Csíksomlyó 2011

0
404

phoca_thumb_l_erdely11-06-11_3108_f-neubauer

1. nap

Félszázan indultunk a dunakanyari településekről ? Kismarosról, Szokolyáról és Verőcéről ? a híres zarándokhelyre Mátrai Benedek atya vezetésével. Róla tudtuk már előre, hogy a művészettörténet és a magyar nemzeti emlékek nagy ismerője és hirdetője, így előre számítottunk a sok látnivalóra.

 

Sokat változott a világ 1990 óta, amikor utoljára léptem át a román határt. Ez abból is látszott, hogy nem kellett órákat várakoznunk határon, és nem matattak a bőröndjeinkben sem. Első megállónk a szecessziós építészetéről híres, Ady nevével fémjelzett város, Nagyvárad (72% román, 28 % magyar) volt. A Körös-parti város híven őrzi Szent László emlékét, erre utalnak a templom bejárata előtt felállított szobrok. Profán módon megleshettük Léda egykori lakóházát is. Utunk Bánffyhunyadon keresztül vezetett tovább. Elképesztő volt, amit láttunk – 25-30 szobás magánkastélyok feszítettek az út mentén csiricsáré színekben és formákban, háttérbe szorítva a népi építészet maradványait. Ezekben a mini-kastélyokban ráadásul nem is laknak, azt mondják, gazdag, külföldön élő cigányemberek építették ? nyilván kivagyiságból.

 

Kincses Kolozsvár (79 % román, 19 % magyar) több híres magyar emlékkel várt bennünket. Mátyás király szobrát és szülőházát, a Kolozsvári-testvérek Sárkányölő Szent György szobrának másolatát úgy gondolom, senki ki nem hagyja, ha erre jár. A Házsongárdi temető ? melyben olyan magyar hírességek nyugszanak, mint Misztótfalusi Kis Miklós, Dsida Jenő, Kós Károly, Szilágyi Domokos, Apáczai Csere János ? szívfájdítóan vetíti elénk a szomorú véget, mindenféle szempontból. Fekete, felirat nélküli márványkripták foglalják el lassan a helyet, és várják azt, hogy a magyar neveket apránként felváltsák a román feliratok.

 

A Farkas utcai református templom őrzi Apafi Mihály erdélyi fejedelmek (I. És II. ), és az ő feleségeik Bornemissza Anna és Bethlen Kata földi maradványait. Különlegességnek számít a templomi szószék, az Úrasztala, és az elhunyt nemesemberek falon őrzött családi címerei, köztük a Bethlen grófok koronás-kígyós családi címere is.

 

Szállásunk Nagyenyeden volt, igen ? a két fűzfa jutott nekünk is az eszünkbe. Forró levessel vártak bennünket, ami igen jót tett kitikkadt gyomrunknak. Ferences kolostorban szálltunk meg, a szobában békésen megfértünk mind a hatan.

 

  1. nap

 

Reggelre misét hirdetett Benedek atya, kissé elnézve az időátállítást, egy órával korábban, mint gondoltuk. Gyulafehérvárról (94 % román, 3 % magyar) nekem megrendítő élményem maradt: a Szent Mihály templomban látható Hunyadi János, és Hunyadi László szarkofágja, de itt őrzik Izabella királyné, János Zsigmond és Fráter György emlékét is. Itt megnéztünk egy román ortodox templomot is, ahol éppen misztikus szertartás zajlott ételeket, italokat áldott meg a pap, a hívek pedig szokásuk szerint hajlongva vetették a keresztet.

 

Utunk ezután a szászok földjén keresztül vezetett Nagyszebenbe. Takaros szász épületek várták jobb sorsukat: Elhagyatva, becsukott zsalugáterrel hagyták ott valaha volt tulajdonosaik, és települtek át Németországba. Márkamilliókat kapott értük a román állam a forradalom előtt. Nagyszeben (96 % román, 2 % német, 2 % magyar) csudaszép. 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett Luxembourggal együtt (miután innen származnak a szász ősök). A főtér akár egy ausztriai vagy németországi kisváros főterének is beillene, látszik, hogy az itt élők rendszerető emberek. Átmentünk azon a díszes vashídon is, amely a szóbeszéd szerint leszakad a hazug ember alatt, de még Ceausescu beszédénél sem dőlt össze, úgyhogy kicsit vesztett a hiteléből.

 

Brassót kihagyva érkeztünk következő szállásunkra Csíkszépvízre a Raincz családhoz – Rózsikához és Andráshoz. Dúsan megterített asztallal vártak házigazdáink, savanyú pityókalevessel, töltött káposztával, vendégváró kiflivel és a penészke nevű süteménnyel. Persze nem maradt el a finom áfonyalikőr és körtepálinka sem, a teát pedig burjánból főzték. (erdőben szedett szárított gyógynövényekből). Bizony jól esett a kényelmes ágy és a forró fürdő – amelynek meleg vizét régi ezüstre festett henger adta, ami alá fával fűtöttek be. Igazi békebeli gazdaságot láthattunk itt, virágos és veteményeskerttel, gazdasági udvarral, háziállatokkal. Nemcsak mi, hanem a háziak is izgalommal készültek a másnapi búcsúra, hiszen a fiatalabb korosztály indult föl a hegyre a keresztaljával, ahogy ezt ott nevezik.

