Március 23-án este a rockzene nagyágyúja, az ausztrál AC/DC adott felejthetetlen koncertet a Papp László Sportarénában. Az 1991-es népstadionbeli koncertet követően másodszor léptek fel hazánkban, remélhetőleg nem utoljára.
A bandát még az 1970-es évek elején alapította egy testvérpár, Angus és Malcolm Young és a kezdetek óta lemezeikkel rendre sikert arattak. Még énekesük, Bon Scott 1980-as halála sem parancsolt megálljt. A még abban az évben, már Brian Johnsonnal kiadott Back In Black című albumuk azóta világszerte több mint 40 millió példányban kelt el. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt tartottak világkörüli turnét, majd évekre eltűntek, így az egész rockvilág felpezsdült tavaly ősszel kiadott új albumuk, a Black Ice és az újabb turné beharangozásakor.
A várakozásoknak megfelelően a budapesti koncertre is egy nap alatt elfogyott minden jegy, ezután már csak igen borsos áron, üzérektől juthattak tiketthez a szerencsések. Már két és fél órával a koncert előtt kígyózó sorokban várták a magyar és a környező országokból érkezett rajongók a nagy pillanatot.
Az ír The Answer zenekar melegítette be a közönséget, majd pontban kilenckor az új album nyitódalával, a Rock N’ Roll Train-nel bedübörgött az AC/DC gőzöse az Arénába. Noha közel vannak a hatvanhoz (énekesük már azon túl), mégis fáradhatatlanul, teljes erőbedobással – nem mellesleg precízen és tökéletes hangtechnikával – szólaltatták meg a klasszikusokat: Back In Black, Dirty Deeds, Thunderstruck, Shoot To Thrill, illetve közéjük szúrva néhány dalt az új albumról, összesen tizenkilenc számot.
A The Jack alatt következett Angus sztriptíze, aki ezen lassabb szám után – ledobván iskolásruháját – újra hatalmas lendülettel csapott a Gibson húrjai közé. Igazi showman-ként, néha a hátán pörögve, hihetetlen nyakatekert pózokban szólózott, persze hibátlanul. Brian Johnson is korát meghazudtolva szaladt, táncolt, izzította a közönséget. A ritmusszekció: Cliff Williams basszer, Phil Rudd dobos és Malcolm Young ritmusgitáros inkább a háttérben maradt, de szintén remek munkát végzett. Jó volt látni, hogy a banda az egész estét élvezte és nem pedig csak egykedvűen letudtak egy koncertet a sok közül.
A kétórás előadást óriási kivetítők és a színpad mögött felállított gőzmozdony-szobor tették még látványosabbá, majd a koncert vége felé jött a gigantikusra felfújt Rosie-guminő és vele a Whole Lotta Rosie. Zárásként a Let There Be Rock-ot (Legyen Rock!) játszották, Angus közel tízperces szólójával. A zsúfolásig megtelt Aréna közönsége is végig csodálatos hangulatot produkált, együtt élt a zenekarral, akik két szám erejéig még visszatértek. Jött a Highway To Hell, a színpad alattiból az Aréna poklába felemelkedő Angussal és össznépi énekléssel, majd az együttes köszönete a nagyszerű estéért és egyben búcsúja: For Those About To Rock (We Salute You Budapest!), a legendás ágyúk dörejével.
Sajnos másodszorra már nem jöttek vissza, pedig még órákig hallgattuk volna őket. Azonban így sem panaszkodhatott, aki bejutott, az AC/DC elkápráztatta Budapestet, egy tökéletes produkcióval maximálisan kiszolgálta rajongóit.
Mikes Zsolt