A zebegényi szülőotthon 1962-1974-ig

1
3144
10888722_1546226735631057_2115894233263698739_n
A Maróti-villa

Velünk voltál háborúban,
Bánatban és földi jóban,
Elkísértél messze földre,
Tengerektől biztos révbe,
Betegségből gyógyulásba,
Vándor, állj meg egy fohászra!
(felirat a villa kerítésén)

A napokban érdekes felhívásra bukkantam a, Zebegény See Begin oldalon. Az oldal működtetője elkezdte gyűjteni a zebegényi szülőotthonban születetteket. Miután személyes emlékek is fűznek az épülethez, kicsit utánanéztem a történetének és az emlékeknek.
A Maróti villa 1962 és 1974 között szülőotthonként működött. Lehet, hogy a mai fiatalok közül már kevesen tudják, hogy ebben az évtizedben nem a váci kórházban születtek a kisbabák. Bernecebarátitól Verőcéig sokan vannak, akik ebben az épületben látták meg a napvilágot. A szülőotthon 15 ággyal rendelkezett, évente több mint 300 kisgyermek született itt. Az esetek nagy százalékában kizárólag problémamentes kismamák látogatták, hiszen császármetszést nem végeztek. Emlékezetem szerint Dr. Tornay István, Dr. Thuróczy Ferenc és Dr. Józsa Ferenc voltak a szülészek. Jómagam biztos, hogy nem felejtem Maca nénit, a kedves szobi szülésznőt sem, hiszen mindkét lányomat nála szültem. A csecsemőket Telegdy Ervin és Karoliny Lajos doktor úr vizsgálta. Az otthon élelmezését és gazdasági ügyeit Lombos Tiborné, Éva néni vezette, de mások is dolgoztak ott a környékünkről.
A huszadik század első felének kivételes művészegyénisége volt Maróti Géza építész, aki belső építészként és épületszobrászként is tevékenykedett. A század első felétől Zebegényben töltötte minden szabadidejét, majd 1912-ben telket vásárolt a Duna-parton és hozzáfogott villájának megépítéséhez. Az 1941-ben bekövetkezett halála után a ház üresen maradt. A második világháború idején az átvonuló szovjet katonák komoly rongálást hajtottak hagytak maguk után az épületben és a kerti szobrokban egyaránt. 1952 államosították, utána üresen állt megint. 1973-tól a váci kórház utókezelője volt. 1995-ben privatizálták, ekkor külföldi kézbe került, azóta több tulajdonos váltotta egymást.
A varázslatos villa eredeti pompájában ragyog, hála Bartók László építésznek, aki korabeli fényképek alapján igyekezett a hangulatát visszahozni. Érdekesség még, hogy a villa udvarán lévő Szent Erzsébet szobrot – melyet Maróti Géza a feleségéről mintázott, – a templom mellett állították fel a zebegényiek.

 

Szent Erzsébet
Szent Erzsébet szobor a templomnál

A szerencsés falu, Zebegény nem esett áldozatul az elmúlt ötven év falurombolással is felérő, úgynevezett korszerűsítési törekvéseinek. Sőt, ez a település akkor is mentette értékeit, amikor kockázattal járt, például az ugyancsak Maróti tervei szerint emelt Országzászlót, valamint a magyar hősök emlékművét is sikerült megtartani.

Forrás: zebegény.hu
Paulisineczné Willem Vera