Tél – vers

0
138
Hohohoo_foto_Aradi_Szilveszter

Tél

 

 

 

 

Hohohoo_foto_Aradi_SzilveszterTél


Mikor északról megjön a parancs, nehéz hófelhők indulnak útnak,

kemény északi szelek őket hajtják, űzik,

kavarognak ott fenn, egymást előzik.

Ezt még látni nem lehet, de varjak jönnek,

a házak fölött feketén köröznek.

 

 

Aztán a szél csendesen szól rájuk, a felhők kigombolják fekete ruhájuk,

megrázzák magukat, szabadulnak a tehertől,

a földön minden fehér lesz ettől.

Esik a hó!

 

Először csak szállongó pihék látszanak, hideg van fenn nagyon,

aztán megindul pelyhek milliárdja,

még keringőznek, táncolnak utoljára,

aztán leérve fehér lisztet szórnak a tájra.

 

És csak esik, esik, beborít mindent,

fehér lesz tőlük a rét, a ház teteje,

kiskutya prüszkölve hempergődzik bele.

A fenyők otthon érzik magukat,

a sok tűlevél ringatja a havat,

fák, bokrok is fehér ruhát kapnak,

nem tudnak róla hisz mélyen alusznak.

 

Az udvaron hóember hízik, a gyerekek vele csatáznak,

nem zavarja őket hogy közben átáznak.

 

Este a lámpák szelíd sárga fénye, világít az éjszakának,,

aki nem haragszik, mert így mindent láthat.

Ő és a hó betakar mindent,

jó meleg szobában is éji a csend,

csak a kályhában pattog a parázs, füstöt a kémény szürkén ereget,

körülnéz ő is a fehér világon, bár látott ilyet már eleget,

szép most ez a világ,

takar minden szennyet,

És a mi lelkünk?

Ettől az is hófehér lett?

 

 

2008 Karácsonyán, Andresz Györgyné Zsuzsi

Fotó. Aradi Szilveszter