Fekete Judit családjával Angliában élt több éven át. Mindennapjaikról, kalandjaikról, tapasztalataikról szólt rovata, az Angol útitárs.

Mihez kell a bátorság?

15_002
Valószínűleg felsorolni is képtelenség ? tehát az Élethez. S mivel mindenki más körülmények közé csöppen, így sehol se lelni a tuti receptet, saját boszorkánykonyhánkban kotyvasztjuk  életünk elixírjét. Vigyázzunk, ki ne maradjon belőle a bátorság szérum!

Valószínűleg felsorolni is képtelenség ? tehát az Élethez. S mivel mindenki más körülmények közé csöppen, így sehol se lelni a tuti receptet, saját boszorkánykonyhánkban kotyvasztjuk  életünk elixírjét. Vigyázzunk, ki ne maradjon belőle a bátorság szérum!

Mostanában azon morfondírozom magamban, mihez kell nagyobb merészség: kiköltözködni Angliába, vagy visszahurcolkodni Magyarországra. A józan paraszti ész azt mondatja velem, hogy természetesen az előbbihez, hiszen fejest ugrani egy ismeretlen világba, ráadásul családostul ? hát kell kurázsi! De nagyon úgy néz ki, rosszul mértem fel a helyzetet, és egyre több érv gyülekezik az utóbbi mellett. Jelenleg azonban nincs ?tapasztalati tényezőm? ? vagyis erről majd csak akkor fogok tudni beszámolni, ha otthon leszek. Türelem, bölcsességet terem!

Egyelőre maradnak a külhoni bátorságpróbák.

15_001
Nekem ehhez kellett bátorság: az első otthonunk Angliában – Fotók: Fekete Judit

Érthető módon az emberek nem szívesen beszélnek kudarcaikról, veszteségeikről,  balul sikerült próbálkozásaikról ?  senki nem szeretne lúzernek látszani. Még egy pillanatra sem. A külföldre ment szerencsét próbálni típusú hős pedig végképp nem. Így ha élménybeszámolókat olvasunk, szinte mindenki kivétel nélkül a szerencse fia, a legkisebb királyfi, akinek esze ágába sincs visszatérni a szülői házba. Manapság hetente jelennek meg riportok, tudósítások, felmérések, statisztikák? a kivándorló magyarokról, a híradás egyértelmű: kivétel nélkül mindenki megtalálta számítását, boldogságát. Ezek szerint senki nem merészkedett még vissza (bár mi ismerünk már ilyen elvetemülteket), illetve soha senkivel nem történtek szívszorító, fájdalmas kalandok. Ha komolyan elhisszük mindezt ? akkor belátom, még csak bátorságra sincs szükség. Én azért ?csomagoltam? belőle, százszor végigzongoráztam magamban mi mindenhez kell egy csepp vakmerőség, könnyedség, lazaság. Ám hiába a felkészült, gondoskodó anyuka, az Élet sokkal találékonyabb.

15_002
A gyerekek bátorságpróbája: kirándulás Ingletonban

Szemezgetek kicsit a kalandokból. Az első hónapban történt. Egy kedves magyar család meghívott bennünket vacsorára. A kellemes őszi napsütésben az én két fiam és a házigazdánk csemetéje kiment biciklizni, sétálni. Mi, felnőttek belemelegedtünk a beszélgetésbe, így fel sem tűnt, hogy a srácok milyen sokáig maradnak távol. Már sötétedett, amikor ketten megjelentek: ?Dani hazaért?? ? hangzott el az óvatos kérdés. Azonnal nyilvánvalóvá vált: Dani elveszett. A szélrózsa minden irányába szaladtunk ki az utcára, kiabáltunk, fütyültünk. Dani sehol. Ránk szakadt az este és a reménytelenség. Egy idegen városban, idegen nyelvi környezetben, elveszve, tizenkét évesen?  Rövid várakozás után, hátha mégis felbukkan, a szükséges kellékekkel felszerelve: elemlámpa, mobil, kis csoportokra osztottuk magunkat. Már indulóban voltunk, amikor csengettek. Egy angol fiatalember érkezett meg halálra rémült kisfiúnkkal. Akkora sóhajok szabadultak fel, hogy egy kis koncert kerekedhetett volna belőle! S mi mentette meg Danit? Hát a pálinka! Ugyanis még menet közben az autóban a gyerekek azzal viccelődtek, hogy ahova készülünk, a Garden palace nevezetű utca kiejtése mennyire hasonlít a ?pálesz?-re (így hívjuk barátainkkal a pálinkát otthon). Amikor Dani ismeretlenül bolyongott már egy ideje, talált egy közértet, ahova összeszedve minden bátorságát belépett, és megpróbálta tudtára adni az eladónak, hogy ?azt a bizonyos pálinkát? keresi. Sajnos a boltosnak semmiféle elképzelése sem volt, merre kéne indulnia. Ám a vakszerencse nem hagyhatta magára ezt a kis magyar gyereket, a mögötte álló fiatal hallotta a beszélgetést, majd valódi őslakosként kézen fogta Danit, elkísérte egészen a házig! Happy end! Dani is, és mi is bátran teljesítettük a próbát, kétségbeesés ide vagy oda ? hiszti és bőgés nélkül átestünk a tűzkeresztségen!

15_003
Ez pedig a férfiakat teszi bátorrá! (Whisky gyár Skóciában)

Utólag hozzátehetjük, nemhogy bátrak, kifejezetten vakmerőek voltunk, mivel nem tettünk kellő óvintézkedéseket az ?elveszhet a gyerek? című felvonásban. Bezzeg Tibor kolléganője! Ő hatéves kisfával költözött Angliába, és a mindenre felkészült és elszánt anyuka addig ki nem lépett gyermekével az utcára, míg a mama mobilszámát meg nem tanulta. Mert hát bármikor elkallódhat az a fránya kölyök. Mi már tapasztalatból tudjuk! Egyik kirándulás alkalmával történt meg az elképzelhetetlen: anyuka fenn maradt a vonaton, kisfiú meg a peronon. A mama csak egy óra eltetlével találkozhatott gyermekével ? kalandos vonatmegállítás, csevegés a kalauzzal, telefonálgatás ?, ami mondanom se kell, csigalassúsággal telt. A bolog egymásratalálás, zokogás, ölelgetés után anyuka azért feltette a kérdést: ?Miért nem adtad meg a mobilszámomat a vasutasoknak, hogy felhívjanak?? Ám Bence kivágta magát: ?De anya, te montad, hogy idegennek ne áruljam el soha!?

Mivel sejtjük, hogy felkészülni úgy sem lehet mindenre, nem gyötrődünk hiányossagaink miatt, szerényen elfogadjuk, hogy állandóan tanulunk valamit ebben az idegen világban, ahol bizony sokkal kiszolgáltatottabb az ember, mint otthon ? valójában ehhez kell bátorság. És férfiasan bevallom: néha bizony elfogy, akárhogy töltögetjük azt az üstöt?

Fekete Judit
Anglia