Az otthoni beszélgetések fő témája a ?megszoktatok már Angliában?? örökzöld kérdése. (Nyelvhelyességi szempontok nem játszanak.) Lehet, hogy azért utálom annyira ezt a kérdést, mert erre egész egyszerűen, egy szóval válaszolhatok: nem.
Van egy idegesítő szokásom. Ha kérdeznek tőlem valamit, igyekszem alapos válasszal meghálálni az érdeklődést. Talán munkahelyi ártalom, talán túlzott önmegvalósítási kényszer? ki tudja, mostanság mi a divatos terminus technicus erre. Sajnos nehezen szabadulok e szokásomtól, ráadásul Angliában szigorú elvonókúrán vagyok, így ha alkalom adódik, csak úgy habzsolom a csevej nyújtotta élvezeteket!
Az otthoni beszélgetések fő témája a ?megszoktatok már Angliában?? örökzöld kérdése. (Nyelvhelyességi szempontok nem játszanak.) Lehet, hogy azért utálom annyira ezt a kérdést, mert erre egész egyszerűen, egy szóval válaszolhatok: nem. Nincs mit magyaráznom. De ha az ember a szokások rabja, azért csak belekezd!
|
| Az utak szélességét is meg kellett szokni! – Fotók: Fekete Judit |
Az első év avval telt, hogy a jótanácsok garmadáját próbáltam rendezgetni magamban. Életfilozófiám jelmondatává vált, ?aki nem képes megszokni, hogy itt mások a szokások, az csomagolhat azonnal!? Óriási önuralommal próbáltam tartani magam, hogy ki ne ejtsem a számon: ?nálunk nem ez a szokás!? Őszinte leszek: fél év kizárólag azzal telt, hogy csak úgy zúdultak a kritikai észrevételek! Idővel persze csillapodtak felháborodásaim, szép lassan megemésztettem a ?lehet másképp is? elvét, de hát? a szokás nagy úr, így aztán minden kis résen betülemkedik hétköznapjaimba. Rezignáltan legyintek, az ?ahány ház, annyi szokás ? alap programon fut a rendszerben. Van, amit könnyedén elfogadok: a jobb oldali kormányt, a bal oldali vezetést, a padlószőnyeget, a külön hideg és meleg vizes csapokat, az iskolai egyenruhát, a jótékonykodást, sorolhatnám, de be kell látni, ez egyéni ízlés kérdése. Kinek hol húzódik az a bizonyos határ.
Persze nagyképűség lenne azt állítani, hogy szemrebbenés nélkül siklok át mindenen. Pédául azt a mai napig képtelen voltam ? vagyok, leszek ? megszokni, hogy szinte nincs házi feladat az iskolában. Ami van, az is olyan kevés, hogy jogos a kérdés: érdemes egyáltalán nekifogni? Vasárnap este nyüstülöm Sárát, írjuk meg már azt a kis matek leckét. Nehezen szánja rá magát a munkára, érthető módon, nem szeretne kizökkenni a játékból. Az utolsó aduval is előrukkolok: ?Ha nem írod meg, fekete pontot kapsz a tanító nénitől.? Érzem, hogy nyerésre állok, mert csodálkozó tekintettel végre méltóztat rám figyelni: ?Az meg micsoda?? ? értetlenkedik. Úristen! Ennek a gyereknek fogalma nincs a fekete pontról, a kis egyesről, a nagy egyesről, a fekete nyomdafiguráról, a sírós szájról…. hogy fogja ez a gyerek megszokni a magyar iskolát?!
A rémület rám telepedett. Én már hozzászoktam a ?bús magyar élethez?, az ellenőrzéshez, a számonkéréshez, a munkatempóhoz? de a gyerekeim? A nagyobbak szép lassan átszoktak és leszoktak, a kisebb pedig beleszokott. Én ?leszokóban? vagyok? vagyis csak szeretnék. Ismerjük a mondást: A farkas szőrét elhányja, de a szokását nem. Ehhez a bölcsességhez csak azt tudnám hozzátenni: legalábbis az öreg farkas.
 |
| Rózsametszés Angliában |
Mit szoktam ilyenkor októberben otthon csinálni? Túrom a földet, elegánsabban fogalmazva: felkészítem a kertet télire. Ma felcsillant a remény, hogy mégse kell lemondanom begyöpösödött szokásaimról! Tibor egyik kolléganője hívott el egy kis kerti munkára, a rózsákat megmetszeni, átültetni. Végre egy kis időre otthon éreztem magam. Fél óra elteltével csupa föld lett a nadrágom, a körmöm alatt az ismerős fekete csík, a kezem össze?vissza szurkálva, hiába a kesztyű, a gumicsizmámra ráragadva a sár?
És ahogy sóhajtoztam magamban, elképzeltem milyen lenne a saját kertemben a vénasszonyok nyara, milyenek lehetnek a saját rózsáim, egyszer csak megvilágosodtam! Miért kéne nekem egyáltalán megszokni itt bármit? Bátran vállalom: nem kell és nem akarom megszokni a szürkeséget, az íztelenséget, az udvarias, de üres mosolyt, az idegenlétet? mert szeretem a napot, a friss gyümölcsöt, az őszinte örömet és az otthonosságot! (Hogy miért kell ehhez bátorság, arról majd később.)
És ha már nagyon elegem van az ?ezt nem lehet megszokni? életérzésből, akkor majd szököm? haza! Addig meg ismerkedem az angol szokásokkal, hátha újakat találok magamnak! Csak nehogy vissza kelljen szöknöm!
Anglia
Kapcsolódó anyagok:
– Vízre magyar!
– Úton: hazulról hazafelé?
– Közhelyhegyek