Az úgy volt, hogy több napnyi megfeszített munka után eldobtuk a laptopot, s irány Tésa – miért is ne? Autóval jó egy óra alatt ott vagyunk, bár nem rohantunk, itt-ott megálltunk fotózni a krémszín lankák között, s a Börzsöny távoli csúcsai sejtelmesen kéklettek, majdhogynem karnyújtásnyira…
Az úgy volt, hogy több napnyi megfeszített munka után eldobtuk a laptopot, s irány Tésa – miért is ne? Autóval jó egy óra alatt ott vagyunk, bár nem rohantunk, itt-ott megálltunk fotózni a krémszín lankák között, s a Börzsöny távoli csúcsai sejtelmesen kéklettek, majdhogynem karnyújtásnyira…
Útvonal: Kismaros – Nagymaros – Zebegény – Szob – Ipolydamásd – Letkés – Ipolytölgyes – Vámosmikola – Tésa…
Fotó: Kovács Gabriella
Volt egyfajta ?jöttünk, láttunk – majd egyszer visszatérünk” érzés. Amolyan jóleső, melengető hangulat, ahogy faluról falura mentünk. Persze mindenütt nem álltunk meg, s legtöbbször, amit lencsevégre kaptam volna, egy pillanat, s már elsuhantunk mellette… Csak két példa: Ipolydamásdon (meg nem tudnám mondani, miért szeretem) végigrobogtunk – szigorúan ötvennel – a falu főutcáján, ami történetesen a 1201-es főút. Ahogy jobbra-balra tekintgetek, látom, ahogy a házaspár a két tehénkét vezeti a járdán… Nem sokkal arrébb idős bácsi ül a ház előtti padon, pléddel a térdén, meg ne fázzon a fagypont alatti napsütésben… Ezek megmaradnak sokáig, de hogy visszatolassunk fotózni, hát, azt azért mégsem illik…
Észrevenni, hogy közel a határ: Szobon fejlesztések a város központjában: Pavilon, térkő, új városháza és óvoda, s megint csak temérdek térkő… A Dunapart a kutyasétáltatók Mekkája, no meg az elvetemült kocogóké.
Ipolydamásd az édesapám által oly gyakran emlegetett receptúrát követi: egy-két kocsma, szemben templom. Majd az Ipoly szeszélyes tekergéseit követve haladunk északnak, s látjuk, nem csak a Dunáról kéne hírt adni, mert a mélyebben fekvő útszakaszok ugyancsak veszélyben voltak a mostani áradások alkalmával is. Korábbi ittjártunkhoz képest viszont ?megjavult” az útburkolat ott, aho
l kimosta alóla a földet az ár…
Szóval egyre északabbra kígyózik az út, Letkés az erősen vörös színű hentesbolttal, Ipolytölgyes – jaj, de hamar átértünk rajta – és Vámosmikola, ahol a busz fordul és finom a pizza. Jobbra a tűzoltóság emeleti ablakából épp valami terítőfélét ráz ki egy tűzoltó, feljebb pedig az iskola egészen modern épülete körül délutáni csapatokba verődnek a fiatalok.
Lassan rátérünk a Tésára vezető útra, melynek elejére igazán kitehetnék a ?Vigyázat – kátyúveszély!” táblát, de persze semmilyen kiírást sem látni. Ennek megfelelően hármasban haladunk tovább – nem, nem szedtünk fel stoppost, csak nem mertük az autót négyes sebességbe tenni…
Tésa, ez a hajdan több százas lélekszámú falu mára kilencvenegynéhány embernek ad otthont, az elvándorlás okai nyílván szerteágazóak, de tény, hogy Trianon óta nem fejlődik a falu. Az okoskönyv írja ugyan, hogy talán a falusi turizmus – de hogy ez mit jelenthet egy olyan falunak, ahol a busz is naponta kétszer fordul… Mert az egy dolog, hogy nyugi van, de ha nincs igazán látnivaló, szállás, bolt, úgy már neccesebb egy ilyen elképzelés. S ekkor megállt az úton a két óra húszas busz, leszálltak az ingázó iskolások, majd kisebb port felkavarva ment is tovább, vissza Vámosmikolára.
Végigsétálva az egyik utcán (kettő van) nekem nem a 2011-es évszám jutott eszembe, de a sátortetős házak miatt a tizenkilencedik század sem. Időtlenül lebegett minden, a nem túl távoli Ipolyról ide hallatszó madarak zsivaja, a néptelen utcácska, a hóvirágok, az elhanyagolt Jankovich (korábban Foglár) kastély, s a kerekes-kút. Nyáron visszatérek, megnézem, vajon mit ültettek a hóvirágok helyére.
A Tésai tervekről bővebben itt: www.tesabarat.hu
