Kicsit bonyolultnak tűnik a cím, de mit csináljunk. Itt most senki nem akart a más tollával dicsekedni. A kifli mindenesetre pompás. Puha, jóízű, ráadásul olcsó, és a sütése viszonylag egyszerű. Azért írom, hogy viszonylag, mert a kelt tészta készítése elég kényes-fényes művelet. Nekem évekbe telt, míg megtanultam, talán le is írtam valahova: elkészítéséhez idő és meleg kell.
Viszont egy jó levessel akár ebédet vagy vacsorát tálalhatsz belőle, édesen vagy sósan pedig a család kedvencévé válhat. A recept sós süteményről szól, de el tudom képzelni sűrű szilvalekvárral vagy édes túróval töltve is. Lássuk hát a medvét, akarom mondani a kiflit!
Hozzávalók: 1kg liszt, 6-7 dl langyos tej, 5dkg élesztő, 1 púpos evőkanál só, 2 evőkanál kristálycukor, 3dl olaj. A friss élesztőt langyos, cukros tejben fölfuttatom, majd bedagasztom a többi hozzávalóval. Meleg helyen megkelesztem, legalább a duplájára. Ha megkelt, jó alaposan átgyúrom még egyszer, majd 8 cipót formázok belőle, ezt 8 cikkre vágom, amit a szélesebb felétől kezdve tekerek fel. Megkenem tojás sárgásával, majd sajtot szórok rá. Volt néhány kifli, amibe szemérmetlenül füstölt házi kolbászt tettem. Volt olyan kismarosi, aki dinsztelt hagymával is kipróbálta, mások darált hússal kísérleteztek. De ha üres, és nem szórsz rá semmit, akkor is pillanatok alatt elfogy, mert kiváló sör-és borkorcsolya is.
A sütés előtt a tepsiben még egyszer hagyom őkelméket kelni. Ügyelj arra is, hogy ne kerüljenek szorosan egymás mellé, mert elveszítik szép kifliformájukat. A nagyon okos tűzhelyek 175 fokon, az olyanok, mint az enyém, meleg, közepes tűznél sütik aranysárgára.
Ahogy írtam ezt a receptet, eszembe jutott az első erdélyi utunk. A 80-as évek legelején jártunk, abban az időben bizony visszafordítottak magyar buszokat, ha valaki rosszkor szólt az út során. Szállodákban laktunk, elénk rakták az ételt, de inni csapvizet szolgáltak fel, cukrot, édességet egész utunk során nem láttunk. Egy hét után kiéhezve léptük át a magyar határt, ahol egy szemfüles vendéglátós 14(!) féle sörrel, babgulyással, és frissen sült, szilvalekvárral töltött hatalmas kiflikkel várta a hazatérőket. Még most is itt van a számban az az íz. Úgy estünk neki, mint akik még életükben nem ettek egy jó falatot sem.
Marosi Málna
