A kismarosi diákmisék énekkara

0
669

diakmise_enekkar10-04-24_6757_webcimlap

Négy évtizede csendült fel először a kismarosi templom falai között gitárral kísért egyházi ének az akkor pályája elején álló Sillye Jenő közreműködésével. Az imádságos,  tiszta szívvel írt és előadott dalok hamar híressé tették az éneklő fiatalokat. Ez lett a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó elindítója. Köszönet mindezért Major Sándor atyának, aki megteremtette a lehetőséget, és köszönet a kismarosi énekkarnak, akik azóta hirdetik dalaikban az Isten szeretetét.

Négy évtizede csendült fel először a kismarosi templom falai között gitárral kísért egyházi ének az akkor még pályája elején álló Sillye Jenő közreműködésével. Az imádságos,  tiszta szívvel írt és előadott dalok hamar híressé tették az éneklő fiatalokat. Ez lett a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó elindítója. Köszönet mindezért Major Sándor atyának, aki megteremtette a lehetőséget, és köszönet a kismarosi énekkarnak, akik azóta hirdetik dalaikban az Isten szeretetét.

2010. április 24-én a kismarosi templomban különleges énekpróba és éneklés volt. A diákmisék énekkarának egykori és mostani tagja közösen énekeltek, hogy néhány számot rögzítve, Sándor atyának ajándékul elvihessék, megköszönve azt a rengeteg szeretetet és bölcsességet, amit e kis közösség kapni tudott tőle.

Köszönet minden énekkarosnak is, aki el tudott jönni Szent György napján az éneklésre, és külön köszönet Dr. Mátrai Benedek atyának, aki lehetőséget biztosított mindehhez.

{phocagallery view=category|categoryid=19|imageid=0|limitstart=0|fontcolor=#B88A00|bgcolor=#EFEFEF|bgcolorhover=#DEDEDE|imagebgcolor=#FFD24D|bordercolor=#BCBCBC|bordercolorhover=#CDCDCD|detail=3|displayname=1|displaydetail=1|displaydownload=1|float=left}