Lemaradtunk róla
A minap kezembe akadt egy pályázat, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium írt ki, Vendégváró Tájházak céllal és, amelyen muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező tájházak, vagy azok fenntartói indulhattak. Az egy pályázó által maximálisan megpályázható támogatási összeg két és fél millió forint, a keretösszeg hatvan millió, ez összesen 24 tájház támogatására elegendő. A beadási határidő 2009. április 30. volt. A pályázat célja, hogy a már működő, látogatott tájházak többnapos vendégcsalogatóvá fejlődjenek tovább, építve ezzel a falusi
turizmust. Nálunk azonban nincsen működő tájház, pedig kulturális örökségünk azért van.
A tájház
A tájház, a falu által kiválasztott, külsőleg régi formáját megtartott ház, kiegészülve az elmaradhatatlan gazdasági épülettel, műhellyel, boros pincével vagy présházzal, ezek felszerelésével és, amely belülről is őrzi a falusi élet mindennapjainak emlékét. Afféle múzeum, amely élethűen, annak rendje és módja szerint van berendezve, ahogyan az, mondjuk egy paraszti gazdaságban illett. Összegyűjtve benne a régi bútorok, használati tárgyak, öltözékek. Ám ezek kipróbálhatók, használhatók, megfoghatók. Az országban közel 300 ilyen tájház működik. Pest megyében, a közelünkben például van Kemencén, Pilisvörösvárott és Nagybörzsönyben is. A nagybörzsönyi tájház a XVII. századból maradt ránk örökül. Az épület az aranybányászatáról híres falu módos bányagazdájának családi háza volt. Annak idején Kismaroson Wiedermann Julcsi néni ezt a szellemiséget idézte fel, gyűjtésének köszönhetően jöhetett létre a Falumúzeum.
Nálunk tán nincsenek parasztok?
Kismaroson is volt (és szerencsére még ma is akad) paraszti gazdaság. Konyhakert-művelés, szőlő- gyümölcstermesztés, borkészítés. Disznóölés, pálinkafőzés, kapa, kasza, fakanál. Hogy a rózsa-szemezésről már ne is beszéljek. És élnek hálaistennek azok, akik tudásukat átadhatják, hogy megtudják a következő generációk, hogyan éltek faluhelyen.
Akad még olyan ház is, bár lassan egy kezünkön meg tudjuk számolni hány, ami őrzi árnyékos, tornácos formáját.
Nem felesleges időpocsékolás
Ha lenne ilyen tájház nálunk is, akkor valószínűleg lenne, aki rendbe hozná, lomtalanítaná, kimeszelné, kisöpörné. És lenne mivel berendezi! Valaki hozna egy sajtárt, vagy fűzfából font kosarat, és a használaton kívüli szőlőprés is előkerülne a sufni legmélyéről. Lennének, akik az udvarral bíbelődnének, adnának tormatövet,
ültethetnénk körtefát, vagy összegyűjthetnénk egykori népszokásainkat. Szervesen illeszkedve a Falumúzeum tevékenységébe. Aztán olyat is találnánk, aki tárlatvezetést vállalna idősebb és fiatalabb egyaránt. S volna olyan, aki “csak” ötletet adna, ami nekem itt nagy hirtelen nem jutott eszembe. Egy nyár alatt meglennénk vele, ahogy én a helyieket ismerem.
Ki örülne neki?
Örülne az, aki emlékezni járna ide, vagy egy kis társasági életre vágyna, örülne az a fiatal, aki helyben munkát találna itt. De örülne az is, aki idelátogat, ismereteket szerezhet, taníthat, tanulhat. Örülnének a gyerekek, kipróbálhatnák erejüket, kitartásukat, ügyességüket, eszüket. Végül újra csak örülhetnénk mi, itt lakók, mert olyanok jönnének ide, akik nem átgázolnak rajtunk, le a vonatról, át a kisvonathoz, fel a hegyre, vissza a városba, mit sem törődve velünk. Ehelyett szövődhetnének barátságok, munkakapcsolatok, gazdasági
kapcsolatok. Például árulhatnánk málnaszörpöt. Az úgyis felejthetetlen. És nem kellene külön piactér hozzá.
Felhívás keringőre
Ilyen tájház létesítése elsősorban elhatározás kérdése. Meg ház kérdése, meg munka kérdése. De hát miért is ne vállalkoznánk, a nagy globális gazdasági válság idején, úgyis üres lesz a központi kassza, s csak a magunk erejére számíthatunk majd. Többen kerestek meg azzal, hogy miért nem csinálunk tájházat Kismaroson. Célom, hogy összehozzam és megtaláljam azokat, akik támogatják az ötletet, vagy rész vennének egy ilyen munkában. Majdnem csakis a magunk örömére. Várom olvasói leveleiket: Kismarosi Tájház jeligére!
Néder Sarolta