Kismaros adóssága ki van fizetve

0
952
Kismarosi_kereszt_foto_Aradi_SzilveszterMi végett élünk a Földön? Mi az én dolgom, és mit kell tennem? Kérdések, melyre egész életünkben keressük a választ. Hitem szerint azért születtünk meg és élünk, hogy találkozzunk az Istennel. Jézus halála és feltámadása óta mindennél egyszerűbb és rövidebb az út, néha mégis olyan nehéz rátalálni. Pedig ennyi az egész: aki elhiszi, hogy Jézus Istennek fiaként bűneink és gyarlóságaink büntetését magára véve meghalt a keresztfán, harmadnapon feltámadt, és mai is él, annak itt a Földön békessége, a mennyben örök élete van. A Biblia ezt így mondja: ” Mert úgy szerette az Isten e világot, hogy az Ő egyszülőtt fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 3:16)

Igen, ki van fizetve bűneink és gyarlóságaink büntetése! Jézus megváltása nekünk életet jelent, amit persze nem érdemlünk meg, hiszen  nem tettünk érte semmit, nem dolgozhatunk meg érte, és ki sem fizethetjük. De hát ez maga a szer-etetből táplálkozó kegyelem.

Jézus mennybemenetelekor megígérte, hogy ismét el fog jönni, de akkor már teljes dicsősségében, erővel és hatalommal, hogy magához vegye a benne hivőket. Nekem a Húsvét azt is jelenti, hogy ismét egy esztendővel közelebb vagyunk ahhoz a bizonyos naphoz.

Fantasztikus, ahogy Krisztus megváltását kifejezi a kismarosi templom Jézus szobra. Egyszerűen lüktet belőle az élet, nem tudom máshogy leírni. Nincsenek véletlenek, sőt oka van annak, hogy ez a szobor a falunkban talált otthonra. A halál meg le van győzve…

Jezus

Csendesedjünk el és emlékezzünk meg Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról ezekben a napokban! Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasónknak!


Az írás Aradi Szilveszter magánvéleménye.