Eltűntem. Nehéz kifogásokat találni, miért is nem voltam képes ?tollat ragadni? az elmúlt hetekben.
Eltűntem. Nehéz kifogásokat találni, miért is nem voltam képes ?tollat ragadni? az elmúlt hetekben.
Egyetlen mentségem van: hazaköltöztünk. Részleteiben. Én Sárával itthon maradtam, a fiúk visszamentek Angliába a tanévet befejezni, Tibor még dolgozik.
Próbálom megfogalmazni a történteket, értelmezni cselekedeteinket, magyarázni elhatározásunkat ? de egyelőre az érzelmek viharában semmilyen okoskodással nem rukkolhatok elő. Időre van szükségem. Élvezem az itthonlét önfeledt állapotát, nyögöm a ?csonkalét? poklait, szívom magamba a napfényt. Habár élményekben itthon is dúskálok, az agyam üres, gondolataim elillantak, és egyetlen értelmes mondatot sem vagyok képes papírra vetni. Órákat töltök a gép előtt, hogy elmeséljem hogyan, miért, meddig ? de a bőség zavarában nem látok tisztán.
|
| Fotó: Kovács Gabriella |
Vasárnap Szentendrén a Föld napja alkalmából szervezett fesztiválon találkoztam egy magyar?angol házaspárral. Tíz percig beszélgettünk. Ácsorogtunk a napfényes réten, nevetgéltünk, hallgatuk a gyerekzsivajt, csodáltuk a lányok táncbemutatóját… s közben értetlenül figyeltem az angol gentlemant, aki arról tartott előadást, hogy Magyarországon képtelenség élni, és jelenleg ez a hely nem alkalmas a gyereknevelésre. Majd udvariasan megkérdezte, hogy miért is jöttem haza. Abban a pillanatban valami megmagyarázhatatlan nyugalom szállt meg, rámosolyogtam, és egész egyszerűen azt feleltem: ?mert jó itt?.
Ígérem hamarosan jelentkezem, s elmesélem, hogyan szedtük össze minden bátorságunkat, hogy végül hazamereszkédjünk. Legfeljebb nem nevelünk gyereket ? nem nagy ügy, úgyis nő magától, nem igaz?
Magyarország
– Shakespeare élt, él és élni fog
– Támogassuk a veterán római katonákat!
– Mire jó a sertésfül?