Az árvíz harmadik napja. Cikkünket folyamatosan frissítjük hírekkel és képekkel. Már-már hírfolyam…
AZ ÁRVÍZZEL KAPCSOLATOS ÖSSZES CIKKÜNK ELÉRHETŐ ITT!
22.12 A földrengéssel részletesen foglalkozunk ITT!
22.11 Ma, 20.45-kor földrengés volt Vác térségében.
A vízügyi szolgálat munkatársai a földrengésről értesülve azonnal megkezdték a dunai árvízben érintett töltések, gátak átvizsgálását ? közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerda éjjel. A vízügyi szakemberek valószínűsítik, hogy a ma esti földmozgás semmilyen károsodást nem okozott a védművekben.
Forrás: Index
20.50 Holnap, csütörtökön 10-11 óra körül a 12-es utat lezárják Verőce és Vác között.
20.34 Verőcei helyzetképek. Kovács Gabriella képei.
Fotók: Kovács Gabriella
20.20 Váci pillanatok, a mai napon. Zelei Péter járt ott. A végén pedig a Verőce és Kismaros közötti vadon.
Fotók: Zelei Péter
Fotók: Zelei Péter
20.15 Ma még működik a Váci komp, de holnap az is leáll.
19.23 Gátépítési munkák miatt csak egy irányban járható a 2-es út Budapest és Dunakeszi közötti szakasza, a Budapest felé haladókat elterelik. A forgalomkorlátozás azért szükséges, mert a Duna megáradva veszélyeztetheti a közlekedést. Ennek elhárítására 60 centiméter magas nyúlgátat építenek a Budapest felé vezető sáv mentén.
18.51 Várható időjárás csütörtökre: Sok lesz felettünk a felhő, de már hosszabb időre is kisüthet a nap. Zápor, zivatar bárhol kialakulhat. Egy-egy intenzívebb zivatart helyenként felhőszakadás kísérhet. A Dunántúlon időnként megélénkül az északi, északnyugati szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 24 fok között alakul.
Forrás: OMSZ
18.45 2010-ben június 7-én tetőzött a Duna Nagymaroson. Most várhatóan 8-án. Majdnem napra pontossan 3 év telt el azóta.
18.29 Péntektől Verőcén is 24 órás ügyelet lesz a polgármesteri hivatalban.
18.27 A nagymarosi önkormányzat 24 órás ügyeletet tart az alábbi telefonszámokon: 27/595-118; 70/9677-889
Forrás: Nagymaros.hu
18.25 Elmarad a piac Nagymaroson: Értesítjük a tisztelt lakosságot, és minden kedves érdeklődőt, hogy a 2013. június 8. napjára (szombat) tervezett piac az árvíz miatt nem kerül megrendezésre.
Forrás: Nagymaros.hu
18.20 Mostanhoz képest még 2 métert fog emelkedni várhatóan a víz. Ilyen még eddig tényleg nem volt.
18.05 Remitzky Zoltán, Szob polgármestere szerint is a mostanihoz hasonló mértékű veszélynek még sohasem voltak kitéve. Gőzerővel védekeznek, ám mivel Szob kavicsos altalajra, sóderpadra épült, a víz alulról moshatja alá a várost. Ezért azt a módszert alkalmazzák, hogy minden veszélyeztetett ingatlant körberaknak homokzsákokkal. Várhatóan 42 házat így is elönt majd a Duna. Az önkormányzat már elvitette a zeneiskolába az érintett családok bútorait, két házból ki is költöztek a lakók, ha pedig jön a víz, a többieknek is el kell hagyniuk házaikat. Az érintettek rokonokhoz vagy önkormányzati férőhelyre mehetnek majd. A Duna 2-2,2 méterrel a parti sétány fölött csap át hamarosan, pedig általában 3 méterrel alatta szokott lenni.
Forrás: MTI
18.02 Hamarosan lezárják Verőce és Vác között a 12-es utat. Kerülni Katalinpuszta felé lehet. Tankolni most érdemes menni Vácra, mivel már a nagymarosi kút is le van zárva, és Vác felé is nehéz lesz a közlekedés.
17.52 Poldauf Gábor, Kismaros polgármestere azt mondta, hogy a valaha tapasztalt legsúlyosabb árvízi helyzettel néz szembe a település. “Éjjel-nappal építi a gátat 90-130 ember, ott vagyok magam is, de a szombatra jelzett, 7 métert bőven meghaladó vízszint ellen nehéz felvenni a harcot”. Néhány család már megkapta a kitelepítésről szóló határozatot, ám egyelőre nem akarnak kiköltözni.
Forrás: MTI
17 50 Soha nem látott mértékű áradásra, kitelepítésére készülnek Nagymaroson, Kismaroson és Szobon – mondták az érintett független polgármesterek szerda délután az MTI-nek. Petrovics László, Nagymaros polgármestere azt mondta, hogy noha most is több százan erősítik a gátat, minden erőfeszítésük ellenére legalább egy házsor komoly veszélybe kerül, az ott lakóknak átmenetileg költözniük kell, mert a várható, 7,3 méteres vízszint 16 centiméterrel meghaladja majd az eddig mért legmagasabb értéket. Az evakuálás a 12-es út és a folyó között elterülő üdülőövezetben nyolc állandó lakost és az ideiglenesen ott tartózkodókat érintheti majd.
Forrás: MTI
16.40 Nagybajcsnál a Duna várhatóan rekordszinten tetőzik a Duna, 920 centiméteren és csaknem fél méterrel magasabb lesz a vízszint mint 2002-ben, amikor a folyó 875 centiméterrel tetőzött Nagybajcsnál.
Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerdai közleménye
16.25 Kismarosi és Verőcei képek.
Fotók: Aradi Szilveszter
Verőce
Fotók: Aradi Szilveszter
15.55 Kismaroson a márianosztrai fogvatartottak is segítik a védekezést.
12.15 Mai előrejelzés a hétre a HYDROINFO:HU-ról. A számok centiméterben értendők. A kis számok a +/- hibahatárt jelentik.
Vízállás-előrejelzés [cm]
|
|||||||||||||||||||||||||
Kiadva: 2013. június 05. 10:33
|
|||||||||||||||||||||||||
Folyó
Állomás |
06.05.
reggel |
06.05.
este |
06.06.
reggel |
06.06.
este |
06.07.
reggel |
06.07.
este |
06.08.
reggel |
06.08.
este |
06.09.
reggel |
||||||||||||||||
Duna
Nagybajcs |
701
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||
Duna
Gönyű |
636
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||
Duna
Komárom |
634
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||
Duna
Esztergom |
595
|
|
|
|
idth=”30″>716
|
? 11
|
744
|
? 15
|
764
|
? 18
|
779
|
? 20
|
785
|
? 23
|
Nagymaros
546
|
? 2
|
575
|
? 4
|
608
|
? 7
|
641
|
? 9
|
671
|
? 12
|
696
|
? 15
|
714
|
? 18
|
726
|
? 21
|
Vác
594
|
? 3
|
619
|
? 5
|
649 ng>
|
? 8
|
680
|
? 11
|
709
|
? 14
|
735
|
? 16
|
756
|
? 19
|
771
|
? 22
|
Budapest
689
|
? 2
|
716
|
? 4
|
745
|
? 6
|
775
|
? 9
|
805
|
? 12
|
830
|
? 15
|
852
|
? 18
|
866
|
? 21
|
- az I. fokú árvízvédelmi készültségi szint meghaladása: sárga
- a II. fokú árvízvédelmi készültségi szint meghaladása: narancssárga
- a III. fokú árvízvédelmi készültségi szint meghaladása: piros
- az LNV szintjének meghaladása: lila (LNV: legnagyobb vízállás)
12.05 Nagymarosi infók: A MOL tájékoztatása szerint a benzinkút csütörtökön 22 óráig tart nyitva, azt követően bizonytalan ideig zárva lesz. A Heim Pékség pedig, várhatóan csütörtökön, vagy pénteken biztosan bezár.
12.00 Visegrádi infók: A Volán tájékoztatása szerint Dömösnél, a legalacsonyabb szakaszon, szerda délutántól a víz elérheti a 11-es út szintjét, ezért Visegrád és Dömös között a buszközlekedés szünetel, a buszok Esztergom autóbuszállomás és Dömös Posta megálló, valamint Budapest/Szentendre és Visegrád Újtelep megálló között közlekednek. A buszközlekedés a vízszint emelkedésével változhat.
11.30 Pálmai Attila kismarosi önkormányzati képviselő, TEF elnök érdeklődésünkre elmondta, hogy a teljes kismarosi szakaszon tart a védekezés, mindenhol szükség van segítségre. A Duna utcai gátépítési munka dandárja még hátra van, de gőzerővel zajlik. Szóval, aki ráér, és megteheti, menjen a Dunapartra segíteni. A veszélyhelyzetről szóló törvény értelmében a munkahelyről is el kell engedni az érintett polgárokat. Erről szóló cikkünk erre fele olvasható.
11.00 ÁNTSZ intelmek árvíz idejére:
A szájon keresztül terjedő fertőző betegségek, bélfertőzések Magyarországon és a szomszédos területeken is ritkák. Így a lakosság széleskörű védőoltására jelenleg nincs szükség. Az árhullám levonulása után viszont különös figyelmet kell fordítani a rovarok és a rágcsálók irtására.
Árvíz idején kiemelten kell figyelni az általános higiénés szabályok betartására.
Az ÁNTSZ jelezte, hogy mindenki csak megbízható eredetű ételt és italt fogyasszon, az árvizes területeken csak ellenőrzött, vezetékes ivóvizet használjon, ásott kutakból tilos inni.
10.50 Újabb képek Nagymarosról, a tegnapi munkákról. Heincz András fotói.
10.45 Ma, szerdán június 5-én 04:00 órakor az alábbi vízállásokat mérték:
Nagybajcs 691 cm Eddigi legnagyobb vízállás 875 cm (2002)
Komárom 626 cm Eddigi legnagyobb vízállás 801 cm (2002)
Esztergom 588 cm Eddigi legnagyobb vízállás 771 cm (2002)
Nagymaros 517 cm Eddigi legnagyobb vízállás 712 cm (2006)
Budapest 659 cm Eddigi legnagyobb vízállás 860 cm (2006)
10.30 A Országos Vízjelző Szolgálat által kiadott előrejelzése szerint a Duna Nagymarosnál várhatóan 730 centiméteren ? tehát 16 centiméterrel a 2006-os szint felett ? tetőzik vasárnap.
10.25 Elindult a harmadik nap.
Lezárják a 2-es és a 12-es főút egy-egy szakaszát a mai napon az árvíz miatt. A 2-es út 28-30 kilométerszelvény közötti, Sződligeti szakaszán gátépítés és homokzsák rakodás miatt lesz forgalomkorlátozás ma 12 órától. Terelőút a 2-es út – 21107 jelű út csomópontjában (Felsőgöd, Autópihenő) az M2-es autóút felé. Az M2-esről tehát be lehet menni Sződligetre.
A 12-es utat a 10-15 kilométerszelvény között Nagymaroson zárják le. Terelőút Kóspallag- Márianosztra-Szob felé. A zárásoknál a nagymarosi lakcímkártyával rendelkezőket beengedik.