Hiába állt kissé esőre az idő, csak nekivágtunk az idei év első nagyobbacska bringázásának. Nekem tulajdonképpen ez volt életem leghosszabb bringatúrája… röstellem is ezt bevallani, de elsőre így tavasszal 50 kilométer azért derék dolog… főleg bemelegítés nélkül….
Nos, igen, itt a rendszeresen kerékpározók, illetve a teljesen normális emberek a fejükhöz kapnak: Mi? Nem nyújtottál, nem kerekeztél előző nap picit, meg előtte pár gyakorlat, satöbbi????? Hát, ja. Így alakult. Persze éjfélkor már mentem a fájdalomcsillapítóért, de ne ugorjunk előre a történetben ennyire…
Szóval elindultunk Verőcéről a Haranglábaktól szépen Vác felé. Gondoltam remek, oda-vissza Vác, tuti elég, sőt. Sajna nem egyedül voltam, nem én döntöttem, én pedig beadtam a derekam, lesz, ami lesz. Én már Vác felé éreztem, ezt a túrát nem éppen nekem találták ki, de edzett társam csak bíztatott, s mondta, ha most abbahagyom (Vác előtt!), sosem ízlelem meg a siker ízét. Hát azt meg. Sirály volt… No, lényeg az, megjártam, mármint Dunakesziig meg vissza, nem is esett, remek fotókat készítettem, lehet nézegetni.
Ja, és kicsit nyújtsatok előtte… segít.
U.i. Azóta már volt Diósjenő környékén egy lazább 15km – de csak később számolok be róla…
