Fekete Judit családjával Angliában élt több éven át. Mindennapjaikról, kalandjaikról, tapasztalataikról szólt rovata, az Angol útitárs.

Támogassuk a veterán római katonákat!

023_003
Manapság persze könnyen teljesíthetjük e felszólítást, hiszen egy megveszekedett fillérünk sincs! Kisepertük az aprókat! Az angolok nem ilyen elegánsak! Ha elég bátor lennék, úgy is fogalmazhatnék, annyira skótok, hogy sajnálják a pennyket.
Manapság persze könnyen teljesíthetjük e felszólítást, hiszen egy megveszekedett fillérünk sincs! Kisepertük az aprókat! Az angolok nem ilyen elegánsak! Ha elég bátor lennék, úgy is fogalmazhatnék, annyira skótok, hogy sajnálják a pennyket. Azt nem tudni, hogy e hasonlattól a britek vagy az angolok sértődnének?e meg jobban.

A ?sok kicsi sokra megy?, ?ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli?, ?a legkisebb is számít? ? sorolhatnám, s Angliában ezt mindenki komolyan is veszi. A legkisebb érme az 1 penny. Ravasz módon nem ez a legkisebb nagyságú (ez az 5 pennys), és sötétbarna színű ? így akarva akaratlan nem könnyen veszíti el az ember. Ezt az értéktelennek tűnő apró jószágot gyűjtjük, mivel ez a jótékonykodás egyik alapköve a szegényebb társadalmi réteg számára. Annak az érzése, hogy ?mindenki segíthet?, nem üres szappanbuborék.

023_001
Támogassuk a veterán római katonákat! – Fotók: Fekete Judit

Hogyan működik? Mi például egy nagy zacskóban gyűjtjük az 1 és 2 pennys érméket, s amikor már elég súlyos is, levisszük a közelünkben lévő szupermarketbe, ahol a pénzgyűjtő autómatába beleöntjük. Két lehetőség közül választhatunk: vagy blokkot kérünk az összegről, és ezt helyben levásárolhatjuk, vagy a charitynek adjuk. Ez utóbbi lenne a jótékonykodás. Ha elég előrelátóak vagyunk, akkor a szokásos őszi karneváli felvonuláson szórjuk az aprót a gyűjtőkocsira.

023_002
A gyűjtést se aprózzuk el!

S ha a szürke hétköznapokban a zsebünkben ragadna egy?két fillér, pillanatok alatt megszabadulhatunk tőle, hiszen lépten nyomon sárga kis vödröcskébe botlunk, amit általában nyugdíjas nénik és bácsik lóbálnak mosolyogva a kezükben, ebbe szórhatjuk a segítség morzsáit. Az utcazenészek kalapjainak kínálatáról nem is beszélve! Persze ha nagyvonalúan, modernül szeretnénk adományozni, akkor rendszeres havi átutalással teljesíthetjük e magasztos feladatot, csak a választás nehézkes, kit is támogassunk, hiszen a televízió reklámözönében rendszeresen szembesülünk éhező gyermekekkel, bántalmazott fiatalokkal, magányos öregekkel, halálra dolgoztatott szamarakkal, halászhálóban vergődő delfinekkel, kihalás szélére került tigrisekkel?

Gyorsan kell döntenünk, hiszen másodpercek alatt meggondolhatjuk magunkat, és az utolsó pennynket is kifizethetjük arra a  csábító luxusutazásra, amit a következő hirdetés kínál. Mindenhol versenyhelyzetbe botlunk.

023_003
A kedvenc utcazenészünk

A nemes céllal szerveződő alapítványok ugyanúgy a piac kiszolgáltatottjai, ugyanúgy meg kell küzdeniük létükért. Ki kell fizetniük a üzletbérlést, legalább egy menedzser munkabérét (a többi alkalmazott szívességből dolgozik), a begyűjtőkocsik sofőrjét, a benzint?
Fanyaloghatok ezen a kapitalista szemfényvesztésen, a háborgó lelkiismeretünket elhesegető pótcselekvéseken, de van itt még valami, ami figyelmet érdemel. Ez a charity hálózat önmagában, a létezésével is segít. Azokon a munkanélkülieken, nyugdíjasokon, sérülteken, akik be lennének zárva a négy fal közé az unalom hálójába. Ez a rendszer társaságot ad, barátokat, értelmes elfoglaltságot. Életben tart.

Adni és adakozni: nem szégyellnivaló érzés, hanem önzetlen cselekedet. Panaszkodás, sopánkodás, siránkozás helyett tenni valamit!

Fekete Judit
Anglia

Kapcsolódó anyagok:
Mire jó a sertésfül?
Hol vannak már az ünnepek!
Karácsonyi vendégség a hippivárosban