Az alábbi írás a Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület (Debrecen) “Pedagógusok arcképcsarnoka” című, évente megjelenő kiadványában látott napvilágot. Ezzel emlékezünk Dr. Rusvay Tibor tanár úrra (1926-2000), születésének 100. évfordulóján
Dr. Rusvay Tibort, a legendást tanárt a mai napig emlegetik a Dunakanyarban. Emléke ma is élő, nevét emléktábla őrzi Vácon az Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola, és Szobon az általános iskola falán. Kiadvány jelent meg róla, könyveit, írásait, leveleit ereklyeként őrzik diákjai. Gondolatai, szavai olyan erősen rögzültek volt tanítványaiban, kollégáiban és barátaiban, hogy azokat a mai napig szinte szó szerint tudják idézni. Életrajza regénybe illő, nyugdíjas éveiben is aktívan részt vett a közéletben, egészen az utolsó pillanatig.
Nem lehet róla röviden írni. Szűkszavú életrajzában csak a legfontosabb dátumok szerepelnek, annál sokkal többet mondanak el róla a visszaemlékezések.
1926-ban született Budapesten. Édesapja állatorvos volt, így a különféle költözések miatt a fiatalember már Zomborban érettségizett. 1944-ben a híres Eötvös Collegium tagjává fogadták. A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-szerb-horvát szakán szerzett középiskolai tanári diplomát, később az orosz szakot is elvégezte, hamarosan doktorált.
1949-ben előbb Tatabányán, majd Cegléden tanított, 1951-ben került a váci gimnáziumba. Ott ismerte meg feleségét, Réthy Arankát, és a házasságból három fiúgyermek született. 1956-ban a Varsói Tudományos Akadémia aspiránsa lett, ott érte a felkelés híre. Hazajött, és nyíltan a forradalom eszméi mellé állt. Ez alapján eljárás indult ellene, majd másfél éves börtönbüntetést kapott. 1958-1964-ig fizikai munkásként, és külsős lektorként dolgozott.
1964-től taníthatott újra, a rövid életű Nagymarosi Gimnáziumban latint, németet, oroszt, valamint 12 évig Szobon oroszt és magyart. Az 1970-es évek végétől pedig a Váci Mezőgazdasági Technikum magyar-orosz tanára lett, egészen a nyugdíjazásáig.
Minden iskolájában tartott rendhagyó irodalomórákat, ezekre sokszor meghívta költő és író barátait, kirándulásokat szervezett, külföldre is vitte a diákjait. Aktívan munkálkodott civil szervezetekben, alapítója volt a Váci Múzeum Egyesületnek, kezdeményezte emléktáblák avatását, bekapcsolódott a rendszerváltást követő közterületi és intézményi névadásba. Kutatta a váci börtönben elhunytak nyomát.
A szobi iskola falán elhelyezett tábla szövege sokat elárul Rusvay tanár úrról:
„Ebben az intézményben tanított 1963-76 között:- a szépség, a jóság és igazság szabad szellemét szolgálva száműzöttként is – az egykori Eötvös Collegista, a lengyel-magyar barátság elkötelezett híve, az 1956-os forradalom „a hazáért és szabadságért”emlékérem kitüntetettje, Déry-díjas irodalmár, filológus-tanár. Születése 90. évfordulóján állították hűségük jeléül tanítványai és tisztelői.”
Diákjai ma már deres fejű idős emberek. De visszaemlékezéseik túlmutatnak az időn. Muníciót adhatnak a mai katedrán állóknak, példaképe lehet mindnyájunknak: hűségben, kitartásban, műveltségben és az igazságért való kiállásban. Régi tanítványai így emlékeznek rá:
„Van írónak és műnek egy nem tévedő kritikusa: az idő” – az idézett sor Szabó Magdától való, de ugyanígy érvényes tanár-diák kapcsolatra is.
A Tanár Úr megszólalásai még idestova ötven év távlatában is emlékezetben vannak, s ez nem lehet véletlen. Kivételes intellektus kell ahhoz, hogy néhány mondatára még ennyi év után is emlékezem. „Ez egy operett-világ”- mondta a Nagymarosi Gimnáziumra, ez a megszólalás nem annyira minket minősített, mint inkább a fennálló rendszert, mely ide száműzte. – az okokat tudtuk, de középiskolás diákként nem fogtuk fel, hogy ami a Tanár Úrnak szerencsétlenség, az nekünk szerencse. Majd negyven év középiskolai tanári gyakorlattal a hátam mögött biztosan állíthatom, hogy a legrangosabb pesti gimnáziumban sem kaphattunk volna jobb tanárt.”
