Erdélyországi kaland

0
91
trabi_utonAz Óév utolsó és az Újév első napjai nem várt kalandok sorával fogadtak bennünket! Az ember időnként vágyik ilyen élményhalmazra, de ez sohasem akkor jő, amikor akarjuk?:)

a szerzők fotóival…

Augusztusban jött a gondolat, hogy a 2 ünnep közti szabadságolást Erdélyországban kellene töltenünk. A ház adott volt Sikaszón, jó szívvel ajánlották. A helyiek is tündérvilágnak becézik – kis falu bent a fenyvesekkel borított hegyek között, medvék és farkasok is gyakori “vendégek” arra.

Hétfőn, 27-én indultunk volna, mire 26-án délután kiderült, hogy P-nek se személyije, se útlevele. Mindkettő nálunk, de egyik áprilisban, másik novemberben lejárt. Határátlépés jogsival nem lehet, fuccs a túrának. Hát ezen kissé besérültem (válóok :(?
Így nem készülődtünk az indulásra, hanem maradtunk otthon, volt időnk, megrendeltük a konyhát:), rokonok, barátok látogatása…mire este lett megfogant az ötlet, hogy ne adjuk fel, Erdély mégis csak Balkán, mi van ha nem nézik olyan szigorúan a papírokat? Így bár hajnali indulás nem jött össze, még elég fáradtak voltunk, de 8.30-kor útnak indultunk Erdélyországba.

És a kalandok innét indultak:

– Kiszombornál udvarias elbocsátás, sajnos nem lehet átmenni. Röstellte a határőr, jóindulatú volt, de a szabály az szabály.
– Nagylaknál (ugyan kétkedve és röstelkedve), a magyar őr ki sem gyütt, a román meg csak vigyorgott, és intett hogy menjünk:) El se hisszük: Erdélyben vagyunk. Jó gyerekek lévén vettünk Vignettát (eddig soha nem tettük) nehogy police ellenőrzést kapjunk. Azt nem is kaptunk, kaptunk mást?

Réghenig sima az út, 50-el tudunk haladni a nagy kamion forgalom miatt. Dédánál furcsa zajok, nem a sítalpak a tetőn:), hanem beérve Toplitára (Maroshéviz), a barátainkhoz, éppen elérjük a házukat – tengelytörés.
Bal hátsó kerék. A Szentlélek tartja, jó erősen.
Első kérdés: vajon mi lesz? Mégsem kellett volna elindulni? Kicsit beléfáradtunk. 14 órája úton. Na menjünk föl hozzájuk. Ég a villany, itt a vasútállomás, rosszabbul is járhattunk volna, Sikaszonak annyi, de a legjobb helyen történ minden.
Éjfél van, bekopogunk. Semmi. Becsöngetünk, semmi. Első telefon, semmi. A másik számot hívjuk, semmi. A harmadik számukat hívjuk, semmi válasz. -15 fok, kezdünk hűlni, vajon hol töltsük az éjszakát. Még egyszer hívjuk az utolsó számot, végre van válasz! Nagy örvendve beengednek minket, mégsem az alkoholista nő a földszintről, csak mi jöttünk?

Megnyugtatnak minket, holnap rendbe rakják a rokonok az autót. Így is lesz. Előre vesznek, olcsón, gyorsan, 13.00-ra kész minden. Útnak már nem indulunk, síelés, kocsmázás…Minden jó ha vége jó!:)

haziko_sikaszonMásnap tovább indulunk Sikaszora, 70 km, 12.00-ig kell megérkeznünk. Így is lesz, 5x-re megleljük a házat, örülnek nekünk nagyon, mindenki jó fej! MEGérte!
Táj gyönyörű, de aggódnak miattunk hogy bírni fogjuk-e? Mi ezen nagyon nem gondolkodunk. Egy meleg hárstea után felmegyünk a házikóhoz, 20 perc gyalog, meredekség semmi, szomszéd egy van lennebb, Árpád.
Befűtjük a házikót, a kálpovi_eszikyhával nincs baj, mondták este azért ne mászkáljunk, mert farkas, medve akadhat. Bár látnánk!

