Csak a Jóisten a megmondhatója annak, hogy mi vonz engem évtizedek óta az arisztokraták világához. Talán Andrássy Katinka önéletrajzi írása volt az első, amire fölfigyeltem, ekkor kezdtek érdekelni a főurak mindennapjai, szokásai, a miliő, amiben éltek. Akármilyen hasonló témájú könyvet vettem a kezembe, mindről sütött életüknek a lényege: a gazdagság, a műveltség, az ízlés, a generációkon átívelő tudás, a rokoni kapcsolatok fontossága és összetartása. És persze a grófok, bárók politikai szerepvállalása is, de ez egy másik történet.
Sorra pipáltam ki, hogy hová akarok eljutni a fentiek kapcsán, és Betlér – az Andrássyak vadászkastélya régóta szerepelt a terveim között. Tavaszi kirándulásom alkalmával csak a kastélyparkba jutottam el – ez is lenyűgözött – és még kíváncsibbá tett. Ha úgy vesszük, belebotlottam az Anima Travel utazási iroda egynapos útjába, aminek célja éppen Betlér és környéke volt.
A kastély történetéről, annak lakóiról sok mindent megtalálhatunk a neten, sok információhoz jutunk a könyvek által is. De, amit az ízes felvidéki tájszólással beszélő idegenvezetőnk elmondott, és amit láttunk, nem hasonlítható az olvasott, vagy képernyőn fölbukkanó adatokhoz. Minden egyes látogató másra csodálkozott rá, – mégis egyben valamennyien egyetértettünk. A kastély berendezése és felszerelése, a tárgyak egyéni igényeknek megfelelő kidolgozottsága párját ritkítja.
Nehéz is sorrendet állítani, hogy mi volt ránk nagyobb hatással: az ősök emlékezete, a kézzel írott családfa, a kegyes jótevő Nagyasszony temetésére készíttetett koszorúk jegyzéke?
A míves bútorok, vagy a szőnyeg, amely még az ősök lába nyomát őrzi?
Vagy a csillárok, amelyeket gyűjtött a ház ura?
Vagy a kézzel festett csempékkel díszített fürdőszobák a legmodernebb módon berendezve, amelyeknek széles ablakain beragyogott a délutáni nap?
A gyönyörű, különleges, színes cserépkályhák?
A 15000 kötetből álló hatalmas könyvtár?
A gyerekszoba tárgyai, vagy a hatalmas ágyak, szófák, a női és férfi helyiségek berendezései, a megmaradt úri viseletek? 
A vadásztrófeák, amelyek jól mutatják a kastély gazdáinak a szenvedélyét, éppúgy, mint a sakk-kártya- és biliárdasztalok?
A dúsan megterített asztal a testre szabott herendi porcelánokkal, finoman csiszolt üvegpoharakkal és a fényesre suvickolt ezüstneműkkel?
És a csodálatos, ősi park, amelynek a vén fái alatt nem éreztük a perzselő napot, itt még hallhattuk a patakcsobogást.
A hidak, padok, a fák alatt rejtőző a kastélyhoz tartozó kisebb épületek, az aranyló női alakot mintázó szökőkút újra és újra az egész környezet átgondolt tervezésére mutatott.
Itt a séta felért akár egy néhány napos üdüléssel. Az biztos: az itt élők tudtak élni, és éltek is a lehetőségeikkel, hosszú távon gondolkodtak. A történelem azonban közbeszólt, szinte csodaszámba megy, hogy mindezek ilyen állapotban megmaradtak, és megbecsülik ezt a nem mindennapi örökséget. Az az egy-két óra kevés a látottak befogadásához, ide még el kell majd jönni.
Sajnos a krasznahorkai erődítmény még nem áll készen a látogatók fogadására, így csak messziről láthattuk a büszke várat.
Azt a mauzóleumot – amely Krasznahorkaváralján állít emléket Gróf Andrássy Dénesnek és nejének Hablawetz Franciskának – viszont láthattuk. A szecessziós, csupa márvány, és drágakövekkel, aranymozaikokkal díszített síremlék méltó helye a házaspárnak, és a mai napig hirdeti a síron túli hitvesi szeretetet.
Megálltunk még Rozsnyón, az igényesen felújított főtér része volt utunknak. És hogy a grasztronómia se maradjon ki az élményekből, itt pompás sztrapacskát ettünk. (haluskát kérj, akkor a juhtúrós változatot hozzák ki!) Nagy előny, hogy itt azért hellyel-közzel értik és beszélik a nyelvünket.
Szólnom kell még az elképesztő tudású idegenvezetőnkről, Dr. Dálnoki Gyöngyiről, aki csak úgy szórta a történeteket az Andrássyakról, történelmi anekdotákkal, évszámokkal, családi kapcsolatokkal, fűszerezve, lebilincselően. Igazi tanári vénával rendelkező remek szakember. Köszönjük, nagyon élveztük! Köszönjük a gépkocsivezetőnek is a biztonságos vezetést és a rugalmasságát.
Minden jót kívánok az Anima Travel utazási irodának, remélve, hogy fogunk még együtt utazgatni!
Végvári Györgyi
Utóirat: Dernői Kocsis László ezt írta az Andrássyakról: „Övék volt a hegy, a völgy, a legjobb földek, a gazdag erdők, a szarvascsordák, a vaddisznók, a málnázó asszonyokat ijesztgető medvék, nagy teleken a falusi kertekben kalandozó őzek.”(Forrás: Kastélyok és mágnások HG és tsa kiadó 1991)
…És a végére nekik semmi sem maradt ezekből.
