Egész biztosan nem vagyok egyedül a különféle kenyerekről és péksüteményekről alkotott lesújtó véleményemmel. Ráadásul olyan házban nőttem fel, ahol pékműhely működött. A régi szép időkben szakajtóban hozták az asszonyok a tésztát, hogy aztán Kleckner bácsi kisüsse az egész hétre való kenyeret.
Az a kenyér nem esett szét morzsáira, nem penészedett, nem savanyodott, el is fogyott mind egy szálig. Ha véletlenül mégis maradt volna egy darabocska, a sparhelten pirítós kenyér készült belőle, amit libazsírral megkenve ropogtattunk az esti vagy reggeli teához. Az biztos, hogy morzsányi sok, annyi sem veszett kárba. Fogalmam nem volt, mi a titka. Mért nem tudják ezt a mai pékek?
Akkor azt gondoltam, hogy persze! A titka a házi kenyér! Megboldogult földink, a Nagymaroson élő Mester Pisti mesélte el nekem egyszer hosszan, hogy hogyan tapasztalta meg a kemencében sütött házi kenyér elkészítésének csínját-bínját, csak sajnos őt már nem kérdezhettem meg. Egyébként is: kenyérsütő gépben gondolkodik mindenki, ki is próbáltuk: de az igazi íz csak nem akart előjönni a rejtekéből.
Mi lehet hát a titok?
És akkor megtaláltam…
Legalábbis a kenyeret ? nem győzöm hangoztatni nem reklám! ? fölfedeztem a Liptói pékség boltjában. Sokáig kerülgettem, mert akkora volt, mint egy malomkerék. Aztán kiderült, hogy nyugodtan kérhetek belőle kisebb darabot is. És láss csodát: napok múlva is puha volt, finom, vágható, fogyasztható, mellékízek és egyéb beépített aknák nélkül. Szóval, az íz megvolt. Még jót beszélgettem is az elárusító-kisasszonnyal a friss szilvalekváros és hecsedlilekváros kenyérről, otthon pedig kipróbáltam vajjal és mézzel is.
De mitől más ez a kenyér? Néhány nap múlva éppen fordultam ki a kis üzletből a legújabb zsákmányommal, amikor valaki meg is kérdezte: mi a különbség? Hát ez kovászból készül, amaz meg élesztőből. Most őszintén: gondoltátok volna?
Egye fene a kilókat! Annyira régen vágytam erre az ízre, hogy ez sem érdekelt. Azóta, ha csak tehetem, ezt vásárolom. Egy morzsányi sem vész kárba ebből sem. Azt tervezem, hogy valakinek a neve napjára is ilyet ajándékozok, hátha pont úgy fog neki örvendezni, mint én.
Ma többféle ilyen-olyan péksütemény-receptet akartam írni, de annyira jó érzés volt az ebbéli örömömet megosztanom, hogy arról inkább majd legközelebb.
Ne felejtsétek: váci Liptói pékség az állomás mellett, a volt Lottó cukrászda helyén!
Marosi Málna
