Az alábbi cikk a Kisduna újság 2009 novemberi számában jelent meg. Molnár Árpi vetette föl, a Facebookon, hogy mennyire szeretett régen ott játszani. Meglepődtünk, hogy milyen sokan mozdultak rá a témára. Meg hogy mi mindennek adott helyet a tábor: gyerekkocsi-tologatásnak, biciklizésnek, dombon való futkározásnak, szánkózásnak, napozásnak, úszásnak. Nyaranként csak úgy pörgött a tánc a betonon és sok szerelem is szövődött a fák alatt.
Az új szelek új koncepciót fújtak a terület gazdáinak. Ám ez a terv valamiért leült, s mi tehetetlenül nézzük, amint környezetünk értékes része – gondolom, – csak emészti a pénzt ahelyett, hogy újra hatalmas gyerekjátszótérré válna.
2009 óta sem történt semmi.
Legalább tényleg bontanák le azt a fránya kerítést.
Vajon miért jut eszembe az, hogy ha mondjuk a Garda-tó partján lennénk, vagy éppen a Rajna mellett, öt percig sem kallódna egy ilyen érték? Pedig a Dunakanyar sem kevesebb, mint amazok. Ja, hogy ez Abszurdisztán…
Kisdunainfo
Ha a Mátyásfa mesélni tudna….
Kivel kezdené a mesét? Valószínűleg Mátyás királlyal, a híres vadásszal. Aztán folytatná Migazzi püspökkel, az ötvenes évek katonáival, az Illés zenekarral, NDK-s turistákkal, úttörőkkel, krisnásokkal, erdei iskolásokkal, találkozókra összegyűl egyetemistákkal és főiskolásokkal.
A Magyar Sziget idején nyitva volt a főbejárat kapuja. Sok embert csalogatott, nemcsak szigetlakókat, hiszen a környéken élők rendszeresen bejártak a hajdani Express tábor területére. Jól emlékszem az ápolt kertre és parkra, melyhez a virágokat külön kertész nevelte az üvegházban. Vagy a kis ajándékboltra a bejáratnál. S persze legfőképpen a házakra, amelyek nyaranta több ezer magyar és közép-kelet-európai fiatalnak adtak olcsó szállást a Dunakanyarban.
Egy szeptember végi szép napon újra végigsétáltam harmadmagammal, és a letűnt időkre emlékeztünk.
Kíváncsiak voltunk, hogy mi maradt a régi épületekből, sportpályákból, áll-e még a bár vagy az étterem, maradt-e valami a strandból és a szabadtéri színpadból. Nem sok. Ami még nyomaiban föllelhető, az az Express Hotel, (a 60-as években épült szálloda,) előtte egy kőemlékmű, rajta faragott földrészekkel, a medence maradványai, a tribün, és néhány lámpaoszlop, kerti pad, a patakon átívelő hidak.
Nincs már kertész, nincs esti zenebona, sem éjszakai mulató. A Mátyásfát elpusztította az odvában rakott tűz, a hotel is csendes. Csak egy kutya ugat, és az őrök vigyázzák az immár magánkézbe került, jobb sorsra érdemes terepet.
De a természet újra hódít. A platánfasor, a hársfasor, a fenyvesek, és a tuják szabadon nőnek.
S ha úgy tetszik, lehet, hogy ez a legjobb, amit tehetnek. Csak az a kerítés ne volna?
Néder Katalin
