Amikor kezembe került a Fahéj magazin, és megtudtam a szerkesztőjének a hovatartozását, egyből kíváncsi lettem Csigó Zitára. Lelki szemeimmel elképzeltem egy cserfes fiatal hölgyet, aki bár vállalkozást vezet, és nagy fába vágta a fejszéjét, megmaradt vidám “nédervérűnek”, aki imitt-amott még vágyik is a kismarosi Duna-parti házba.
A szerkesztőnő gyökerei Kismarosig érnek. Nagymamája leánykori neve ugyanis Nádasi Erzsébet, ő pedig Nádasi Laci bácsinak és Babus néninek a testvére volt.
Tévedtem, még nyomaiban sem fedeztem föl benne nosztalgiát. Kőkemény üzletasszonnyal találkoztam, aki tudatosan törekszik az igényességre, lehetőséghez juttatja kortárs művészbarátait, aki folytatja édesapja mesterségét (Csigó László fotóművész), és aki igazi világpolgár. Élhetne bárhol a világban, mindenhol föltalálná magát. A Fahéj magazinról, a gasztronómiáról, a kreativitásról beszélgettünk. Véletlen csupán, hogy másnap volt a design világnapja, így aktualitást is kapott minden.
– Kisduna: Megfordultál gyermekkorodban Kismaroson?
– Csigó Zita: Nagyon ritkán. Csak halvány emlékeim vannak, hiszen a nagymamámék is Pesten laktak már. Azt hiszem, tősgyökeres pesti lány vagyok, de bárhol megfordultam Európa nagyvárosaiban, mindenhol jól éreztem magam. A nagyvárosi élet izgalmas és vonzó számomra.
– Gratulálok a Fahéj magazinhoz, és adódik rögtön a kérdés: gyerekkorod óta fotós szerettél volna lenni?
– A tanult szakmám nagyon messze esik a fotózástól. Sokáig kerestem az utamat ? jogi egyetemet végeztem ?, újságírással is foglalkoztam. De az ember nem kerülheti el a sorsát. Édesapám fotóművész, és egyre csak azon vettük észre magunkat, hogy kisebb munkákat már rám bízott, együtt dolgoztunk. Tőle tanultam a fotózás alapjait hosszú időn keresztül. Ez a tanulási folyamat először minden, csak nem kreatív, a szakmai alapok elsajátítása azonban nélkülözhetetlen. Mint a mozaik, áll össze a sok apró, de fontos elem jó minőségű, eladható, vállalható képpé. Azt is mondhatnám, hogy rám ragadt a mesterség.
– Sokféle ága van a fotóművészetnek. Bár a magazinból tudni lehet, hogy mely ágát űzitek, mégis érdekel: melyik jöhet szóba még?
– Hát nem a ballagási és esküvői képek, az biztos. Még csak nem is vagyok ?száguldó riporter?, hiszen az is egészen más műfaj. Műteremben fotózunk, könyvillusztrációkat, reklámanyagokat, és persze étel- és tárgyfotókat készítünk a megrendelőink számára. Ahhoz, hogy profi képek készüljenek mindezekről, stúdiókörnyezetre van szükség. Sőt, az eszközeinket is így válogattunk össze.
– A laikusok számára ez azt is jelentheti, hogy főztem egy jót, akkor most lefotózom, és kész. Valóban így van ez?
– A legkevésbé sem. A stúdiónkat a hosszú évek alatt felszereltünk mindenféle gasztrofotózáshoz szükséges kellékkel, étkészletekkel, evőeszközökkel, terítőkkel, szalvétákkal, hátterekkel, és egyéb izgalmas tárggyal. Amikor pedig a megrendelő megkeres bennünket, akkor már tudom is, melyik – velünk közreműködő – mesterszakács, gasztronómiai szakember készíti el az ételt, amit aztán megkomponálok az asztalra. Úgy fotózom le, hogy nyomtatásban az olvasónak szinte kedve legyen beleharapni.
– És ebből született a Fahéj magazin?
– Azért ez nem ilyen egyszerű. A magazin létrehozását komoly előkészítő munka előzte meg, ráadásul megtaláltuk azt a piaci rést, amire rá lehetett mozdulni. Ehhez profi csapat is kellett, és a társammal együtt fontosnak tartottuk, hogy a csapat olyan emberekből álljon, akikkel szívesen dolgozunk együtt. A fotókat magam készítem, én “sztájlingolom” a képeket, meghatározom és megszerkesztem a témákat. Ennek a döntésnek az alapján a receptírás és az ételek elkészítése már a szakácsaink feladata. Megint más foglalkozik a dekoranyagok tárgyainak elkészítésével, és más a tördeléssel, grafikával, layoutok kialakításával. És persze van, aki a hivatalos ügyeket intézi, tartja az olvasókkal és a nyomdával a kapcsolatot, felügyeli a könyvelést.
– Nem bátorság manapság az Internet világában papíralapú újságra vállalkozást építeni?
– Ez nagy kérdés, természetesen utána néztünk ennek is. Valóban folyamatosan csökken a papíralapú lapok iránti érdeklődés a világban, de a gasztronómiai témájú kiadványok iránt még mindig hatalmas a kereslet.
– Ki a célcsoport? Kiket akartok elérni a Fahéjjal?
– Nem szeretem az ilyen-olyan besorolásokat. Mindenkinek ajánljuk a magazint, aki kíváncsi újfajta ízekre, aki nem áll ott meg, hogy megfőzte az ebédet, hanem az is fontos, hogy mindezt hogyan tálalja. Úgy próbáljuk a lapot összeállítani, hogy a hagyományos ételek mellett a különlegességek is kapjanak helyet, épp úgy, mint a jó borok, vagy a szép tárgyak. Bátran megfőzhetik a mégoly egzotikusnak gondolt ételt is, hiszen csak olyan alapanyagokból készülnek, melyek beszerezhetőek nálunk, a különlegesebbeknél a helyettesítésre is adunk ötleteket. Figyelünk arra, hogy az ételekhez, évszakokhoz, ünnepkörökhöz kapcsolódjon a design is, mégpedig hangsúlyozottan. Minden számban több, egyszerűen megvalósítható dekoranyag is található, amelyekkel szebbé varázsolhatjuk az otthonunkat – az adott évszakhoz, ünnepekhez kötve, mindezt fiatal művészek segítségével. Az egész Fahéj ezzel mutat újat. Nagyon remélem, hogy sok olvasóhoz eljut ez az üzenet: minden fontos az asztal körül, az ételek, a tárgyak, poharakban lévő borok, az egész látvány is.
– Átolvasva a magazint, világosan látszik, hogy igényességre törekszik. Ez volt a legfontosabb cél a lapalapításnál?
– Ha ez látható, tapasztalható, akkor igazán elégedettek lehetünk, valóban egyik fő célunk volt. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy friss tehetségeknek akartunk teret és helyet teremteni a bemutatkozásra. Folyamatosan építjük a kapcsolatot velük, rendezvényekre járunk, nemcsak azért, hogy mi bemutatkozzunk, hanem azért is, hogy másokat is megismerjünk. Rengeteg kreatív ember él ebben az országban, de fontos, hogy foglalkoztatva is legyenek, itthon boldoguljanak.
Végvári Györgyi
Kapcsolódó:
– A Fahéj magazin Facebook oldala
