Bogányi és Boldoczki koncert Nagymaroson.
Idén Liszt év van. Csodagyermekből csodafelnőtté, azaz érett és gazdag személyiségű művésszé felnövekedni ? ez Liszt pályafutásának egyik különlegessége. Ez az összekötő kapocs a nagy zeneszerző, és két világhírű fiatal magyar művész pályafutásában.
Bogányi Gergely zongoraművész és Boldoczki Gábor trombitaművész közös koncertet ad 2011. március 19-én a Művészetek Palotájában. A főpróbán jártunk Nagymaroson?
Bogányi Gergely Kossuth-díjas művész négyéves korában kezdett zongorázni szülővárosában, Vácott. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Baranyay László, az egyesült államokbeli Indiana Egyetemen Sebők György, a helsinki Sibelius Akadémián Matti Raekallio professzorok irányították munkáját. Hatéves korában különdíjasa volt a nyíregyházi Országos Zongoraversenynek, amelyet kilencévesen meg is nyert. Azóta számos verseny győztese, díjazottja. Legkiemelkedőbb sikerét 1996-ban aratta, amikor a világ egyik legrangosabb versenyén, az ötévenként megrendezésre kerülő Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen
diadalmaskodott. 1999-ben fivérével, Tiborral és Kelemen Barnabás hegedűművésszel első díjat nyert a kuhmoi nemzetközi trióversenyen, Finnországban. Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Sikerrel koncertezett a Carnegie Hall-ban is. Repertoárján több, mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is.
Boldoczki Gábor trombitajátékával generációjának kiemelkedő tehetsége. Időközben a német Süddeutsche Zeitung Maurice André “méltó követőjének”, a nemzetközi sajtó óriási trombita virtuóznak nevezte el. Már 14 évesen, a Magyar Országos Trombitaverseny nyertese.
Sikerei a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában és a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia évei alatt is folytatódtak. Nemzetközi szólókarrierje Prof. Reinhold Friedrich karlsruhei mesteriskolájának évei alatt indult el. A legnagyobb nemzetközi sikert a szintén 1997-ben megnyert müncheni ARD, és a legjelentősebbnek tartott párizsi Maurice André verseny 1. díja és különdíja hozta el számára. ?Könnyed artikuláció, maximális hajlékonyság, extrém biztos technika, koloratúrjáték … egy elsőrangú szólista, aki minden zeneművet megnemesít? – így ír Boldoczki Gábor debütálásáról a 2004-es Salzburgi Ünnepi Játékokon a Salzburger Nachrichten.
Azon szerencsések közé tartoztunk, akik a szájról-szájra terjedő hír nyomán ott lehettek a nagymarosi művelődési házban és hallhattuk őket. Nehéz zenét hozott nekünk a két fiatal művész, szokatlan hangszerpárosításban: zongora szólt és trombita. Vasárnap délutáni könnyed muzsika helyett klasszikusokat és kortárs zenei átiratokat hallhatott a környékről összegyűlt zeneszerető közönség. De a potyogó vakolat alatt, fakó fények mellett, a farsangi krepp-papírok és luftballonok között egyszer csak fölfénylett a csoda.
Végvári Györgyi: A súlyos zene ellenére meglepett a közönség forró hangulatú visszajelzése. Tényleg ilyen jó a közönség itt Nagymaroson?
Bogányi Gergely: A közönség mindig attól jó, hogy a színpadon minőségi előadás zajlik. A mai délután igazi komoly zene volt, a közönség most nem megszokott, közismert dallamokat hallhatott. De tudom, hogy itt szeretik és értik, befogadják a nemes művészetet, ez érződött a tapson, amit hallottunk.
V. Gy.: A másik meglepetés a hangszer-párosítás volt. Talán még nem is hallottam, hogy zongora és trombita együtt szólt volna.
Boldoczki Gábor: Valóban nem megszokott a zongora-trombita kamarazenélés, a most hallott remekművek átiratok. Azonban nagy örömömre kiválóan tudunk együtt muzsikálni, inspiráljuk egymás művészetét. Négy éve zenélünk együtt, és mondhatom, hogy emberileg is és művészileg is nagyszerűen egymásra találtunk. A trombitát egyébként királyi hangszernek is mondják, annak használatát a királyok idejében is ki kellett érdemelni.
V. Gy.: Köztudott, hogy a Dunakanyarban mindig pártolták és befogadták a művészeteket. De mint olvasom, ez a koncert néhány nap múlva Németországban, március végén pedig a Művészetek Palotájában hallható. Mi vesz rá két világhírű művészt, hogy ilyen – kissé mostoha – körülmények között játsszon, ráadásul ingyen?
Bogányi Gergely: Mert ez nagyon fontos. Nagyon nehéz időket élünk ebből a szempontból. Amikor a kultúra ennyire a perifériára szorul, mint manapság, az embereknek fokozottan szükségünk van a komolyzenére. Elkötelezettek vagyunk, nagyon szeretnénk, ha a zene az emberek életének meghatározó része volna. Ezért törekszünk arra is, hogy időnként helybe vigyük a hallgatóságnak a klasszikusokat.
Boldoczki Gábor: Nekem az a véleményem, hogy az emberek mások lesznek, ha ilyen zenét hallgatnak. S nemcsak hogy mássá, hanem jobbá válnak. Azt szeretném, ha minél több helyre eljuthatnánk, olyan helyekre, ahol gyerekeknek a figyelmét is fölhívhatnánk a hangszerre, az adott zeneműre vagy az együtt muzsikálás örömére. Németországban erre számtalan példát látunk.
V. Gy.: Ha már Németországnál tartunk, milyen gyakran léptek fel külföldön?
Bogányi Gergely: Az esetek döntő többségében. Bennünket például a magyar közönség most fog hallani először együtt a Művészetek Palotájában. Végigkoncertezzük az egész világot, és itthon csak elvétve tudunk fellépni. Borzasztó feszített a tempó. Gábornak például azért kell holnap Bécsbe utaznia, hogy próbálni tudjon, mert csak ez az egy napja mara
d erre a hónapok múlva esedékes koncert előtt.
Boldoczki Gábor: Sokszor fölteszem magamban is a kérdést: miért nem lépünk föl itthon ennél többet? A magyar ember nem érdemli meg ugyanúgy ezt a fajta kultúrát, mint mások? Pedig mindig bebizonyosodik, hogy a honfitársaink igénylik és szeretik a komolyzenét. Úgyhogy szívesen játszanánk több hazai koncerten.
V.Gy.: Ennek a mai napnak lehet valami üzenete azok számára is, akik nem lehettek itt ma délután?
Bogányi Gergely: A legfontosabb üzenete a maihoz hasonló összejöveteleknek az, hogy mindig, minden körülmények között a legmagasabb minőségre kell törekednünk. Nem lehet becsapni senkit, nem jöhetünk a középszerű dolgokkal. A világban mindennek a helyén kell lennie, ez olyan törvény, amelyet a művészeknek még véletlenül sem szabad áthágniuk.
Boldoczki Gábor: Ez pontosan így van: A színpad nem tűri a hazugságot.
Fotók: Fischer Erzsébet (Nagymaros), illetve Bogányi Gergely és Boldoczki Gábor honlapja
