Lengyel út 2015
Rettenetes hőség dúlta fel az idei lengyel utunkat. Azért bocsátom ezt előre, mert nem hiszem, hogy lesz ember, aki ne így emlékezne majd erre a kirándulásra. Mindez azért bosszantó nagyon, mert arra a kiváló szervezőmunkára, előkészületre és a megszokott ismeretterjesztésre, amivel Klári és Ewa évről-évre lenyűgöznek bennünket, időnként fájdalmas sóhajok, elrévedt tekintetek és apró hisztik válaszoltak. Nem lehetett hibáztatni senkit, egyes-egyedül saját gyarló testünket és lelkünket, hogy nem bírtuk a gyűrődést úgy, mint régen. Bár nem valószínű, ha húszévesekkel telt volna meg a busz, akkor könnyebb lett volna a szervezőknek.
Az első megállónk az ipolysági városi könyvtárban volt, ahol a tőlük megszokott szeretettel vártak már bennünket. Mindig meghat, ha a kisebbségi létben élők beszélnek az erőfeszítéseikről, amit az anyanyelv fennmaradásáért tesznek. Itt se volt másként. Ráadásként megnézhettük azt a hatalmas makettet, amit a városról készített Ján Pleva. Követésre való példa.
Márti, az ipolysági könyvtár vezetője
Városmakett
Hollókőhöz hasonlító kis szlovákiai világörökség-falu nevezett Farkasd (Vlkolinec) volt a következő állomás. Ha valamit irigylek a magas hegyekkel rendelkező országoktól, az a panoráma. Gyönyörű kilátás nyílt a kicsiny faluból, amely az idegenforgalomból él, még a településre sem lehet belépni jegy nélkül. Kézművesek kínálják portékáikat, a kis faházak előtt még a gyerekek is festett köveket árulnak.
Kilátás a völgyre
Farkasd
Krakkó közelében akadt szállásunk, kényelmes, fürdőszobás szobákban, azonnal neki is estünk a finom vacsorának. Az ismerkedési est elcsigázottság okán ezen az estén elmaradt.
Modlnica, itt laktunk
Másnap a lengyel várak vártak ránk. Kiváló idegenvezetőt is kaptunk, aki az ojcówi nemzeti park munkatársa volt, ez lépten-nyomon ki is derült; sokat megtudtunk a környék földrajzi, biológiai, geológiai adottságairól. A magam részéről itt és most hősnek kiáltom ki azokat az úti társaimat, akik végigjárták az összes dombot, lépcsőt, meredélyt, zegzugos, susnyás ösvényt. Bevallom, nekem ez nem sikerült. A csoportkép a Buzogányszikla aljában készült, csaláncsípésekkel és pikáns megjegyzésekkel tarkítva. Jól bevitt bennünket Kristóf a sűrűbe, de legalább néha árnyékos helyeken baktathattunk.
Szerencsére időnként akadt az utunkba hideg ital-lelőhely, ami persze sosem kutat, hanem mindig kocsmahelyiséget jelentett.
Csoportkép és buzogányszikla
Vár, Ogrodzieniec – tetején az elmaradhatatlan lobogó
Vízikápolna
Szerencse volt, hogy lelőhelyek akadtak az utunkba
Elmentünk Európa legnagyobb sivatagja, a „lengyel Szaharaként” ismert Błędówi-sivatag mellett. Egyedülálló természeti és földrajzi jelenségről van szó, jelenleg a hadsereg tulajdona. Jó lengyel szokás szerint legenda is fűződik hozzá, ennek főszereplője persze maga az ördög. Még forgószelet is fotózhattak a szemfülesebbek, a táj kiválóan illeszkedett az időjáráshoz. Vagy fordítva?
Forgószél a sivatagban
Az esténket már az udvaron töltöttük, ahol jókat beszélgettünk egymással, vagy csak egyszerűen hallgattuk a másikat.
