Fények Kisvonata

0
451

IMG_7213VVMagyarországon először kapott díszkivilágítást egy keskeny nyomközű jármű, az utasok örömmel fogadták a Királyréti Fények Kisvonatát.

 

 

Magyarországon először kapott díszkivilágítást egy keskeny nyomközű jármű, az utasok örömmel fogadták a Királyréti Fények Kisvonatát.

 

A Királyréti Erdei Vasút ezen a télen számos programmal várta az érdeklődőket. Advent első vasárnapjától január 6-ig a vonatok Királyréti Karácsonyvasútként közlekedtek. Ekkor a járműveket a dolgozók feldíszítették, s az ünnepi köntös elengedhetetlen kelléke volt minden kisvasúti kocsiban a karácsonyfa. December első hétvégéjén részben a Morgó gőzös továbbította vonatok vendége a Mikulás volt. December 22-én a Kismarosi Ámulat Társulattal szerveztek közösen Betlehemes Kisvonatot. Mindezek mellett egy további meglepetés is készülődött!

 

 

A Tóbi nevű motorvonat, amely a téli szezon főigáslova a Királyréti Erdei Vasútnál, egy börzsönyligeti vasútbarátnak köszönhetően külső megvilágítást is kapott: több száz izzó került felszerelésre. Az ötletet a budapesti fényvillamos adta. A Fények Kisvonata december 22-én debütált, és az eredeti tervek szerint január 6-ig közlekedett volna kivilágítva, de mivel nagy volt az érdeklődés, ezért a kisvasútüzem február 3-ig közlekedtette felár nélküli, menetrend szerinti vonatként. A díszes, kivilágított kisvonatot sokan megcsodálták, igazi ékesség volt a Börzsöny hegyei között.

 

IMG_7210

A kisvasút munkatársai jövő télen is tervezik, hogy hasonló módon közlekednének a szerelvények. Ez a tél sem marad még program nélkül: február 16-án naplementenéző, tüzijátékos és vacsorával egybekötött utazásra várja utasait a Valentin Vonat.

 


Hivert Gábor
Királyréti Erdei Vasút