Arad után, 23-a előtt. Arra gondolok, hogy ma akadnak-é olyanok, akik valami féle igazságért mernének meghalni, vagy két pofont elviselni? Szabadságért, hitért, szerelemért, családért. Hősnek lenni nem jó. Az igaziak meg szoktak halni. De valahogy kellenek, különben kik lennének a pédaképeink? Túl sok a megalkuvás mostanában, bár talán ez emberi természet, mindig is így volt. Azért százszor is inkább az aradi legények, mint a magyar labancok, meg az 57-ben vidáman majálisozók.
Régi kismarosi iskolás ének, Néder Gréti nénitől:
Holdfényben áll az aradi vár,
A tizenhárom parancsra vár,
Szívünk imád, virágot ád,
Nem lesz hűtlen a magyar leány.
A hajnal fénye rájuk talál,
Megtört szemükben béke van már?
Szívünk imád, virágot ád,
Nem lesz hűtlen a magyar leány.
Véráztatta föld és fekete ég,
Gyászba borult a magyar nép,
Szívünk imád, virágot ád,
Nem lesz hűtlen a magyar leány.
Emlékük bennünk örökké él,
Nevüket áldja a föld s az ég,
Szívünk imád, virágot ád,