Reggel sűrű ködben indultam a vonathoz. Nagy örömömre összetalálkoztam kedves hegylakó barátnőimmel, köztük az éles eszű, elképesztő tulajdonságokkal bíró 5 éves Leával. Közelebb érve meglepődve láttam, hogy a két pici leányka teljes mellszélességgel a Mikulás bácsit várja, Vilma mesét olvasott erről a testvérének. Amikor felszálltunk a vonatra, rá is kérdeztem nyomban:
Lányok kitisztítottátok-e a cipőtöket estére? Merthogy én már láttam bizony a Mikulás bácsi bajuszának végét itt a közelben!
Vilma arca és cipője egyformán ragyogott, Leácska enyhén sáros cipőcskéjét megpróbálta eldugdosni a szemünk elől. Aztán föltalálta magát:
Én biztos, hogy nem ezt a cipőmet fogom kitenni! Ennél sokkal nagyobbat!
Nofene, van neked nagyobb cipőd? – érdeklődtem.
Nekem nincs, de megpucolom majd az Apáét magamnak! – vidámodott föl Lea, mi pedig csodálkoztunk, hogy ez a megoldás milyen kevés gyereknek jut az eszébe.