KOVÁSZ
Nem kel tészta kovász nélkül, nem sül belőle kenyér,
Kovász nélkül a kalács lapos marad, mit sem ér,
A családban kovász az Anya,
Szeretete, aggódása még hozzá az adalék,
Áldozata, bíztatása egy életre ajándék.
Gyerekek szívébe csomagolt útravaló,
Milyen jó lesz elővenni, ha süllyed a hajó!
Gyarapít, és összetart, mint élesztő a kenyeret,
Nemesebb feladata nőnek nem lehet.
Kovász
Nem kel tészta kovász nélkül, nem sül belőle kenyér,
Kovász nélkül a kalács lapos marad, mit sem ér,
A családban kovász az Anya,
Szeretete, aggódása még hozzá az adalék,
Áldozata, bíztatása egy életre ajándék.
Gyerekek szívébe csomagolt útravaló,
Milyen jó lesz elővenni, ha süllyed a hajó!
Gyarapít, és összetart, mint élesztő a kenyeret,
Nemesebb feladata nőnek nem lehet.
De ki egy közösség kovásza? Kié ez a feladat?
Nélküle a közösség csak széjjelhúzó sáskahad,
Alszik minden, nincs, ami összetart.
Rosszakat álmodik az ember,
Szíve mélyén akar, de nem mer.
Szívesen felkelne, ébredne már, hogy feledje a rosszat,
De csak egyhelyben agyal naphosszat,
Mint a kisgyerek, nyújtja a kezét,
Kérdezi tőled: segítenél?
De ha kéri, vagy ha nem, akkor is segíts,
Légy a kovász, mellyel szép reggel pirkad,
Hisz az ember rosszat feledve hallgat a jó szóra,
Ha megmutatják neki, egyszer képes még a jóra.
Nehéz feladat, de nem adhatod fel!
Ébresztő élesztő légy, ne félj,
Végül meglátod, összeáll az áldott kenyér!
Kismaros, 2010 december 29. (kalácssütés közben) Andresz Györgyné, Zsuzsi
Fotók: Aradi Szilveszter
