Egy koffernyi Dunakanyar 3. rész

0
118

Ebben a cikkben Földes László Ybl-díjas építésszel készült interjú harmadik és egyben utolsó részét mutatjuk be. Az első részt itt, a második részt pedig ott olvashatják.

 

Építészetoktatás

Néder Katalin: Tavaly májusban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) megbízásából Barcelonában jártam, és ott rácsodálkoztam, hogy minden az építészetről szól. A gyerekeket is megszólítják különféle módszertani segédanyagokkal, játékokkal. Még ezen a nyáron jártam Pécsen, a Zsolnay negyedben és ennek csak a töredékét találtam. Az OFI-ban készült kutatások alapján, Magyarországon ez ma hiányterület. Ezért a pedagógusokkal olyan foglalkozásterveket készítettünk, amelyek beviszik az iskolákba az építészetoktatást: http://ofi.hu/babel-tornya. Ez azonban csak töredéke a lehetőségeknek, a közeljövőben átgondoltan ki kell találnunk, hogyan lehet a gyerekekkel az iskolában foglalkozni ezzel a témával.

Hosszú ház(2)

Hosszú ház, Pilisborosjenő (2013)

építész tervezők: Földes László, Sónicz Péter

fotó: Sirokai Levente

Földes László: Ez az építészeket is foglalkoztatja. Vannak, akik járják az országot, iskolákat ilyen oktató-nevelő programmal. Néhány jó szándékú értelmiségi, néhány magányos harcos. Ez sajnos még nem intézményesült, emiatt van nálunk vizuális neveletlenség. Például kicsit összevissza építkezünk. Skandináviában a vizuális nevelés az iskolai oktatás szerves része, hiszen fontos téma, ezzel 200 %-ban egyetértek. Hozzám is jönnek pályaválasztás előtt álló középiskolások, hogy megismerjék a szakmát.

NK: Hogyan lehet belelkesíteni erre a témára kamasz gyerekeket?

FL: Mesélek a házakról meg a műhelymunkáról.

 

Szilas-pataki családi ház

Szilas-pataki családi ház, Budapest (2004)

Építészet: Földes László

Fényáteresztő beton: Losonczi Áron

fotó: http://www.foldesarchitects.hu/

NK: Gyerekeidnek mit fogsz átadni abból a tudásból, amit Te tudsz?

FL: Nem szeretnék előre megírt programot adni a gyerekeimnek. A legfontosabb hogy kerek legyen a család és a gyerekek érzelmi biztonságban nőjenek fel. Persze ezeken túl szívesen mesélek majd az építészetről és a családi történetekről nekik.

 

,

Diófa ház(2)

Diófa ház, Pilisborosjenő (2008)

Építész tervező: Földes László, Gönczi Orsolya

fotó: http://www.foldesarchitects.hu/

NK: Budapesten szerveznek sétákat, amelyek Budapest építészetét mutatják be. Ezek nyilvánosak, bárki jelentkezhet rá.

FL: Mi is voltunk nemrég egy történelmi városi sétán. Nem árt emlékezni arra, hogy az a pesti eklektikus belváros, aminek létét természetesnek vesszük, nem magától lett, hanem sok ember, építész, mérnök, vállalkozó áldozatos munkájának az eredménye. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy egy-egy korszak mennyit tett hozzá az ország képéhez.

 

Klasszikus villa

Klasszikus villa, Budapest (2008)

felelős tervező: Földes László

fotó: http://www.foldesarchitects.hu/

 

NK: Azt gondolom viszont, hogy csak egy bizonyos életkor után kezd el az ember rácsodálkozni az épületek szépségére. 20 éve még közönyösen elmentem olyan épületek mellett, amiket ma igen értékesnek látok.

FL: Budapest műemlék épületei, a pesti paloták piacképes értéket képviselnek és ezeket kiváló elődeink hozták létre. Külföldi befektetők azért jönnek Magyarországra, hogy épületeket újítsanak fel. A magyar állam például a kastélyfelújításokhoz nyújt segítséget, EU-s pénzek lehívásával. Én három kastély felújításában veszek részt, ebből kettő most érkezett el a végéhez: az Egri Érseki Palota és Gyulán az Almásy–Wenckheim kastély. Ezekre a felújításokra nagy szükség volt, mert nagyon le voltak pusztulva. A felújított épületek pedig új pezsdülést hoznak ezekbe a városokba.

NK: Tanításra nem gondoltál?

FL: A Műegyetemen a Középülettervezési Tanszék a legpatinásabb. Ide jártam be cca. 10 évig korrigálni. Most éppen nem tanítok, mert nagyon sok munkám is van. A fiatal építészeknek egyébként most irgalmatlan nehéz. Annak idején 120 fő került ki az egyetemről. Ma nagyon sok egyetemen tanítanak építészetet és 450-500 fő építész kerül ki az egyetemekről évente, miközben van egy gazdasági válság, ami miatt nem kell annyi épület. Itt tehát egyfajta túltermelés van építészekből. Néhányan elmennek külföldre dolgozni, vagy másik, egyéni utat választanak, például termékfelelősök lesznek. Ez nem mindig jó, de hogy mondjak egy pozitív példát is, egy volt évfolyamtársam, aki a cinklemezek forgalmazásával foglalkozik, rendszeresen, komoly szakmai támogatást ad a fémlemezek profi beépítésére. Ezek a szakmai kapcsolatok felbecsülhetetlen segítség jelentenek ahhoz, hogy igényesen fel tudjon épülni egy ház. Ez felidézi azt az igényességet, ami a század elején volt például a Zeneakadémia építésénél, és ami ma már nincs mindig jelen az építőiparban. Így szeretek dolgozni és persze örülök minden szép háznak!

NK: Köszönöm a beszélgetést!

Acéltornácos ház(2)

Acéltornácos ház, Nagykovácsi (2009) ÉV HÁZA DÍJ 2011

építész tervezők: Földes László, Balogh Csaba

fotó: Bujnovszky Tamás

 

 

,