 

3. nap


Némi kis hercehurca és bőséges reggeli után elindultunk busszal ameddig csak lehetett, reménykedve a szép időben. Csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a Kissomlyó-hegy lábánál Csíksomlyó. A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az. Annyi bizonyos, hogy IV. Jenő pápa 1444. február 2-án teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a ferences atyák csíksomlyói Mária templomának építésén fáradoztak. Megjegyzendő, hogy a csíksomlyói Szűzanya iránti ragaszkodással az unitárius vallás átvétele ellen tiltakoztak a székelyek. Meg is maradtak máig őseik katolikus hitében, amely ezután is minden viszontagságokon keresztül oltalma és menedéke marad “szegény székely népnek”.Nemhiába imádkozzák: ?Régtől fogva Édesanyánk! Szépen kérünk: Vigyázz reánk!?

 

Útközben a magyarországi, felvidéki és egyéb helyről érkezett zarándokok tisztelettel és megindultan nézik a székelyek és csángók elszánt vonulását a hegyre. Minden
falu indít egy-egy keresztaljat: elöl viszik a körmeneti keresztet, mellette, mögötte a búcsús zászlókat. A zászlók után Gyimesben és a Székelyföldön a csengettyűsök mennek, majd a férfiak, őket követik az asszonyok és a gyerekek. Az otthon maradt idős emberek zöld ágakból koszorúkat készítenek, virággal díszítik, kiteszik a házak elé. Amikor arra halad a menet, vagy a keresztre, vagy a templomi zászlókra akasztják, hogy a mise alatt megáldják. Visszafelé visszakapja a tulajdonos, aztán a házban, és az állatok istállójában kifüggesztetik, hogy megóvjon mindenkit a betegségektől. A szélrózsa minden irányából érkeznek a hívek, színpompás népviseltekben, vagy egyszerű ruhákban, csak úgy tarkállik tőlük a harsogó zöld hegynyereg. Erről túl sokat nincs mit mondani. Látni kell, és érezni, amit mi ott láttunk és éreztünk. A szónok idén Spányi Antal székesfehérvári püspök volt, aki a hit melletti kiállásra, az erkölcsi megújulásra biztatta a több százezres hallgatóságot. Ugyanakkor arra is buzdított, hogy ápoljuk a családi köteléket és fogadjuk örömmel a gyermekeket, óvjuk őket a rájuk leselkedő bajoktól. A csíksomlyói eső az idén sem maradt el, jócskán bőrig áztunk, de ez nem tántorított el senkit. Csak úgy zengett a Kissomlyó és a Nagysomlyó a himnuszoktól. Jó két órát tartott, míg leértünk a hegyről, a hatalmas tömeg türelmesen és csöndesen ereszkedett lefelé. Nem láttunk lökdösődést és ingerült embert sem. Hosszú út állt előttünk, a szállásunk az alvinci ferences kolostorban volt. Késő éjjel értünk oda, fáradtan dőltünk az ágyba. Csak másnap reggel fedeztük föl a kissé elvadult, de szépséges kertet, a kevés hívő ellenére is ápolt és a pünkösdi ünnepre feldíszített templomot.

 

4. nap


A hazafelé út is tartogatott meglepetéseket és magyar emlékhelyeket. Vajdahunyaddal kezdtük, amely Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, Bethlen Gábor keze nyomát őrzi. Borzalmas ipartelep veszi körül, a vár szinte kiragyog a környezetéből. Ugyanilyen méltatlan a környezete Máriaradnának is, nyomdafesték nem tűri, amit ott tapasztaltunk. Pedig búcsújáróhely, úgy mondják, sokan nyerték vissza egészségüket az itt történt látogatás és ima után. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a templom falán elhelyezett – ezüstből készült – szemek, szívek, lábak, kezek és egyéb testrészek, amelyeket köszönetül ajándékoztak Máriának a hálás és gyógyult betegek.. S a végső állomás: Arad (83 % román, 13 % magyar, 1 % német). Sose jártam még itt. Nagy kedvenceimet a 19. század végén és 20. század elején épített házakat az elmúlt idők sem tették úgy tönkre, hogy ne láttuk volna meg bennük a művészeti értéket, az összetéveszthetetlen stílusjegyeket. Sokat rontott Aradon a modern kor őrülete, mégis gyönyörű maradt a gyászos emlékű város. A Szabadság szobor emlékeztet bennünket arra, amit magyar ember nem feledhet, mindenféle diplomáciai manővereknek köszönhetően állították fel újra. Letettük a virágokat a vértanúk vesztőhelyére is, hiszen ez megint az a hely volt, ahová el kell jutnia mindenkinek, aki magyarul beszél.

 

Innen már simán hazaértünk, különösebb esemény nélkül.

 

Viszontagságaink ellenére örülök, hogy elmentem, lelki muníciónk remélem, sokáig kitart. Köszönöm Mátrai Benedek atyának a lelkiismeretes felkészülést, nagyon sokat tanultam tőle művészettörténetből és a magyarság tiszteletéről.

Végvári Györgyi

Fotók: Neubauer Rudolf

{phocagallery view=category|categoryid=38|imageid=0|limitstart=0|fontcolor=#B88A00|bgcolor=#EFEFEF|bgcolorhover=#DEDEDE|imagebgcolor=#FFD24D|bordercolor=#BCBCBC|bordercolorhover=#CDCDCD|detail=3|displayname=1|displaydetail=1|displaydownload=1|float=left}

Schuppauer Anita képei:

 

Csksomly_2011_024Erdly_050

Csksomly_2011_037Csksomly_2011_038

Csksomly_2011_035

Erdly_045

Erdly_031

Erdly_013Erdly_052