismaroson.
A nemzetközi munkáim és mindennapos teendőim nem adnak időt honvágyra, de Magyarországot is hazámnak tekintem, és mindig nagy örömmel térek vissza.

 

K.G.: A zenéhez fűződő “jó barátságodat” mikor alapoztad meg? Volt valaki, aki segítsen, egyengesse utad?

 

K. M.: Három éves koromban, Japánban kezdtem el zongorázni, hallás után. Az ekkor nagyszüleimtől kapott, és minden nap hallgatott Bartók Gyermekeknek című sorozat CD-je Kocsis Zoltán előadásában tett különösen nagy hatást rám.

Később anyai nagymamám segítségével tanultam a darabokat, majd Magyarországra költözésem után a váci Bartók Béla Zeneiskolában folytattam zenei tanulmányaimat, Cs. Nagy Tamásné, Falvainé Sisak Ágnes és Fazekas László tanároknál.

 

tokio

K.G.: Nagy váltás volt Magyarország un Japánban folytatni a tanulmányaidat? Egy kis, dunai faluból, a világ egyik legnagyobb metropoliszába költözni?

 

K. M.: Igen, hatalmas váltás volt visszatérni. Bár Japán a másik hazám, nem ismertem eléggé sem a nyelvet, sem pedig a kultúrát. Most, hogy már ötödik éve lakom Tokióban, úgy érzem, sikerült ezt az elmaradásomat bepótolni.

 

K.G.: Vannak-e komolyabb eltérések a japán és a hazai zenei oktatásban?

K. M.: Az oktatási rendszer is teljesen eltérő a magyartól, a közismeretben és zenében egyaránt. Magyarországon színesen, sokoldalúan és nagy ívekben, Japánban pedig aprólékosan, precízen és kis részletekben gondolkoznak, tanulnak a diákok. Jómagam igyekszem mind a két stílust elsajátítani, és megkeresni valahol a két kultúra közötti arany középutat.

Tokio_2

tokio3

K.G.: Gyakori fellépéseid terhet jelentenek számodra, vagy a mai zenei élet részeként éled meg őket?

 

K. M.: A fellépéseimet és egyéb zenei munkáimat soha nem érzem tehernek. Ez a munkám, de egyben a szórakozásom is, élvezettel csinálom.
A világ különböző városainak hangversenytermeiben fellépni legalább annyira érdekes es izgalmas, mint a mindennapi gyakorlás, új darabok tanulása és a médiával kapcsolatos munkák elvégzése.

Ebben az évadban átlag heti egy koncertem van meghirdetve. Természetesen ez csak egy átlag, így vannak hetek, amikor pihenek, de van, hogy egy héten minden nap a színpadon vagyok. Ez a munkatempó a 21. század komolyzenei életében, a nemzetközi karrierépítés szempontjából viszonylag átlagosnak nevezhető.

 

{youtube width=”500″ height=”300″}I7Bkh4ZuldU{/youtube}

 

K.G.: Számos rangos hazai, valamint külföldi verseny díjazottjaként kihívásként tekintesz minden újabb darab előadására?

 

K. M.: Egy versenyt megnyerni nem nagy kihívás, de a megnyert címet megvédeni annál nagyobb. Minden hangversenyen vannak szakértők és kritikusok is. A legfontosabb azonban mégis az, hogy a nagyközönség is élvezze az előadást. Úgy érzem, nekem az a feladatom, hogy élményt nyújtsak a hallgatóknak. De csak egy előadó vagyok, az évszázadokkal ezelőtti zeneszerzők által megírt darabok közvetítője. Fontosnak tartom, hogy a zeneszerzők által elképzelt és előírt módon játsszam el a műveket.

K.G.: Mit üzensz a jelenleg zenei tanulmányokat folytató gyerekeknek a Kisdunán keresztül?


K. M.: Kívánom, hogy szeressék a zenét. A zene az emberiség történelmében az ősidőktől fogva folyamatosan jelenlevő művészeti ág. Szerezzenek örömet a környezetüknek azzal, hogy próbálják megkeresni azt a sok kincset, ami évszázadok, sőt, évezredek óta ott rejlik a hangok világában.

 

 

  • Miklós Hoffmann

    Nagyszerű!
    A megkerülhetetlen globalizáció gyönyörű példája.