?Az embernek tanulnia kell ahhoz, hogy tudjon, tudnia ahhoz, hogy megértsen, megértenie ahhoz, hogy ítélkezzen.?
Fotók: Mátéfy Szabolcs
A közért dolgozni nem könnyű. Úton-útfélen megtapasztalja az ember, hogy megfelelni az elvárásoknak, mindenki megelégedésére tevékenykedni nehéz, mondhatni lehetetlen. Azonban a sváb önkormányzatban vállalt szerepünk nekünk nem jelent mást, mint tudatosabb, felelősségteljesebb felvállalását annak a tevékenységnek, amit az elmúlt másfél évtized alatt a falu asztalára letettünk. A német nemzetiségi óvoda megszületése, az onnan elinduló Marus napok szervezésében és megvalósításában való részvételünk, a hagyományőrző tánccsoport, és énekkar létrehozása és életben tartása, létünkből fakadó igény. A mi életünk természetes velejárója a gyermekkorunk óta megélt és nem felejtett sokféle szokás, esemény, ünnep, az egymáshoz és a faluhoz való viszonyulásunk. Ezekre ma azt mondják hagyományok, de a mi korosztályunk azt mondja: gyermekkorunk és ifjúságunk ideje. A falu régen nagycsaládként működött, odafigyeltek egymásra az emberek, és a közös problémák, örömök, veszteségek, amit megosztottak egymással, összetartották. Mi még emlékszünk, hogy is volt régen, mert benne éltünk. A csizmában járó, pipázó öreg parasztokra, nagymamánk posztó papucsára és berliner kendőjére, és a kezükben szorongatott imakönyvre, az egekig felemelő egyházi ünnepekre, az imádságokra, gyönyörű egyházi énekekre. A tollfosztásra, a szénagyűjtésre, a nagyapánk által beoltott vadszőlőre a határban. Az állatokra az istállóban és a kihajtott csordára, a gyümölcsfákra és az árokban füvet csipegető libákra az alsó sor házai előtt, a figyelő idős szemekre, akik őriztek bennünket, fiatalokat, mikor végigsétáltunk vasárnap délután az utcán, a rokoni látogatásokra, a felnőttek beszélgetésére és történeteire téli estéken, a meghitt családi ünnepekre, ételekre, ízekre és illatokra, régi dalokra. A falu sokat változott, természetesen mi is. Lassan megöregszünk, de nem változott szülőfalunk, az itt élő emberek iránti szeretetünk, a közért önzetlenül tenni akarásunk. Eleink szelleme kötelez, hogy ezt tegyük. Kapaszkodunk gyökereinkbe, melyek mélyen nyúlnak Kismaros földjébe, ezt a gyökeret nem engedjük el. Nem gondoljuk, hogy erőszakosan tesszük ezt, hiszen mindenki szabad elhatározásából áll mellénk, jön közénk. Mi értjük és tudjuk, miért lesznek könnyesek az öreg szemek, ha felhangzik egy régi dal! Mi értjük és tudjuk, miért mozdulnak meg az öreg lábak, ha megszólal a fúvószene! Értjük és tudjuk, milyen elfojtott érzelmek és félelmek bújnak meg a szívek mélyén, ezek feldolgozásához kevés egy élet. Értjük és ezért dolgozunk.
Miattuk és értük!
És tesszük a fiatalokért, hogy figyeljenek, kérdezzenek, tapasztaljanak, tanuljanak, és majd ők is emlékezzenek, mert így ér össze a nemzedékek sora! Hisszük, hogy amit csinálunk nem hiába való. Ezért csináljuk hittel, szívvel, szeretettel!
Dunamenti Svábok Önkormányzata:
Erdővölgyiné Zachinger Melitta
Horváthné Rapolder Ágnes
Less Rudolf
Andresz Györgyné
