Szent László és Arany János nyomában
Lehetetlenség mindent leírni erről a két napról, nem is célom. Inkább a benyomások, a szándékok és a tanulságok azok, amiket rögzíteni akartam. Mindenkit bíztatok azonban arra, hogy ne sajnáljon időt és energiát: látogasson el, ha teheti erre a kultúrtörténeti helyre, amely jó, ha tudjuk, nem Erdély, hanem Partium, annak is két hírneves települése: Nagyvárad és Nagyszalonta. Nem fogják megbánni.
Szent László városa: Nagyvárad
“Vonz vized, tornyod, várad, árkádod, kulcsod, zárad, rangos reneszánsz árnyad, arcod védi e vázlat – divina dolce Várad!” Horváth Imre
Miután a kirándulás szervezője az Érdi Lengyel- Magyar Kulturális Egyesület volt, első utunk a temetőbe vezetett, ahol a két nemzet zászlaja alatt és Himnuszát énekelve emlékeztünk meg a hősről, aki az 1848/49-es szabadságharcban átállt a magyarokhoz az orosz hadseregből. Rulikowski Kázmér, (eredeti nevén Konrad Kazimierz Rulikowski) lengyel dzsidás kapitány a ’48-as magyar ügy vértanúja lett, a cári hadsereg kivégezte.
A Körös partján fekvő Nagyváradon, mely ébredezik a több évtizedes tetszhalálból, az idei év különösen Szent Lászlóról szól. Lengyelországban született, Ő Erdély védőszentje, a zágrábi püspökség alapítója és Nyitrán halt meg. Szobrok, képek, utcák, templomok, és nem utolsósorban az ötszög alaprajzú vár mind mesélnek a nagyszerű királyról. Nevéhez számtalan csodás legenda fűződik, például, hogy az üldöző ellenség elől menekülve a szikla meghasadt előtte, vagy imájára víz fakadt a sziklából. Nem is tudtam, hogy itt is őriznek egy Szent László hermát, amely a győrihez hasonlóan őriz egy darabot a nagy király koponyacsontjából.
Olyan hosszan lehetne írni arról, amit itt láttunk, hogy oldalakat töltene be. A püspöki palota, az ott őrzött kincsek, a vár izgalmas, fordulatokkal teli története külön-külön is megérnének egy „misét”. Szerencsére mindkét helyen pazar ismertetőt kaptunk.
Várad másik nagy kultúrtörténeti lenyomata természetesen Ady Endréhez és a Holnap című folyóirathoz fűződik. Ellátogattunk a költő emlékét őrző múzeumhoz, ahol mély sajnálatunkra Puskás Öcsi emlékére nyílik kiállítás. Nem mintha bajunk lenne vele, de így lemaradtunk a szimbolisták egyik legnevesebb képviselőjéről, és ezt akkor is fájlaljuk, ha így (is) írt Ady:
„Nincs játékból kitudott
Csenevész, sárga fiú.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám,
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyüjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.”
Tálcán kínálja a fényképezéshez való jó alkalmat a Holnap című folyóirat íróit-költőit – Ady Endrét, Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást – megörökítő szoborcsoport. Nem is hagytuk ki, több kép készült is ezen a helyen.
Nagy kedvenceim a XX. század fordulóján készült szecessziós épületek. Már nem borít Váradon mindent háló, hogy takarja a lepukkant épületeket, és óvja a gyalogosokat a lehulló vakolattól, – bár még mindig sok van belőle. Felragyognak ezek a felújított paloták, bennük szombat és május lévén esküvők és esküvők mindenfelé. Közhely, de igaz: itt a képek többet mondanak a szavaknál.
Az esti vacsorát és a szálláshelyet a Góbé panzióban találtuk meg, – maga Pápai Zoltán, a tulajdonos köszöntött bennünket. Mintha a tisztességben megőszült Toldi Miklóst hallgattuk volna, legalábbis megjelenésében. A kis panzió az erdélyi népi bútorok és berendezések bemutatóterme lehetne. Nagyon tetszett mindannyiunknak, a finom levessel, a puliszkával, a jóféle pájinkával és az Igazi Sörrel egyetemben.
Sokat megtudhat az ember Nagyváradról itt: http://farkaslaszloblogja.blogspot.hu/
Arany szülőfaluja: Nagyszalonta
Szívmelengető, ahogy itt őrzik a nagy költő emlékét, akár a Csonka toronynál regélő, akár az Arany János szülőháza helyén épült tájháznál mesélő „honismereti” vezetőt hallgattuk. Megható volt Dózsa Lajos előadásában meghallgatni Arany János Epilógus című versét – illusztrálva a költő és az előadó! szerénységét. Ezúton is köszönjük…
Nagyszalontán van egy szoborpark, a település híres szülötteit gyűjtötték csokorba az árnyas fák alá. Középen Arany, mellette félkörben Kulin György csillagász, Sinka István költő, Zilahy Lajos író, és Kiss István szobrászművész, aki egyébként az Arany-szobor alkotója. És nem hittünk a fülünknek, amikor meg a harangtoronyban meghallottuk a harangjátékot: „Kossuth Lajos azt üzente…”. Bizony, minden órában hallható. Egyébként Szalontán áll az egyetlen Kossuth-szobor Romániában. Megemlékeztünk róla is, emlékére elénekeltük az imént említett Kossuth nótát.
Az Arany-háznál várt bennünket az „ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel”, a szépen rendezett udvarral és a bólingató eperfával. Szinte hihetetlen, hogy gyerekek tartják rendben. Megannyi tárgyi emléket őriznek a nádfedeles házikóban, amelyek bár nem a költő személyes tárgyai voltak, de jól mutatták, milyen egyszerű sorból jött a magyar költészet örökbecsű alakja. Meg sem állt egészen a Magyar Tudományos Akadémiáig.
Így vallott a költészetről:
„Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,…
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!”
Tartalmas, szép két nap volt, mindenki megtalálta benne, ami neki kedves. A gyönyörűséges épületektől kezdve koszorús költőink, nagy királyunk emlékein át, a magyaros vendégszereteten keresztül egészen az igazi közösségi együttlétig.
Köszönet mindenkinek, aki ehhez hozzátett bármit is: Klárinak, Ewának, Gábornak, Lajosnak, a kiváló honismereti vezetőknek, Jucusnak a remek képekért, s nem utolsósorban az Égieknek, hogy kellemes tavaszban gyűjtögethettük az élményeket.
Fotók: Benkő Judit
Végvári Györgyi