Harmadnapra kedves városom, a Cseh Tamás által is megénekelt Krakkó várt bennünket. Sajnos, nem csak bennünket, hanem sok-sok profi biciklistát és nézősereget is, lévén bicikliverseny a Tour de France mintájára. Ennél fogva minden a feje tetejére állt a városban. A krakkói piactér színes forgatagát, a csodálatos épületek látványát eltakarták előlünk a közvetítő kocsik, rendőr-és mentőautók. Még a hűvös és a mindig áhítattal átitatott templomok sem voltak felkészülve ekkora tömegre. A királysíroknál elénekeltük együtt a magyar himnuszt Hedvig sírjánál, majd a székely himnuszt Báthory István erdélyi fejedelem koporsójánál. Megtaláltuk Balassi emléktábláját is, ahol már csak a zászlót tudták a fiúk egy fénykép erejéig kifeszíteni, aztán menthetetlenül szétszakadt a társaság.
Krakkó jelképe a sárkány
Bicikliverseny
A régi Krakkó
A fiúk Balassi táblájánál
A f
Reneszánsz udvar a Wawelben
Lengyelországi tragédia 2010
Krakkói utcakép
Azért megfogadtuk Ewa tanácsát, és eredeti lengyel finomságokat ebédeltünk. Szét akartunk nézni a régi zsidó negyedben is, de hatalmas daruk állták az utunkat; lakótelepet építenek, ha jól láttuk a táblákról. Itt a nagy meleg már végképp letepert: semmire sem tudtunk igazán figyelni, csak arra, hogy árnyékban menjünk, és érjünk vissza a szállóra.
Este megint kellemesen iddogáltunk és kvaterkáztunk a hűs udvaron, sőt rövid nyelvi kurzust is hallhattunk Ewatól a lengyel nyelvet illetően.
Kvaterka
A fotókat Benkő Jucus készítette
Az utolsó napon Szent II. János Pál pápa szülőhelyét – Wadowicét – látogattuk meg. Előtte bekukkantottunk Zebrzydowskára, de a kálvária megtekintésére nem jutott időnk. Viszont láttuk a lengyel pápa szülőházát, és sokan megkóstolták kedvenc süteményét (krémes) is. A Fő téren embermagasságú szobra áll, alatta hűs forrás csobog. Szinte csodát tett velünk: mindenki kicsit felfrissült tőle. Sokan tisztelegnek a szentté avatott pápa emléke előtt: a magyar nyelvű prospektus alapján végigjárhatjuk Karol Wojtyla emlékútját, mint ahogy ő mondta hajdanán: …”Wadowicében kezdődött minden. Az élet is itt kezdődött, az iskola itt kezdődött, a felsőoktatási tanulmányok itt kezdődtek, a színház itt kezdődött, és a káplánság is itt kezdődött. „
A kép jobb oldalán áll a pápa szülőháza
A szobor alján a csobogó
“Egészen a Tiéd…”
Kedves Klári, Ewa, Gábor és István! Köszönjük, hogy legalább ti nem lankadtatok a négy nap alatt. A többieknek pedig köszönöm azt az önfegyelmet és az empátiát, amelyek elviselhetővé tették ezt a rendkívüli meleget.
Csak annyit kérünk a sorstól és a Jóistentől, hogy adjon erőt: lássunk még szépet, törődött testünk kapjon új erőre, lehessünk együtt, ameddig csak lehet. Az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület sokat tesz azért, hogy ez így is maradjon.
Utóirat: Amikor beértem a Nyugati Pályaudvarra, mindent másként láttam. Nyüzsögtek a forróságban a menekültek: kicsik és nagyok, férfiak, nők, gyerekek és felnőttek. Isten tudja, miért és honnan jöttek,de azt is csak kevesen tudják, hogy hova tartanak. Gyökértelenek, hontalanok, jók és kevésbé jók. Mi ez ahhoz képest, hogy kánikulában kirándultunk?
Kismaros, 2015. augusztus
Végvári Györgyi
