Nem hiszek a bezzeg országokban, bezzeg szomszédokban, bezzeg emberekben. Mindennek és mindenkinek megvan a maga háttér-sztorija, és hogy a felszínen mit mutat, pont annyit árul el magáról, amennyit látni szeretnék belőle.
Munkámnak köszönhetően rendszeresen megfordulok a kantonok és népek különös szövetségében, amik magukat Svájcnak nevezték el. Annak is a francia részében, a Genfi tó partján, a patinás, pazar fekvésű városban Lausanne-ban. Ha valaki színek palettájáról szeretne válogatni, népek és nyelvek tekintetében, az jó helyen keresgél, bár hozzá kell tegyem, hogy ott, ahol négy hivatalos nyelv is van (német, francia, olasz, rétoromán), kevesen szólalnak meg angolul, legyen szó akár a hotel személyzetéről. A francia identitástudat már itt is élesen kiütközik. Ha pedig valaki egy tökéletesen működő várost akar, tökéletes kirakatú, tökéletesen öltözött, emberekkel – ahol a technológia és a természet tökéletes összhangban létezik, – az szintén jó helyen kapizsgál. Aminek ára van. Méghozzá nem is kevés. 
Egyrészről, amennyiben szervezetünk hozzászokott az otthon jól bevált reflexekhez mint pl. “kimatekozzuk, lezsír, levaj, okosba, stb.”. Na, azt itt felejtsük el, de rögvest, mert itt csak az megengedett, amiről le van írva, méghozzá megfelelő paragrafusba szedve és iktatva az utolsó bizottság alosztályának szárazpecsétjével ellátott, ellenjegyzett okiratában. Minden más tilos. Szigorúan. És amennyiben egy halvány kósza mém is útjára indul homloklebenyünk bármely eldugott szegletében is, teljesen biztosak lehetünk benne, hogy az albizottság kirendelt végrehajtó szervének, magasan kvalifikált munkatársai megjelennek és olyan mértékű büntetést szabnak ki ránk és visszamenőleg családunk öt generációjára, hogy a Canossa-járásra meleg szívvel fogunk gondolni.
No risk, no fun – (szabadon fordítva: Kockázat nélkül nincs győzelem, bár ebben az esetben a győzelem helyett, a szórakozás a megfelelőbb szó). Talán ez fejezi ki legjobban azt az életformát, amivel szembesülhetünk mindenütt: legyen szó közlekedésről, ügyintézésről, vagy éppen szórakozásról. Minden és mindenki kontrollált körülmények között létezhet, és ez az attitűd lehet a kulcsa annak, amiért más országok úgy gondolják, hogy itt érdemes pénzt tárolni. Így nem meglepő hogy egy átlagos otthoni céges menza menüjének áráért, itt ihatunk egy espressot – tegyük hozzá: olyat, ami a nagykönyvben meg van írva -, egy átlagos magyar hétvégi bevásárlás áráért elkölthetünk egy isteni ebédet, és a magyar minimálbérnek megfelelő összeg ellenében egy szobát is kaphatunk egy éjszakára, egy itt közepesnek számító szállodában.
Ezek után ne csodálkozzunk ha azt látjuk, hogy a helyi autósiskolában a kölykök Audi TT coup?n tanulnak vezetni, egy harmadrangú boltocska biztonsági őre is iPhone 4-essel chatelget a facebookon, miközben a sarkon befordul egy Porsche Paramera “Taxi” felirattal vagy egy átlagos diáklány Louis Vuitton táskát lóbál. Persze teljesen más kérdés, hogy ezért hányszázmillió ember dolgozik távoli országokban biorobotként, vagy nem is olyan messzi országokban törlesztik adósságaikat a szép új világért gürcölve.
