Sárkányok lepték el Zebegény egét: lefotóztuk!

Talán valamivel enyhébb széllel is megelégedtünk volna az ez évi Zebegényi Sárkányfesztivál második napján, de panaszra így sem lehet okunk: a szervezőknek és a résztvevőknek hála, aki tökéletes kikapcsolódásra vágyott, az könnyedén kivehette belőle a részét ezen a szép szeptemberi hétvégén.

Az ingyenes esemény helyszíne idén is, mint minden évben a Sárkánydomb, amelyről ritka pazar panoráma nyílik minden irányban, tehát ha nem volna (de szerencsére van), vagy éppen nincs Sárkányfeszt, akkor is érdemes oda felmenni és körülnézni, elengedni lelkünket a Börzsöny vonulatai között vagy a Dunakanyar felett.

A dombtetőn mindkét napon kicsi, közepes, valamint – felnőtteknek látszó – nagy gyerekek játszottak az általuk az eget ellepő a sárkányokkal: nagyon és nem annyira színesekkel, apróbbakkal és termetesebbekkel, amelyek változatos alakban, változó magasságban, időnként összeakadva, máskor szétválva, néha pedig örökre elszakadva a földi kötöttségektől, tovasuhanva és örökre eltűnve az erdők fái közt ünnepelték a szabadságot. Aki játékszer nélkül érkezett, természetesen vehetett készet, vagy önállóan is összerakhatott egyet a megvásárolt alkatrészekből.

A békebeli hangulatot tovább fokozhattuk, ha beengedtük elménkbe a színpadról áramló rengeteg muzsikát (Gryllus Vilmostól a Gyík zenekaron át Miyouig és Vodiig sokakét), esetleg a büféből egy-egy finom itallal kiegészítve azokat.

A főattrakció – mindenek felett! – tehát a sárkányröptetés volt, de a sárkánykonyha, a játszóház, a különböző workshopok, vetélkedők és bemutatók is mindannyiunk szíves rendelkezésére álltak, sőt, lehetett jógázni is, hogy a maxrelax létrejöhessen.

A rendezvény ideje alatt busszal szállították fel és le a sárkányozó vendégeket, de persze gyalog is teljesíthető a táv. (Kevésbé erős testi kondícióval rendelkezőknek, illetve kisgyermekes családoknak mindenképpen ajánlott a tömegközlekedés).

Mindent köszi a szervezőknek és köszi a résztvevőknek, jövőre – remélhetőleg – ismét együtt lehetünk a Sárkánydombon néhány vidám, közös röpte erejéig.

Néhány fotó a vasárnapi felemelkedés(ek)ről:

  • Laszlo Neder

    “A dombtetőn mindkét napon kicsi, közepes, valamint – felnőtteknek látszó – nagy gyerekek ” :)