Most akkor ki vagyok én?

A múlt héten a Sváb Kisebbségi Önkormányzat fórumot szervezett a nemzetiségi oktatás lehetőségeiről. A téma különösen aktuális annak fényében, hogy a parlament most készül elfogadni az új oktatási törvényt.

Ebben a hónapban zajlik a népszámlálás is hazánkban, ahol a nemzetiségi hovatartozásról is lehet nyilatkozni. Minkét esemény nagy változásokkal jár majd, és valószínűleg Kismaros, mint eredendően sváb kistelepülés fokozottan érintett lesz.

A fórumra meghívott előadó Dr. Kerner Anna először a kormány tervezett változtatásait ismertette. Ebből csak a legfontosabbakat, a falu számára meghatározó dolgokat emelnénk ki. Az oktatási feladatokat a tervezet szerint az önkormányzatok kezéből átvenné az állam, csak az épületek, és azok fenntartása maradna önkormányzati hatáskörben. Felsőtagozatok csak azokon a településeken működhetnének, ahol legalább két párhuzamos évfolyam van, illetve ahol nemzetiségi oktatás folyik. Első osztályban nem lehetne idegen nyelvet oktatni, ez alól a nemzetiségi osztályok kivételt jelentenének.

A nemzetiségi oktatásra vonatkozóan elhangzott, hogy csak olyan településeken szervezhető, ahol nemzetiségi önkormányzat működik. (Ennek feltétele, hogy a népszámláláskor legalább 30 ember vallja magát a kisebbséghez tartozónak, mégpedig a kérdőív 34. ! pontjában.) Ha ez teljesül, akkor 5 szülő kérésére (az eddigi 8 helyett) az iskola köteles a nemzetiségi oktatást beindítani. Ehhez az állam (ahogy eddig is) anyagilag hozzájárul. A nemzetiségi oktatást első osztályban meg kell kezdeni, de lehetséges felsőbb osztályban is beindítani, ha a nemzetiségi önkormányzat vállalja a gyerekek felzárkóztató oktatását.

A nemzetiségi képzés beindításával általában alsóban heti 2 órával nő a gyerekek óraszáma, és a több idegen nyelvóra miatt általában a készségtárgyak száma csökkenhet. Az előadás végeztével a Zsámbéki Nemzetiségi Általános Iskola igazgatónője és német nyelvtanára szólalt fel, megerősítették a nemzetiségi oktatással kapcsolatos pozitív tapasztalataikat. Megjegyzésként hozzáfűzném, hogy a fórum jó kezdeményezésnek bizonyult, felkeltette a szülők érdeklődését, viszont hiányoltuk az érdemi vitát, ami a korábbi e témában meghirdetett kisebbségi önkormányzati ülések alapján várható volt.

Most a falu lakosságán a sor, hogy kinyilvánítsa véleményét először a népszámlálás kapcsán, majd a következő tanévre való beiratkozás során. Nézzük csak: hogyan is állunk a 34. ponttal? Kik vagyunk? Magyarok vagyunk német ősökkel, vagy németek ebben a befogadó magyar hazában?

Természetesen magyarok vagyunk, a Himnusz éneklése könnyeket csal a szemünkbe, a házunkon magyar zászló lobog. Vilcsek tanító úr jól elvetette a magot, a svábok magyarabbak lettek a magyaroknál. Mégis, valahol a mélyben, a tudatunkban ott van még elrejtve a havasi legelők tiszta levegője, a föld szeretete, a magas hegyek hóval fedett csúcsai, parasztházak jellegzetes szaga. Sváb zenére mozdul a lábunk, és a gyönyörű dalokat, melyek a német haza utáni vágyódásról szólnak, ugyanúgy magunkénak érezzük, mint a magyar népdalokat.

Ha jól megnézem a családfánkat, bennem sincs egy szál magyar vér se. Mindkét nagyapám magyarosította a nevét, a testvéreik megtartották az eredetit. Ugyanakkor egyik nagymamám családja sem változtatott nevet. Az öregek még mindig félnek, hiszen ők élték meg svábságuk miatt az orosz fogság borzalmait, és félelmüket azt hiszem, nem tudjuk eloszlatni. Volt, aki sírva kérte, ne bonyolódjunk bele ebbe a kérdésbe, mert bajunk lehet. Pedig pont miattuk vállaljuk fel, irántuk való tiszteletből, mondhatni kárpótlásként a borzalmakért.