A ház gyorsan melegszik, gyertyafényes a hangulat. Vizet hoztunk a forrásból, teljes összkomfort. Árpáddal összecimborálunk, 59 éves agglegény, szép ízes székely beszéddel, nagyon megszeretjük egymást. Másnap mi megyünk hozzá, este ő jön, mintha mindig fönt laktunk volna. kilatas_a_hargitara
Reggel túra a vadonban, minden nesz gyanús, medve és farkas lábnyomok everywhere. Kiérünk egy műútra, itt már biztonságos, irány még hegynek föl, miközben egyszer csak reccsen az ág a patak mellett, nincs 100 méterre se, odanézünk, hát egy nagy barna forma, feláll és csöndben eltűnik a cserjésben.
Nagy bátran egymásra nézünk, és megfordulunk. Jobb félni mint megijedni! DE LÁTTUK A MACKÓT!
Faluba leérve, mindenki aggódik hogy megfagytunk. Meséljük a barna foltot, nyugtázzák, hogy ez tényleg Mackó volt:). Nekünk meg szerencsénk, mert ha közelebb vagyunk és nem hall minket, illetve boccsal van akkor támadhat.

Visszatérünk a házikónkba, előtte a faluban mentatea, szamóca likőr, borjú és gida simogató, jó lenne itt maradni. P. jól befűti este a házikót! Éjfélkor elénekeljük a hegyeknek a Himnuszt, sokat zenélünk.

Reggel pakolás, indulás vissza Toplitára, hogy korán induljunk onnét vasárnap. Ott még egyszer síelés, pókerparty, marasztalnak de menni kell. Vasárnap korán 6.15.-kor magyar idő szerint nekiindulunk, nagyon jeges az út, nem megyünk gyorsan, mégis nem elég lassan!
6.55-kor -megcsúszunk, és már mindketten tudjuk hogy vége!
Kisiklunk, a híd betonpatkáján megbucskázunk, visszakanyarítunk, és belefordulunk az árokba. Uramisten, élünk. Túléltük. Gyorsan ki a kocsiból, még szerencse hogy előtte teletankoltuk?
Kimászunk, csak a jobb kisujjam dagadt be, a kocsinak viszont annyi! Megáll egy csomó autós segíteni, de a Trabi használhatatlan. Vége. Az ajtó becsapódik, ki se lehet nyitni, berúgjuk, az aksit leveszik a román segítők…..hívjuk a barátokat, már nem megyünk haza.
Mi vagyunk a negyedikek azon az éjjelen, mondja a rendőr. Én vagyok a sofőr a papírok miatt. A Police nagyon rendes, nem büntet meg.

Összepakolunk, nincs sok cucc, de mégis több a kelleténél. Az autómentő hétfőn dolgozik csak, visszavisznek minket Toplitára. De legalább élünk! Nem voltunk bekötve, jobbról a Maros, balról a kőfal volt, mi éppen megúsztuk a legsekélyebb árokkal (2 m mély, a Trabi azért így is eltűnt benne – csak daruval lehet majd kiszedni).

Toplitán már nem tudunk sokat tenni. Leszervezik nekünk a buszt, ami tömve van, így levisznek minket inkább Kolozsvár felé, és ott a semmi közepén vesz majd fel minket egy busz. Hát még hazajutni sem megy simán.
Mindenki rendes, nem felejtenek minket ott, hajnali 2-kor határátkelés.
Kivételesen megnézik mindenki papírját, a román határőr leszállít minket. Menjünk Bukarestbe az embassyhoz?
Elmondom hogy mi történt, lehetetlen hogy közlekedjünk a sok cuccal, mellénk áll a sof