Élni muszáj – filmbemutató az elhurcoltakról

0
882

A Dunakanyarból málenkij robotra elhurcolt német nemzetiségű civil lakosság megpróbáltatásaira emlékezik Zebegény, Nagymaros, Kismaros közösen minden év januárjában. A Jövő évben az ünnepségnek Kismaros ad helyszínt, rendhagyó módon, háromnapos rendezvény keretében. A GULAG-GUPVI emlékév alkalmából lehetőség nyílik a történelmi tragédia további feldolgozására, még meg nem hallgatott történetek megismerésére. A rendezvény része lesz egy rendhagyó történelemóra, amelyen a három település hetedikesei, nyolcadikosai vehetnek részt, illetve bemutatásra kerül a kismarosi elhurcoltak emlékére készült Élni Muszáj című, illetve a nagymarosi elhurcoltak emlékére készült A történelem mi vagyunk című film. A rendezvény keretében kerül sor Dr. Bognár Zalán történész előadására is, aki maga is érintett, a téma neves kutatója és egyetemi tanárként oktatója a Pázmány Péter Tudományegyetemen.

A megemlékezés rendezői kérik azokat az elhurcoltakat, illetve hozzátartozóikat, hogyha az elhurcolással kapcsolatban további feltáratlan történeteik vannak, amelyeket meg szeretnének osztani a konferencián résztvevőkkel, jelentkezzenek Döbrössyné Valentin Krisztinánál dobrossy@invitel.hu vagy Néder Saroltánál nedersarolta@gmail.com.

A rendezvénysorozatnak a Kismarosi Művelődési Ház ad otthont 2017. január 13-15. között.

Német Nemzetiségi Önkormányzat Kismaros