A hely ellentmondott a helységekről, településekről alkotott eddigi tapasztalataimnak, és, bár volt templom, főút, helyi bolt, házak, kis utcácskák, mégis merőben új megvilágításba kerültek bizonyos szerkezeti elemei. Szerekre bomlik a település nagy része; egy-egy szer néhány házból, portából álló csoportosulást fed. Kerítés nemigen van, így a tájbaolvadás, a környezettel való közvetlen kapcsolat jóval szembetűnőbb. Köztük mezők, rétek, kukoricás, és a dombok íves háta. Másképp állt meg itt az idő, és milyen jó, hogy van olyan vidék, ahol felfedezték, nem kell mindent a fejlődés és haladás nevében elbontani, átalakítani, újjáépíteni. Hagyományőrzés a szó legszebb értelmében.
A szerek és porták világába csöppentem egy röpke hétre, olyan tájba, ahol számos népmesei elem is megtalálható volt: a lovas szekerek, erdő mező növényei, vadjai, tájba simuló háztáji porták, házi sajtok, rétesek, apró tavacskák („tókák”), kavicsos utak, pajták, a tehénfejés, kaszálás… traktorok, szállásadók, turisták – utóbbiak elfogadható mértékben.
Megtapasztalni ember és táj egészséges egyensúlyát: szép nyári élmény. Meglátni a dombok, csűrök, földek mértékletes egységre való törekvését, a hajnali kakasszó vonzerejét, a diófa árnyékának hűsét a tikkasztó hőségben, a taligát, ahogy a feketévé öregedett deszkáknak támaszkodik. A Szereket és földjeiket erdőség veszi körbe. Vigyáz rájuk. Eddig sikerült.
Fotók: Kovács Gabriella
