Kismarosi helyzet – Poldauf Gábort kérdeztük

0
1164

A védekezés menetrendszerint, jó tempóban halad, mindenki tudja és teszi a dolgát. A tegnap esti földrengés nem okozott sérüléseket a védművekben.

PY062439

Kismaros polgármesterét, Poldauf Gábort kérdeztük ma kora délután a kismarosi helyzetről.

Elmondta, hogy a védekezés menetrendszerint, jó tempóban halad, mindenki tudja és teszi a dolgát. A tegnap esti földrengés nem okozott sérüléseket a védművekben, és a házakban sem keletkeztek károk. Kismaros a környéken elsőként tette közzé a lakosságnak és az érintetteknek szóló árvízvédekezési felhívást, így időben és szervezetten indult a munka.

Megerősítette azt a korábbi információnkat, hogy az elöntött részeken mindenkinek el kell hagynia a házát, tehát senki nem tartózkodhat vízben álló épületben. Az önkormányzat minden érintettet arra kér, hogy működjön együtt a hatóságokkal a károk minimalizálása és az emberélet védelme érdekében.

Kérdésünkre, hogy mire van még szükség, elmondta, hogy szivattyúk, illetve a munkálatokhoz szükséges védőfelszerelések fognak még kelleni. A Katasztrófavédelemtől folyamatosan kapunk anyagokat, felszereléseket, jó az együttműködés. Vannak eszközök, amikre még várni kell, de mindenhol nagy a szükség most. Addig is az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a védekezés eszközei rendelkezésre álljanak. A munkálatokban eddig semmiféle fennakadás nem volt.

A falu egyelőre önerőből finanszírozza a védekezés költségeit, ami várhatóan 20-25 millió forint lesz. Mivel veszélyhelyzet van kihirdetve, ezért ezt az összeget az állam meg fogja téríteni a településnek. Előleg eddig nem érkezett, de a szükséges pénz rendelkezésére áll az önkormányzatnak.

PY062435

Poldauf Gábor elmondta még, hogy az igazán veszélyes időszak a Duna tetőzése után, vagyis vasárnap estétől kezdődik, ugyanis nagyon sok múlik azon, hogy milyen gyors az apadás. Ha elhúzódik a lefolyás, óriási terhelés fogja érni a védműveket, folyamatos erősítésre lesz szükség. Ez nagyon kemény küzdelmet jelenthet.

Folyamatosan frissülő információk a mai napon ERRE OLVASHATÓAK!

A Kisduna jelenti továbbá, hogy:
Kismaroson példás az összefogás, jó hangulatban dolgozik együtt gyerek, fiatal és felnőtt, hegylakó és ártéren lakó, kismarosi és távolról jött segítő, civil és hivatásos. A védekezésen dolgoznak a Szentendrei Tisztképző katonái, és itt vannak a márianosztrai fogvatartottak is.

Iskolaszünet. Holnap nem lesz iskola, csak annak, aki nem tudja megoldani a gyerek elhelyezést. A védekezésen dolgozó katonák fognak lakni az iskola épületében. Jövő héten még nem tudni mi lesz, de lehetséges, hogy akkor is elmarad a tanítás. Abban az esetben vége lenne a tanévnek is.

AZ ÁRVÍZZEL KAPCSOLATOS ÖSSZES CIKKÜNK ELÉRHETŐ ITT!