Palócleves

0
659

mikszathA levesnek annyi köze van a palócokhoz, hogy Mikszáth Kálmán tiszteletére főzték először. S mint tudjuk, a híres író egyik fő műve éppen a jó palócokról szól.

Játszani még a felnőtt is szeret. A neten most éppen egy receptjáték zajlik, gyermekkorunk ? másold le, és küldd el barátaidnak! ? levelezősdi mintájára. Persze már modernek az eszközök, nem a postást lessük, hanem a gépünk postafiókját.

mikszathMost ezekből, a számomra elküldött receptekből válogattam. Egyrészt, mert most már jöjjön egy kis sós finomság, másrészt magam is nagyon szeretem a palóclevest. Nem beszélve az irodalomtörténeti gyökeréről. Úgyhogy a recept mellé most kicsit elkalandozunk erre a területre is.

Kutakodásaim során kiderült, hogy a levesnek annyi köze van a palócokhoz, hogy Mikszáth Kálmán tiszteletére főzték először. S mint tudjuk, a híres író egyik fő műve éppen a jó palócokról szól. Mikszáth ugyancsak élvezte a finom ételeket, a hagyomány szerint nagy ínyenc volt. A leves ?születését?1892-re teszik, és Gundel János készítette az író és vendégei számára.

1. Kanálnyi zsírt felforrósítunk, s rajta megpirítunk fél fej apróra vágott vöröshagymát. Amikor a hagyma aranybarna, megszórjuk egy kiskanálnyi pirospaprikával. Amint a paprika feloldódott a zsírban, belevetünk egy kiló, kockára vágott ürücombot vagy -lapockát. Megszórjuk durvára tört köménymaggal, és dobunk rá egy-két babérlevelet. Összeforgatjuk, és megpirítjuk a húst. Külön fazékban sós vízben puhára főzünk fél kiló kockára vágott burgonyát, és ugyanannyi 2-3 cm-es darabra vágott zöldbabot. Amint ez kész, levével együtt hozzáöntjük a pirított húshoz. A főzőléből annyit öntsünk hozzá, hogy gulyásleves sűrűségű legyen. Felforraljuk, s ha már a hús is puha, keverünk bele 2 dl tejfölt.

2. A receptjáték egyszerűsített változata: A kockára vágott husiból pörköltalapot készítek (ez lehet csirkemell, pulykamell, de sertéshús is). Felöntöm vízzel, teszek bele karikákra vágott sárgarépát, felkockázott (új)krumplit, zöldhüvelyű zöldbabot. Ha megfőtt, tejfölben elkevert keményítővel behabarom és friss kaprot szórok bele. Veller Gyöngyi receptje

Megjegyzem, hogy a fentiekből is látszik,  csak a hús fajtáiban van különbség, no meg a friss kapor hiányzik a Mikszáth-féle receptből. Ez viszont ki ne maradjon, ettől lesz utolérhetetlen az íze! Az eredeti receptben bárányhús szerepel, lehet azonban marhahúsból is készíteni. De mint kiderült, másféle húsokat is felhasználhatunk ennek a laktató, friss ízű levesnek az elkészítéséhez. Azt is elárulom, hogy nem árt neki egy nap a hűtőben sem, ettől még jobban összeérnek az ízek. Annyit fűznék még hozzá, hogy a palócleves bográcsozásra is kiválóan alkalmas étel, és ennek a társadalmi együttlétnek éppen most van a fő szezonja.

Marosi Málna
Forrás: Internet