Mivel az egész angol iskolarendszer állandó csodálkozásra késztet, az érzelmi sokk koronája a tanév vége. Mondhatnám, hogy a végére kerül a helyére minden, vagy hogy ez teszi fel az i-re a pontot, de az én lelkem továbbra is háborog.
Július huszadikáig vánszorogva telnek a napok. Szerencsére a gyerekeknek nem kell megfőniük saját levükben, a “kellemes” 13 fok és az állandó esőzés gondoskodik arról, hogy ne legyen kínszenvedés bevánszorogni a suliba. Most már csak kibírják!
Azt még a legkisebbek is tudják, hogy a tanév zárása egyet jelent a bizonyítványosztással. És mit kapunk itt? Egy papírdarabot, amin ismét szembesülhetek, hogy szorgos gyermekeim mit értek el saját target-ükhöz képest. Ilyen értékelést különben háromszor kapunk kézhez, vagyis a három term befejeztével. Mi is a target? Céltábla, célpont, tervcél (lásd: Országh szótár). Röviden, a cél, amit el kell érni, legalább is megközelíteni. Minden tanuló – az első osztálytól kezdve – rendelkezik ilyennel. Nehogy már a vakvilágba tanuljon az a szerencsétlen nebuló! Ki hallott már olyat, hogy csak a tudás öröméért! Micsoda hedonizmus lenne itt, ha nem őrködnének felettünk, helyettünk! A mi kis egyszerű rendszerünk, a minimum cél: nem megbukni, és a maximum cél: ötöst szerezni között döcög. Itt 2c és 7a között lehet szemezgetni. Tehát a leggyengébb a 2c, aztán javuló tendenciában: 2b, 2a, 3c, 3b, 3a, 4c… és így tovább.
Őszintén bevallom, engem eleinte igencsak elbűvölt ez a személyreszabott, árnyalt értékelési rendszer – egészen addig, amíg nem szembesültem a számokkal. Az első fogadóórán a tanárok dicshimnuszt zengtek csemetéimről: udvariasak, ügyesek, okosak – csak úgy dagadt az ember keble! Hát nem megérte Angliába jönni? Aztán kézhez kaptuk a bizonyítványt. Hát épphogy a középmezőny, persze mit is várhattunk, amikor alig beszéltek angolul! Akkor tanultuk meg, hogy a dicséretnek semmi köze a tanulmányi eredményhez. Hányszor mosolyogtam magamban, ha otthon a fogadóórán csak szépet és jót regélek egy tanulóról, majd kettesekkel hazamegy, épelméjűnek tart majd a szülő?
Aztán tudomásul kellett vennem, hogy én ugyan megemelhetem a target-et , de az iskola köszöni szépen, nem kér a szülői belekontárkodásból. Ők majd elintézik helytettem, elvégre évtizedek óta működő szisztémát nem fognak egy magyar kedvéért sem felborítani. Haladni pedig csak a szabályok szerint lehet, a szamárlépcsőt végig kell járni. Dani év elején matematikából target levelnek megkapta az 5c-t, de már az első term végére túlteljesítette. Most 6b-t kapott. Minek emelni az elérendő célt, ha megy anélkül is? De akkor mire való az egész? Németből ugyanez a helyzet. Saját csoportjában ő a legjobb, mégis marad minden. Értetlenkedő kérdésemre – az okoskodó magyar szülő magyarázatot kért – a tanárnő kifejtette: Dani papírforma szerint nem érhet el jobbat, mert ő külföldi, még az angollal is boldogulnia kell, nehéz a második idegen nyelv. (Arról sajnos ezen a vidéken nem hallottak, hogy a második nyelv elsajátítása sokkal könnyebben megy!)
Megállapítottam: cél kell, hogy minek, azt a jó ég tudja! Hülyeségért itt sem kell a szomszédba menni! (A múlt héten telefonon beszélgettünk egy másik Angliában élő magyar családdal, ugyanezeket élik át.) Sajnos mégsem lehet félvállról venni ezt az értékelést, mivel az iskola sorolja be a diákot, hogy a záróvizsgán közép, vagy emelt szinten vizsgázik. Nem a tanuló dönt! (Ez nincs az alapjogok között!)
Összegezve: a suli elsősorban szülőbarát, hiszen nem kell havonta infarktust kapni az érdemjegyek láttán, mivel nem látok semmit, se ellenőrző, se e-napló. Másodsorban gyerekbarát, mert egy évben csak háromszor kell elverni azt a “büdös kölköt” – igaz akkor alaposan, hogy kitartson több hónapig! Na, melyik a poroszos rendszer? A’la carte
Anglia
Kapcsolódó anyagok:
– A lazulós okosodás ritka, mint a fehér holló
– Éljen a királynő!
– Hol is van a világ vége?