Pöttyös Panni az iskolában ? a Thália színház előadása gyerekeknek

0
678
panni_1vÚgy gondolom senkinek sem kell bemutatni Pöttyös Pannit és gézengúz barátját Péterkét, hiszen ezek a könyvek gyerekkorunk lányos könyvespolcának elengedhetetlen darabjai voltak. A könyvsorozatból most egy gyermekelőadás készült, ami 2010 októberétől látható a Thália Színház Arizóna Stúdiójában, Bozsik Yvette rendezésében.

Nagyon sok dícsérő kritikát olvastam róla, és az ajánlókban Kockás Peti személye miatt ugyanúgy javasolták fiúknak is, ezért gondoltam megnézzük kisfiammal.

 

Mikor belépanni_3ptünk a terembe, díszletként egy óriásira nőtt legókészlet fogadott. Egyszerű és találó volt. Építőkockái remekül illettek a gyerekek világába, a darab alatt egy pillanat műve, és átalakultak a kellő formává egy játékos tánc keretében, egyszerűségük kiemelte a szereplők merész, élénk színű, gyönyörűségesen szép ruháit.  A mobil-kockákból folyamatos átrendeződéssel lett iskolapad, barackos kert vagy éppen diákolimpia.

 

Pöttyös Panni (Mórocz Adri) édes, kedves figura, mellette a cserfesebb Boros Jutka (Góbi Rita) is nagyon jó alakítást nyújtott. Mégis igazán Peti (Krisztik Csaba) tünt a darab főszereplőjének, aki egy szeretnivaló, energikus, elsöprő kis vadóc, igazi egyéniség, minden lében kanál fiúcska, aki akrobatikus mutatványaival elkápráztatott gyereket, felnőttet egyaránt. Egyedül elviszi hátán az egész darabot. Valószínűleg a nézőtéren minden kislány beleszeretett Kockás Petibe, és minden kisfiú az Ő bőrébe bújt volna bele. Személye telitalálat volt.

 

panni_4Sajnos nekem hozzájuk képest  a többi (3) gyereket játszó színész teljesítménye  alulmaradt. Olyan volt mintha még sosem láttak volna 7 éves gyerekeket. Túlgesztikuláltak és idiótáknak tüntették fel magukat.

 

Érzésem szerint sokat adott volna a darabnak az is, ha a fő zenéje nem angolul szól, ráadásul a színészek tátogtak rá. Valószínűleg a rendező ezt poénnak szánta, de valahogy egy gyerekeknek szóló zenés, táncos darabnál nekem hozzátartozik egy olyan dal, amit a a végén a gyerekek már szinte megtanulnak, a fülükbe mászik észrevétlenül, és otthon még tovább tudják dudolászni. Nos, ez az állandóan visszaköszönő dal erre teljesen alkalmatlan volt. Ez már a második előadás, ahol ezt hiányoltam, ezért felmerült bennem a kérdés, hogy talán nálam van a hiba. Lehet, hogy túl régimódi vagyok?

 

panni_2De ezek a dolgok ne riasszanak el senkit! Ezt a pár apróságot leszámítva összességében egy elsöprő, pörgős, vidám darab várt minket az iskolakezdésről, ami talán lehetett volna kicsit hosszabb is.

 

Kisfiam a végén meg is kérdezte: Anya, ennyi volt az egész?  Szeretném még nézni! A csókjelenetnél viszont becsukta  a szemét, és azt mondta: Ez azért nagyon ciki!

 

További infók a Thália honlapján erre…