Joseph Haydn gyerekeknek?

0
872

kotta

Ugye ismerik a német himnuszt? De vajon tudják-e, hogy ki szerezte a zenéjét? Nos, a német himnusz zenéjének komponistája nem más, mint Joseph Haydn (1732?1809). 2011. január 1-én fantasztikus élményben volt részem a Művészetek Palotájában. Képzeljék el, újév napján délután 4 órakor szinte tele volt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kisgyerekes családokkal, ahol Fischer Ádám vezényletével és segítségével A teremtés című oratóriumot ismerhette meg a hallgatóság. Sokak számára hihetetlen, hogy a komolyzene így is közvetíthető és befogadható a kisgyerekes korosztály számára.

 

 

 

A cím önmagáért beszél, elég hozzá a Bibliát ismernünk. A káoszból megszületik a fény, a Nap és a Hold, a vizek és a hegyek, az állatok benépesítik a Földet, míg végül megjelennek őseink: Ádám és Éva, akik ? legalábbis a zeneműben ? boldogan élnek, mint a mesében. A zeneművet az Úr dicsőítése zárja: (Minden dal az Urat zengje). Ezen a napon ez a néhány perces záró kórus különös jelentéssel bírt. A Művészetek Palotája ugyanis ezzel a hangversennyel ünnepelte Magyarország EU-elnökségének az első napját, az Európa Kórus (Chamber Orchestra of Europe) közreműködésével. Németül énekeltek, ez volt a közös nyelve az európai országok ifjaiból álló karnak. (S milyen a véletlen: kiderült, hogy felvidéki fiatal ismerősünk is énekelt ezen a napon a Bartók Teremben ? az énekkar tagjaként) Nem állom meg azt sem, hogy leírjam, hiszem, hogy a magyar kultúra még kelendő áru. A könyvesbolt ünnepnapon tele volt vásárlókkal, a hangversenyen gyerekek élvezték a zenét, a kiállításokon pedig sok ember gyűlt össze a tárlatvezetésre.

A művet vezényelte Fischer Ádám, közreműködött az MR Szimfonikusok, és az Európa Kórus, valamint a szólisták: Wierdl Eszter, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián.

Megpróbálok néhány hasonló rendezvény-időpontot itt beharangozni, hátha valamelyik zeneszerető családnak ötletet tudok adni a szabadidő kulturált eltöltéséhez.

Január 22. szombat:

11 óra Zenebona – kreatív játék hangokkal és hangszerekkel

11 óra Boribon és Annipanni (Marék Veronika, ha valaki netán nem tudná!)

Január 23 vasárnap

11 és 16 órakor Hymnus, 1844

Többet fel sem sorolok, mert minden fönt van a neten. www.mupa.hu, e-mail: info@mupa.hu

Telefon: 06/1-555-3001

vgy