Vilmos herceg meg a Sportszelet

0
1083
sportszeletMost aztán mondhatja a kedves olvasó, hogy került a csizma az asztalra, mit keres Vilmos herceg a Kisduna hasábjain is? Csupán annyit, hogy kering valahol az éterben Vilmos herceg tortájaként egy sütemény, amit még sütni sem kell, így elővettem az esküvő idején, és most közreadom. Ki tudja, milyen nagy értéke lesz ennek néhány év múlva :).

vilmosÍme, itt a kopaszodó szőke herceg ? akit innentől már hiába várnak a lányok ? tortája, nem túl komplikált, úgyhogy az is  el tudja készíteni, akinek nem folyik kék vér az ereiben. Bár ami azt illeti, nem nagyon hinném, hogy Vilmos a konyhában is tüsténkedik.  Az eredeti recepthez képest változtattam a hozzávalókon, mégpedig margarin helyett vajat használtam, és a 90 %-os csokoládé helyett a Stedra boltban kapható táblás étcsokoládét (75-80 %-os) vettem hozzá. Az alábbi mennyiség egy közepes tortaformához elegendő, jól mutat kuglóf és őzgerincsütőben is.


Hozzávalók: 1  csomag Albert keksz (22 dkg a csomag), 2 tábla étcsokoládé (10 dkg-os), 
+1 tábla étcsoki (5 dkg-os), lazításhoz édes tejszín vagy tea (kb. 1 dl), 2 evőkanál vaj, 2 marék mazsola, aszalt barack, aszalt áfonya, vagy egyéb aszalt gyümölcs. Az eredeti kiírás barackot és koktélcseresznyét ír. Nekem nem volt cseresznyém, volt viszont itthon áfonyám. Azért nem túl olcsó ez a torta, de mit csináljunk, a hercegek már csak ilyenek, akármit nem fogyasztanak.


Gőz fölé teszem a tálba beledarabolt csokoládét, meg a vajat a tejszínnel vagy a teával , majd folytonos keverés mellett felolvasztom. Ezután beledobom az apróra tört kekszet, majd jól összekeverem és beleszórom a nem túl  picire vágott aszalt gyümölcsöt. Ezután a fóliával kibélelt formába öntöm a masszát, és jól behűtöm. A végén kiborítom, a tetejét olvasztott csokoládéval öntöm le.  Azt hiszem, egy kis rum sem árt neki, de ha gyerekeknek készíted, akkor ez elmaradhat.

Mindezekről eszembe jutott a házi Sportszelet. Május végére tartalékoltam, de annyira ideillik, hogy leírom ezt is, gyereknapra pedig a Kisduna újság standjánál meg is lehet kóstolni, sőt a receptjét is mellékeljük majd.

 

Sport szelet:
50 dkg darált keksz, 4 púpozott evőkanál holland  kakaópor, 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 2 dl tej, rumaroma. A vajat és a cukrot a tejjel felfőzöm, majd beleforgatom a kekszport, a kakaót és az aromát. Tepsiben elsimítom, majd egy éjszakát száradni hagyom. Másnap kap egy kis csokibevonatot, ha nagyon kívánja. Ha nem, hát nem.  Hosszúkás szeletekre, vagy apró kockákra vágva adható csemege.

 

Még mielőtt bárki számon kérné tőlem a rebarbarát, nem felejtettem el! Arra gondoltam, hogy akkor jelentetjük meg, ha már itt a friss eper is, mert a kettő együtt ragyogó ízkombináció. Úgyhogy türelem, mindjárt jön a nagy, savanyú lapulevél.

Ennyi tömény édesség után nem is árt.

 

Marosi Málna