Miyuji Kaneko – Kismarosról a nagyvilág felé szárnyalni

Miyuji az öröm, a hitelesség és alázat megtestesítője, ha nem zenélne, és csak arról beszélne, ahogyan ő a zenét látja, megéli, a világ pedig mindenütt hallhatná szavait, harmonikusabb és teljesebb világban élhetnénk. Milyen szerencsések azok a helyek, ahol még koncertet is ad!

Három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Kismaros, többek között a Zeneakadémián adott fergeteges koncertet követően ismét abban a kegyben részesüljön, hogy hallhatta Miyuji Kaneko zongorajátékát, valamint gondolatait gyermekkoráról, a tájról, az emberekről, akik idekötik. Azokról, akik számára már csak két üres szék jelképezheti, hogy valaha itt éltek és fontos szerepük volt egy fiatalember zene iránti érdeklődésére, és azokról, akik a mai napig visszavárják.

Megszokhatta a közönség a végtelen alázatot a zeneművészet és a közönség felé, de az igazi varázslat talán az, hogy még egy kis létszámú közönség elé is olyan gondosan felépített, strukturált műsort állított össze a művész, hogy bármely nagy koncertterem is örömmel fogadta volna a repertoárt.

Miyuji erősen kötődik a környékhez, a kismarosi koncerten elhangzottakból lehet következtetni arra, honnan az öröm, a hitelesség és alázat e hármasának forrása. Ahhoz, hogy megértsük Miyuji megközelítését a világhoz, elengedhetetlen látni, hogy miként élte meg a kismarosi éveket, a tájat, a közösséget, a kettősséget, amiről a koncerten is beszélt a zongoraművész, hogy ő magyar is, meg egyértelműen japán is, első perctől fogva. Szerencsés, hiszen két helyen is otthon van, és így is gondolkodik: elindul egyik hazájából a másikba.

Ami a koncertet illeti, egyedi zenei dualitás jellemezte: nem volt véletlen Liszt és Chopin zeneműveinek választása, hiszen több szinten is tud a művész azonosulni e művészek zenéhez való megközelítésével?  Elmondta, Liszt kettős állampolgárságú volt, gyakorlatilag két országot képviselt születésétől fogva, miképpen Miyuji is. Kérdés, ez jelenleg inkább feszültséget vagy felszabadultságot hoz létre, mely a zenében oldódhat.

Mindenki, aki zongorán látja játszani, a teljes átélés pillanatainak lehetnek tanúi, lendületes játékod azonnal a szív felé üzen: óhatatlanul a zene univerzális jellegét, kultúrákat és földrészeket áthidaló szerepét erősíti.

Chopin Gesz-dúr Etűd Op.10 No.5, ún.”Fekete Billentyűs Etűdje” volt a ráadás, melyet Liszt számára kihívásként szánt a szerző, de persze Liszt, virtuóz zongorista lévén, remekül vette az akadályt… Érdekes párhuzamot talált mondani: úgy csúszik ez a darab, mint a jeges Gálhegyi út télen… melyet Miyuji maga is éveken át tapasztalhatott, milyen is…

Hagyományt kíván-e vajon teremteni: ezúttal már nem spontán módon, hanem felkészülten adott elő egy japán dalt itt Kismaroson, ráadásul nem zongorán, hanem maga énekelte. Említésre került, a mostani dal a visszaemlékezés, és egyben a reményteli jövő lenyomatát sűríti magába, hiszen akkor énekelték Japánban, amikor a földrengéseket követően már nem maradt semmi, csak az emlékezés a volt-nincs tájakra, és a remény, melybe kapaszkodni lehetett.  Nem mellesleg a japán-magyar szál kitüntetett szerephez jut jövőre, hiszen 2019-ben lesz 150 éves jubileuma a magyar–japán diplomáciai kapcsolatok felvételének, mely kapcsán nagyobb, zenei nagykövet szerepet is kap a művész. Ez azt is jelenti, már jövőre várhatjuk ismét vissza Magyarországra, Kismarosra, legalábbis erre kaptunk egy szóbeli ígéretet – tárt karokkal várjuk, igaz?

Kovács Gabriella

 

Kaneko Miyuji Attila zongoraművész 2018. május 9-i kismarosi, családi koncertjét követően interjút adott az Új-Zélandon diaszpórában élő magyaroknak.

A Keleti pályaudvar című műsorba készült beszélgetést Jámbor Flóra vezette.