Szalamandra és létra

0
2384

Pataki_Zsolt_Magosfa_foto_Aradi_Szilveszter

A Magosfa Alapítvány legújabb, Kismaroson megvalósuló környezeti nevelési és ökoturisztikai központja újabb stádiumba léphet. Szalamandra mentés közben, Pataki Zsoltot kérdeztük terveikről.

A_Magosfa_erdei_iskolja

A Börzsönyligeten megvalósuló központ két épületének kiviteli tervei jelenleg készülnek, és remélhetőleg hamarosan elindul a közbeszerzési eljárás, májusban pedig maga az építkezés. Tervek a Magosfa honlapján megtalálhatók.

E projekt címét egy tulajdonképpeni gépelési elírás adta: Kismaros helyett Kismagos került egy kolléga e-mailjébe… S rajta maradt e név. A Kismagos projekt egyik célkitűzése családokat, gyerekeket (akár kiránduló osztályokat, együtt kikapcsolódni vágyó családokat, baráti társaságokat) megismertetni a természettel sokszínű foglalkozások keretén belül. Maga a helyszín is természetbaráttá változtatja még azt is, aki eddig esetleg csak a TV-ben látott fát, madarat, szalamandrát.

Apropó szalamandra… A Magosfa kollégái az egyik helyszíni szemle alatt két szalamandrát láttak a vízaknában (jó is ott nekik, fagypont felett marad még a legádázabb télben is). Természetesebb közegben azonban nagyobbak  a túlélési esélyeik, mivelhogy két méter mélyen voltak a jószágok, tehát vissza kellett térni létrával s egyéb felszereléssel, hogy új helyre lehessen telepíteni őket…

Szalamandra_s_ltra_foto_Aradi_Szilveszter

A_kt_koma_foto_Aradi_Szilveszter

tutazban_foto_Aradi_Szilveszter

A Kisduna újság két kollégája is felajánlotta segítségét (hétvégi tunyulás helyett, és néhány fotóért cserébe), s máris kezdődhetett a mentés. Új vacok kialakítása a kertből összeszedett fahasábok és avar segítségével, majd létra le az aknába, szalamandrák vödörbe be, áttelepítés, fotóhegyek és végül a fájdalmas búcsú pillanatai. Kíváncsi vagyok, a tavaszt ott húzzák-e ki, vagy másfelé keresnek menedéket. Mi mindenesetre megpróbáltunk segíteni.

A_nagyobbik_foto_Aradi_SzilveszterAz_j_kgli_foto_Aradi_Szilveszter

Miért olyan fontos ez? Talán közismert, talán nem, a szalamandra a Börzsöny, illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park egyik szimbóluma. Előfordul másutt is elvétve (Pilis, Északi khg.), de itt található a legtöbb belőle a környéken. S mivel igencsak ritka, védett is, eszmei értéke: 10 000 forint. Minden példánya kincs – vigyázzunk rájuk!

Kovács Gabriella

Fotók: Aradi Szilveszter

[box title=”Érdekességek a  szalamandrákról”]Fiatal_szalamandra

Sokan nem tudják, hogy ő az egyik legkülönlegesebb élőlény akivel a természetben találkozhatunk. Az élénk sárga színezet – a darazsakhoz, vagy a méhekhez hasonlóan – figyelmeztet minden ragadozót, hogy nem ajánlatos megenni a komát. Az ő esetében ez tényleg nem kamu, hiszen a szalamandra mérgező. Szembe, szájba jutva a bőr váladéka gyulladást okozhat. Persze tapizni nem ezért tilos, hanem a bőrlégzés miatt, ha összezsírozzuk kezünkkel az állatot, letöröljük rőla a nyálkát, az így kezelésbe vett részeken nem fog tudni rendesen levegőt venni. Bölcs ember pedig tudja, hogy a hosszú élet titka az, hogy soha, de soha ne hagyjuk abba a légzést.

Kétéltű lévén élete szorosan kötődik a vízhez. A békákkal ellentétben a hideg patakokat kedvelik, azonban nem petéket raknak a vízbe, hanem igen virgonc lárvákat. Ugyanis elevenszülők, a peték a pocakban kelnek ki, ezzel is növelve a túlélési esélyeket. Nagyon érzékenyek a vízminőségre, az elsők között tűnnek el, ha valami szennyeződés éri a vizet. Hála Istennek a Börzsöny patakjai bővölködnek szalamandrákban, így Kismaros tiszta vizeiben is sokfelé előfordulnak, különösen a Riezner-völgyben. Nagyon fontos, hogy ezeket a kincset érő élőhelyeket megőrizzük, mitöbb, legyünk rájuk büszkék.

Másik egyedülálló tulajdonságuk, hogy sérülés esetén nem csak bőrt, vagy csontot képesek növeszteni, hanem akár komplett végtagot, vagy éppen tüdőt, de akár kisebb agydarabokat is. Az orvostudomány vadul kutatja a titkukat, hiszen finoman szólva is ölni tudna az emberiség egy ilyen képességért. Most éppen még téli álmukat alusszák, de nemsokára itt a tavasz, és a lehetőség, hogy esős idő után felkerekedve megcsodáljuk őket. Addig is lehet lesni az ablakból a szotyolázó madarakat…

Aradi Szilveszter

[/box]