Woslauf Margit tanár
„Rusvay tanár úr személyét sosem fogom elfelejteni. Az osztályban mindenki tudta róla, hogy egy kiváló ember. Tulajdonképpen nem itt lenne a helye, hanem egy egyetemi katedrán, csak a forradalomban játszott szerepe miatt tették félre. Hogy pontosan mit csinált, azt csak sejtettük. Arra emlékszem, hogy egy lengyel szabadcsapatot hozott Budapestre. Arról is tudtunk, hogy emiatt meghurcolták, és egy bányában volt fizikai munkás. Az általa tartott tanórák érdekesek voltak, bár nem mindig csak az adott nyelv elsajátítását szolgálták…”
Dr. Héjj Botond, címzetes egyetemi tanár Soproni Egyetem
„Az, hogy utánoztuk a járását, a hanghordozását, a hajviseletét, hogy a kabátunkat az övé szerint alakítottuk át, utólag jelentéktelen dolognak tűnik, de hogy megtanított bennünket gondolkozni, véleményt mondani, hogy erkölcsi normákat állított elénk, hogy a politikától a szexuális életig mindenről beszélt nekünk, felbecsülhetetlen pedagógiai tevékenység volt. Rusvay Tibor tanítványai nem viselnek karszalagot, csillag sincs a homlokunkon, hogy jelezze hovatartozásunkat, de egy furcsa kötődés, egy különleges identitás van bennünk, mert a múlt idejű igék ragozása közben tőle tanultuk meg, hogy az embernek mindig tennie kell a dolgát, hogy a harcot sosem szabad feladni, s hogy a megkezdett úton végig kell menni. Ez a rendkívülisége Rusvay Tibor örökségének.”
Tóth Tibor, a Nagykőrösi Gimnázium nyugalmazott igazgatója, egykori váci diák
„Számon tartotta, hogy ki, mit, mennyit olvasott. Mi is hamar megtudtuk, hogy kik az ő kedvenc írói, költői. Néha olyan írót is említettünk az órán, talán szándékkal, akit ő nem kedvelt. Ilyenkor felháborodva jegyezte meg, hogy kár volt annak tollat fogni a kezébe. Méltatlankodását sajnálkozó örömmel hallgattuk. Terelgette a figyelmünket a jobbnál jobb magyar- és világirodalmi művek felé. Akkoriban a könyv vágyott érték volt. A mi korosztályunkból sokan csak sóvárogtak a saját tulajdonú olvasnivaló után. Ámulva tudtuk meg, hogy a mennyezetig érő könyvespolcán rengeteg volt a könyv. Bármelyikről tudott beszélni, ̶ nagy tudású ember volt. Büszke volt az a diák, aki a tanár úr otthoni könyvtárából kaphatott kölcsön egy-egy művet. Még a véleményünkre is kíváncsi volt. Éreztük, hogy valóban törődik velünk.
Sokszor érdekes történeteket mesélt arról, amiket átélt. Mi nyitott szívvel és szemmel, érdeklődve hallgattuk. S volt olyan is, amit sosem mertünk megkérdezni, mindig titok maradt. Határozott, céltudatos, segítőkész és emberséges volt a diákjaival. Pártfogolta a jobb sorsra érdemeseket, a tehetséges, jó képességűeket egyaránt. Nagy szerencsénk volt, hogy Ő tanított minket, igazi ajándék a sorstól. Hálás szívvel gondolok rá. Élettörténetéről, titkokkal teli sorsáról csak később, felnőtt fejjel tudtunk meg részleteket tanár kollegáitól. És milyen érdekes az élet? Rusvay Tanár Úr unokájával pedig egy iskolában tanítottam éveken át. “
Jehodek Erzsébet /Somogyi Péterné/
tanító, drámatanár, aranydiplomás pedagógus
„Mércét kaptunk tőle, amivel teljesítményeinket azóta is mérjük. Az Eötvös Kollégiumból hozott szellemiség örökös képviselőjeként a mai világból egyre inkább eltűnő értelmiségi mentalitással, az olthatatlan tudásvággyal megszerzett tudást, ismereteket bőkezűen árasztotta ránk. Mindenki igényei szerint meríthetett ebből a gazdag forrásból; volt, akit elindított a maga szellemi útvonalán, és abból a világra nyitott, tanulni vágyó, fogékony ember lett. Aki megelégedett a morzsák csipegetésével, az is életre megismerhetett egy olyan kivételes tanáregyéniséget, aki magasan a szürke környezete fölé emelkedve, óráinak rövid perceire diákjait is a hétköznapok fölé emelte. (…) Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ilyen tanárunk volt. A belénk plántált hazaszeretetet és magyarságtudatot, tudásszomjat magunkban hordjuk és továbbadjuk, mert ezt a kötelességet örökítette ránk.”
