Sigil Galéria és Kávézó



Balogh Ádám kiállítása

Balogh Ádám kiállítása

Színek, fények, illatok Megnyitó 2015. július 18., szombat 18 órakor, Nagymaroson a Sigil kávézóban. megtekinthető augusztus 5-ig. “A tudomány hangoskodói le akarták cibálni az égből Istent, a papok azt állították, egyedül ők képesek közvetíteni köztünk és az Úr között. A művésznek nem kellett igazolnia magát, hisz éppúgy a semmiből teremt egészet, ahogyan a Mindenható. De … Folytatás

Selyemduna partján

Selyemduna  partján

Kovács Gabriella fotókiállítása Tizenkilenc kép – tizenkilenc pillant Nagymarosról és környékéről   „Repültem felettük, és a kunyhó ott állt, lakatlanul nézett felém, s tudtam, be kell térnem. Átröpültem ablakain keresztül, de hiába, nem találtam nyomát.” KG Meglátni a Selyemdunát, a parti lét elemeit, a nyár fröcskölését, a vízparti világ napfényét, az utcák rejtekét, a szétszórtan … Folytatás

SIGIL – Kávépanoráma verssel, zenével, kiállításokkal

SIGIL – Kávépanoráma verssel, zenével, kiállításokkal

Néhány éve jártam a nagymarosi önkormányzatnak abban az épületében, melynek egy részét a NAKE (Nagymarosi Képzőművészeti Egyesület) használta kiállítóteremként, míg másik részében a Kerekegylet szorgoskodott. A ház azóta teljes felújításon esett át, majd idén tavasszal nyílt meg SIGIL Galéria és Kávézó néven.   Megpecsételhetik a nagymarosiak és környékbeliek a SIGIL sorsát: a képek magukért beszélnek. … Folytatás