Tél
Tél
Mikor északról megjön a parancs, nehéz hófelhők indulnak útnak,
kemény északi szelek őket hajtják, űzik,
kavarognak ott fenn, egymást előzik.
Ezt még látni nem lehet, de varjak jönnek,
a házak fölött feketén köröznek.
Aztán a szél csendesen szól rájuk, a felhők kigombolják fekete ruhájuk,
megrázzák magukat, szabadulnak a tehertől,
a földön minden fehér lesz ettől.
Esik a hó!
Először csak szállongó pihék látszanak, hideg van fenn nagyon,
aztán megindul pelyhek milliárdja,
még keringőznek, táncolnak utoljára,
aztán leérve fehér lisztet szórnak a tájra.
És csak esik, esik, beborít mindent,
fehér lesz tőlük a rét, a ház teteje,
kiskutya prüszkölve hempergődzik bele.
A fenyők otthon érzik magukat,
a sok tűlevél ringatja a havat,
fák, bokrok is fehér ruhát kapnak,
nem tudnak róla hisz mélyen alusznak.
Az udvaron hóember hízik, a gyerekek vele csatáznak,
nem zavarja őket hogy közben átáznak.
Este a lámpák szelíd sárga fénye, világít az éjszakának,,
aki nem haragszik, mert így mindent láthat.
Ő és a hó betakar mindent,
jó meleg szobában is éji a csend,
csak a kályhában pattog a parázs, füstöt a kémény szürkén ereget,
körülnéz ő is a fehér világon, bár látott ilyet már eleget,
szép most ez a világ,
takar minden szennyet,
És a mi lelkünk?
Ettől az is hófehér lett?
2008 Karácsonyán, Andresz Györgyné Zsuzsi
Fotó. Aradi Szilveszter