Tharan-Trieb Marianne fordító, tolmács, újságíró, lektor
“Az elmúlt évek távlatából csak emlékfoszlányok jutnak az eszembe: A nyelvórák, melyek sokszor inkább irodalomórák voltak. Ízlésformáló elmélkedések. A sokféle mosolya – bosszús, elismerő, felháborító, bíztató. Hogy nagyon szerette és tisztelte a marosi sváb embereket, mert képesek voltak a hátukon felhordani a felhőszakadás által lesodort földet. Mert Ő is ilyen volt, kitartóan küzdött a maga igazáért a maga eszközeivel.”
Döbrössyné Valentin Kriszta, Nagymaros krónikása, helytörténész
„Aktív, az utolsó pillanatig cselekvő életet élt, elviselte a mellette sután botladozókat, türelemmel okította a tudatlanokat. Ismerte az embert, ezt a különös fajt erényeivel és bűneivel együtt, ezért ha nem is felejtett, de tudott együtt élni, talán megbocsátani. Közben hadakozott, főként a megtartó erejű kultúráért, annak lehetőségeiért. Sokan és sokfelől hallgattak szavára, megértették, vagy ha nem, hát hittek neki, nem vonták kétségbe szándékait, elfogadták tőle, amit tanácsolt. Hiányzik.”
Zomborka Márta, a Váci Múzeum Egyesület alelnöke
“Kis lakása Vác egyeteme volt! Fordítások, doktori disszertációk segítője, szerb, horvát, lengyel, orosz, német, angol, francia, olasz, latin nyelvek tanítója, fordítója, irodalmi, nyelvi, történelmi, képzőművészeti, helytörténeti műveltségi kérdések megfellebezhetetlen megválaszolója. A Tudós: friss szemmel, az itthoni és európai barátaival folytatott hatalmas levelezéssel, jellegzetes hanggal, átható kék tekintettel… Szenvedélyes, vitákra ingerlő véleményalkotás jellemezte, perharag az igazságért. Túlzások is! De mindig meggyőződésből, becsületesen.”
Brusznyai Margit zenetanár, Brusznyai Árpád leánya
A fentiek alapján még a kívülálló is megállapíthatja: kivételes tanáregyéniségnek állítok emléket. Személyes kapcsolatunk nemigen volt, de hírét diákként is, és később tanítóként is jól ismertem. Az 1998-ban írott levelét azonban ma is őrzöm: „Nagyon köszönöm a kedves rám gondolásotokat, hiszen engem ehhez a meghitten otthonos épülethez emlékek tömkelege köt…” – írta egykor, a nagymarosi iskola névadó-ünnepségének meghívójára válaszolva.
Sokak életében hagyott mély nyomot Dr. Rusvay Tibor. Halálával kidőlt az utolsó vén tölgyek egyike, már senki sem tud tőle kérdezni és tanácsot kérni. Nehéz életének ajtaja, sok titokkal övezve, örökre bezárult előttünk.
„Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább.”
Akár róla is írhatta volna Kosztolányi. Áldott legyen az emléke!
Végvári Györgyi tanító,
Nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója
Dr. Rusvay Tibor kitüntetései:
1989 Déry Tibor-díj
1991 Antibolsevik Nemzetközi Szervezet elismerése Münchenből
1991 1956-os Emlékérem
1991 Tragor Ignác Emlékérem
1994 Pro Urbe Vaciensi
1997 Nagymaros Díszpolgára
2006 Emlékérem az 1956-os forradalom 50 éves évfordulójára
Források:
Régi tanítványok visszaemlékezései
Híres Maros 2000/április – Maros Torony Kiadó Kft.
Váci Napló XVII/47. szám
Váci Napló XIX/24. szám
Váci Füzetek 7. Dr. Rusvay Tibor emlékére – A Váci Múzeum Egyesület kiadványa 2018
