Család, iskola, óvoda, gyereknevelés.

Tényleg visszavág az irodalom?

…avagy a Bánk bán leporolva

Az idén is Bartók Béla születésnapjához közeli szombaton rendezték meg a Kárpát-medencei Tehetségnap című programot. Azt gondoltam, röviden beszámolok az olvasóknak a Mátyásfa Tehetséggondozó Műhely nevében, hogy miről is szólt ez a délelőtt.
Volt azonban ebben napban egy olyan másfél óra, amitől tátva maradt a szám. Irodalomóra, körülbelül huszonöt 12-25 éves hallgatónak (ezek közül egyik sem én voltam, csak a kíváncsiság vitt oda). Vegyes társaság, senki nem ismerte másikat.

Hogy hogyan jutott el Nényei Pál, a magyar irodalom tanára a „hótunalmasnak” minősített Bánk bán című kötelező olvasmánytól a „magyar drámaírás legizgalmasabb műve” megállapításig, azt nehéz leírni. Az óra végére egészen más szemszögből láttuk Melindát és Ottót, Bánkot és Gertrudist, Katona Józsefet és Erkel Ferencet. Nényei Pál nem a súlyos politikai mondanivalón, hanem a férfi és nő kapcsolatán keresztül vezetett el bennünket a végkifejletig: a királynő meggyilkolásáig. S mindeközben a kamaszok nyelvén egyszerre volt minden fő- és mellékszereplő, egyszerre elemzett drámát, operát és színházi előadást. (Sajnos már nem láttam az előadást a Kecskeméti Katona József Színház műsorán, pedig istenuccse lementem volna megnézni).

Lenyűgöző volt.

Nényei Pál tanár úr

Nényei Pál, a Budapesti Piarista Gimnázium tanára

És minden felhang nélkül mondom és hiszem: amíg ilyen pedagógusok vannak a pályán, addig van remény. Hívják őket akár Jelenits Istvánnak, Ungár Istvánnak, Nényei Pálnak, Villányi Attilának, – vagy,  és itt behelyettesíthetjük a számunkra meghatározó tanítók nevét is -, a céljuk a kíváncsiság fenntartása és a tudás átadása, mindezt humorral, empátiával, gyermekszeretettel átszőve, igazi szenvedéllyel fűszerezve. Nincs az a virtuális tananyag, és digitális tábla, ami vetélkedhetne velük.
A kamaszok szüleit pedig arra biztatom, hogy olvassák el ők is Nényei tanár úr „Az irodalom visszavág” című rendhagyó kézikönyvét. Más szemmel fogják látni a világot. A gyerekek polcáról pedig ne hiányozzék ez a könyv, mert elolvasásával egyenes út vezet a kötelezők megértése és egyszersmind a műveltség felé.

az irodalom visszavág

A könyv interneten is megrendelhető

Végvári Györgyi