Töltetlen káposzta

0
1073
Tltetlen_kposzta_Fot_Aradi_SzilveszterÁllítólag egyszer Mátyás király, csata után két napig folyvást lóháton ügetve, igen csak megéhezett. Egy székely faluba érve, az ottani iskola előtt leparkolt, majd benyomult a házba. Az asztalon talált egy nagy fazék káposztás húst, mely lévén egyik kedvenc eledele, bekebelezett (einstand). A tanítót, aki persze nem tudta, hogy királlyal van dolga, gazdagon megjutalmazta később. Még jó, hogy éppen káposztát főzött, és nem szalontüdőt.
hozzvalk_Fot_Aradi_SzilveszterMi is egy hasonlót főzünk, töltetlen káposztát. Talán a leggyorsabban elkészíthető töltöttkáposzta féleség, kiváló tipp sietős szakácsoknak és elfoglalt anyukáknak. Egy közepes méretű édeskáposztát csíkokra vágva, sóval, 1-2 levél babérral, egész borssal, paradicsommal első rottyanásig főzzük, majd félre tesszük. Közben húsgombócot gombc_massza_Fot_Aradi_Szilveszterkészítünk. A masszához félkiló darálthúst, ugyanakkora kupac főtt rizst, 1-2 tojást, 1 fej apróra vágott hagymát, sót, borsot, pirospaprikát, kevés köményt, bazsalikomot, csipetnyi szerecsendiót, kakukkfüvet használunk. Esetleg 2-3 gerezd fokhagymát még tehetünk bele, de nem muszáj. A gombócokat sós vízben kifőzzük, ha kész, áttesszük a káposztára az egészet, majd a levet is átöntjük. Még egy közös forrás, és meg is vagyunk. Tejföllel, kenyérrel tolhatjuk is befelé. Mátyásnak meg csoroghat a nyála.

Na, végre egy férfi is elhozta a receptjét! Érdekes összeállítás, egy kis füstölt kolbász nem fog neki ártani. Szerintem savanyú káposztából is el lehet készíteni. Nem tudom, hallották-e már, hogy egyes helyeken  a legyalult káposztát ugyanúgy kovászolják, mint az uborkát. Persze nem akkor, amikor röpködnek a mínuszok, mint például mostanság.

Marosi Málna