Farsangtól a kosárfonásig

0
839
koncertposzter_foto_aradi_SzilveszterRengetegszer hallottam ismerősöktől, idelátogató turistáktól, hogy egy-egy nagyobb durranást leszámítva kevés program zajlik a környéken. Nem értek én ezzel egyet – persze, hogy nem, hiszen izgalmas farsangi, illetve tavaszi programoknak, (sőt programsorozatoknak) nézhetünk elébe idén térségünkben. Köszönhető ez a felpezsdülés számos egyéni kezdeményezésnek, illetve nagyobb intézmények tudatosan felépített stratégiájának. Bár még nincs tavasz, zajlanak a farsangi megmozdulások mindenütt, hogy elkergessük a telet; kell valami, ami jól fel tud dobni… Szeretjük jól érezni magunkat: egy-egy kellemesen sikerült délután vagy este többet ér mindennél, mi vényre kapható. Az alábbi eseményeket mazsolázgattam össze, tessék bátran kiválasztani valamelyiket!

Gőzerő címmel új kiállítással indítja a februárt az esztergomi Duna-múzeum, ahol a 18.-19.- századot varázsolja elénk a sokféle kütyü és ketyere, háztartási és ipari gép. A fiúk imádni fogják. Kérdés: össze tudja-e a család állítani az első, Magyarország számára készített 4 gőzmozdony egyikét, illetve a máig működő gőzgépeket? Próba, szerencse.
Előre bejelentkező iskolai csoportoknak, legjobb tudomásunk szerint a múzeum ingyenesen megtekinthető.

 

Február 12.-én érdemes nem csak átsuhanni Sződligeten, ugyanis nagybetűs Farsangi Mulatsággal várják a Gárdonyi Géza Általános Iskolában a szórakozni vágyókat gyerek, illetve felnőtt táncházzal, kiszebábu égetéssel, citerások fellépésével.

 

Zsombori Miklós emlékestet szervez február 23.-án szerda este 18.30 órakor a Művelődési Ház. Kellemes kikapcsolódást ígér Verőcén a kiváló művészeti vezetőre emlékező tánccsoportok műsora. Fellépők: a nagymarosi Hagyományőrző csoport, a nagymarosi Nyugdíjasklub tánccsoportja, a kismarosi Marus táncegyüttes, a verőcei Őszikék tánccsoport. A belépés díjtalan.
Amennyiben a kicsikkel (és a nem annyira kicsikkel) farsangi álarcot szeretnének a szülők készíteni, itt a kiváló alkalom – kétszer is! A Művelődési Ház szervezésében február 21.-én 15 és 16 óra között, valamint február 23.-án lehet kézműves foglalkozáson részt venni.

 

Nagymaroson sváb batyubáltól (február 19.-én) kezdve egyházközségi farsangon át több program tekinthető meg, részletek a város honlapján.

 

Zebegényben a januári hasonló program sikerén felbuzdulva újabb Kosárfonó hétvége lesz az Általános Iskola épületében, a Zebegényi Fonó Közhasznú Egyesület jóvoltából. Február 12.-én 9-16 óráig vessző-, illetve kosárfonással foglalatoskodhatnak az érdeklődők, majd ezt követően farsangi táncházzal folytatódik a nem mindennapi esemény. A szervezők kérik, hogy részvételi szándékukat a honlapon található elérhetőségek valamelyikén előre jelezzék (részvétel 2.000Ft/fő).

 

Vácon már tavaszi zsongás érzékelhető, a színes programok egyik főszervezőjeként a váci Madách Imre Művelődési Ház jelentősége nem vitás, most pedig a Váci Tavaszi Fesztivál programjaira lehet nyerni belépőket, melyhez csupán a művelődési ház 2009 óta működő elektronikus hírlevelére kell feliratkozni. A szerencsés nyertesek az alábbi tavaszi programok egyikére nyerhetnek páros belépőket:

Drakula (musical), Csíksomlyói passió (misztériumjáték), Harcsa Veronika Quartett (koncert), Budai Tangó Társulat (koncert show), valamint Hadházi Péter és Kovács András Péter stand up comedy estjére (a február 17 – április 6.-a közötti időszakban).

 

Mondanom sem kell, a palettán ennél jóval több program várja az effajta kulturális programokra fogékony közönséget.

 

Szintén Vácott a Mosolytár remek kávéi és süteményei mellett kiváló szórakozásról is gondoskodik, az odalátogatók február 19.-én este hétkor egy kiváló énekes és gitáros együttesével ismerkedhet meg. Az Idestova együttes fronténekesének, Bardócz L. Csabának megzenésített verseit adja elő a hol három, hol négy taggal fellépő formáció. Komoran vidám, komolyan megmosolyogtató zenével csábít egy kellemes esti programra – én biztos ott leszek!

 

Ha valami lemaradt, amiről kedves olvasóink tudnak, s örülnének, ha írnánk róla programajánlónkban, elérhetőségeink valamelyikén kérjük, küldje be javaslatait. Előre is köszönjük!