Ideje ezekkel megismerkednünk, így szüret idején. Zsuzsi szép, régmúlt időkre emlékeztető – Jó bor címmel – írást küldött a minap, ami a kismarosisvabok.hu oldalon majd elolvasható. Hiába, Nagyapánk révén erős a kapcsolatunk a szőlővel és a borral. Nem véletlenül volt az előneve a Csaszla, mint rendes kismarosihoz illik.
Remekül szemezett például, gyümölcsfát is, szőlőt is. Apám folytatta egyedül ezt az örökölt tudást, most fordult termőre ? hét évvel a halála után ? az általa nemesített szőlő az udvarban. Egy szó, mint száz, a kismarosi borok jó ismerői és a szőlőnemesítés nagy tudorai között nőttünk fel, de valahogy mindig fanyarnak éreztük azt a borocskát.
Egyik évben karácsonyi ajándékként megleptük apámat borcimkékkel. Sógorom fogalmazta, persze némi elfogultsággal, íme:
***
Kismarosi Rizling
A kismarosi borvidék az egyik legszebb példája a föld és a víz a hegy és a folyó termékenyítő egymásra találásának. A szilaj, férfias Börzsöny és a kacér, szeszélyes Duna forró öleléséből nyeri életét a kismarosi bor. Kemény, mint szigorú apja, de könnyed, mint édesanyja hajában a fodrok. Egy csókot ad, és tovatűnik.
A borvidék lankái közül is kiemelkedik szépségével a Hátsó Stockacker, melynek napbarnította hátán rakoncátlan unokaként cseperedik föl az igazi, karakteres kismarosi bor.
***
Ugyanerre a kismarosi borra Nádasi Laci bácsi névjavaslatai:
Stockackeri Rettenetes
Kismarosi Borzasztó
Ebből azért látszik, hogy egy dolognak hányféle megközelítése van. A kismarosi bor tényleg savanykás, könnyű asztali bor. Ám a naponta 1-2 szer megmerített boroskancsó, a hatalmas pincekulcs, a szüret idején kosarakkal megpakolt lovas szekér már tényleg a múlté.
Azért a jó bor ma sem hiányzik az asztalunkról. Ha máskor nem, a vasárnapi ebédnél megtöltjük poharainkat, igaz, nem kismarosi borokkal.
Egészségünkre!
