Vízitúra biciklivel – a Rajna és a Duna pazar világa

0
257

tt014Utolsó, igazi nagy túrám 2007-ben volt, Nyugat-Európában Németország, Svájc, Ausztria érintésével. Akkor (is) az egyik célom az volt, hogy kedvet csináljak másoknak az ilyenfajta kerékpáros kalandokhoz.

Ilyenkor újév táján, az ember fogadkozik és terveket kovácsol. Magam, elsősorban kerékpáros utakat tervezgetek, főleg oda, ahová eddig még nem jutottam el, azokra a helyekre, amelyek szinte látótávolságban vannak: Hazai Tájakra. Kedvenc tévéműsorom, a Hazajáró a Duna tv-ből, már most odaröpít a Dunajec mellé és a Hargitára.

De a régi emlékeket is jó föleleveníteni. Utolsó, igazi nagy túrám 2007-ben volt, Nyugat-Európában, Németország, Svájc, Ausztria érintésével. Akkor (is) az egyik célom az volt, hogy kedvet csináljak másoknak az ilyenfajta kerékpáros kalandokhoz.

tt001
Idilli táj a Duna kezdeti szakaszán – Fotó: Horváth Tivadar
tt002
Rajna-híd Liechtenstein és Svájc között – Fotó: Horváth Tivadar
Harmadmagammal Svájc határáig, Buchsig vonattal mentem egy kedvezméyes vasútjeggyel, a CityStar Tickettel. Ma már a nemzetközi vonatokon is egyszerűen utazhatunk kerékpárunkkal együtt, egész Európában.
tt003
Sargans ősi vára, a zürichi fővölgy bejáratánál – Fotó: Horváth Tivadar
A Rajna svájci oldalán már kényelmes bicikliutakon tekerhetünk tovább. Mi a Rajna kerékpárútról Sargansnál Zürich felé mentünk, mert meg akartam látogatni Winterthurban élő barátomat.
tt004
Pihenő a Walensee partján, a bringaúton – Fotó: Karlik Imre
A Zürichi-tó elején Rapperswilnél észak felé kanyarodtunk, hogy a csendes, erdős tösstali kerékpárúton folytassuk az utat Winterthurig.
tt005
Panoráma Wald felől délre tekintve – Fotó: Horváth Tivadar
A képen talán látszik, hogy utunk talán legnehezebb részén vagyunk túl, ezen a hosszú emelkedőn kellett feltekerni ide. A második éjszakánkat, a Töss folyó melletti Thurbental kempingjében töltöttük. A délelőtt Winterthurban, baráti látogatással és rövid városnézéssel telt, majd továbbindultunk Schaffhausen felé.
tt006
A schaffhauseni vízesés – Fotó: Horváth Tivadar
A Rheinfall 23 méteres magasságával, valamint hatalmas vízhozamával, másodpercenkénti egymillió liter lezúduló víztömegével Európa legnagyobb síkterületi vízesése. Ez egy csodavilág, óriási turisztikai attrakció, nem lehet betelni vele. Nem is tudtunk. De már lógott az eső lába.
tt007
Pihenőhelyünk Merishausennél – Fotó: Karlik Imre
Vágyakoztunk egy kis napsütésre. Délig vártunk is, de sajnos az eső ellenére tovább kellett mennünk, hogy estére elérjük úticélunkat, a Duna forrását, amely még 30 km-rel odébb van, ráadásul egy 300 m-es vízválasztón túl.
tt008
A Duna-forrás – Fotó: Karlik Imre
Valójában ez nem a Duna földrajzi értelemben vett forrása – az még körülbelül 49 km-re nyugatabbra van, és 400 méterrel magasabban – hanem a szimbolikus forrás, amely a Fürstenberg kastély parkjában van, Donaueschingenben.
tt009
A Duna eltűnése, Immendingennél – Fotó: Horváth Tivadar
Ez a jelentéktelennek tűnő hely a “Duna eltűnése” egy érdekes vízföldrajzi jelenség (egyik) színhelye: a Duna vize a terület geológiai szerkezetének köszönhetően a mélybe szivárog és déli irányba elfolyik, hogy aztán az Aach forrásában ismét a felszínre törjön és annak vizével együtt a Bodeni tóba, azaz a Rajnába ömölve, az Északi tengerbe jusson.
tt010
Mühlheim óvárosa – Fotó: Karlik Imre
Az eső volt az oka annak is, hogy nem rohantunk tovább a Duna kerékpárúton, hanem szállást kerestünk ebben a tündéri sváb kisvárosban. A “Strázsa” történetesen a mi szállásadónk volt, aki tippet adott a vacsorát illetően is: az óváros kis vendéglőjét ajánlotta, ahol a szakácsnő erdélyi magyar.
tt011
Ez a
desszert, másfél adag – Fotó: Karlik Imre
Így aztán svábföldön, magyar étteremben, sváb ételeket ettünk, erdélyi módra. (Remélem irígyeltek?) Másnap derűs napsütésben tettük meg utunk legszebb részét, a kolostorokban, várakban bővelkedő, Sigmaringenig terjedő Duna-szakaszt.
tt012
A sigmaringeni vár – Fotó: Horváth Tivadar
Ezután, az újból rosszra forduló időben délnek fordultunk a Bodeni tó felé, hogy meglátogassam rokonomat Heiligenbergben. Előtte azonban még útba ejtettük Pfullendorf városát, mert azt terveztem, hogy szemügyre veszem Kismaros őslakosainak óhazáját. Akkoriban olvastam a Végvári – Rixer szerzőpáros történeti kutatásairól*, mely szerint arról a vidékről toborozták a telepeseket, akiket először Dunabogdány területére költöztettek, majd közülük jöttek át családok a Duna bal partjára.
tt013
Pfullendorfi Városháza – Fotó: Karlik Imre
Talán  még jobb lett volna, ha tudtam volna kapcsolatot teremteni ottani helytörténészekkel. Na majd legközelebb, úgyis be kell még ugranom a mühlheimi vendéglőbe receptekért…

Legközelebb!?…

tt014
Utcakép Pfullendorfban – Fotó: Horváth Tivadar

Horváth Tivadar

* 1995-ben jelent meg Tanulmányok Kismaros történetéből címmel egy könyv, melyben három szerző írásai kaptak helyet, ezek a következők:
Végvári Jenő Kiss Marustól Kismarosig,
Dr.Rixer Gusztáv Kismaros az idő sodrásában,
Varga Zoltánné A német nemzetiségű lakosság helyzete

Végvári Jenő statisztikus lévén, írásának a Falutörténet számokban a kezdetektől 1990-ig alcímet adta, és könyvét az 1800-as évek végén, és az 1900-as évek elején született kismarosiak emlékének ajánlja. ?Ők a ma élő kismarosiak szülei, nagyszülei, dédszülei. Nevük sírköveken, kereszteken olvasható, alakjukat fakult fényképek őrzik, de kezük melegére még emlékszünk.?

Dr.Rixer Gusztáv előszó helyett meditál, részletek az írásból: ?Nincs olyan talpalatnyi helye a falunak, ami engem ne a múltra emlékeztetne. Ezek az emlékek addig élnek, míg az emlékezés él. Azért írom meg őket, hogy tovább éljenek, mint az emlékező.?
(Forrás: Kismarosi Svábok)

Kapcsolódó anyagok:
Kerékpártúra Alsó-Ausztriában és a Duna kerékpárúton
Csavargás az Alpokban…
“Kapjon már be valamit!”

Kismarosi szerzők a faluról